Reggel jókat nevettünk Marikával, mert az éjjel általunk két furcsa arab férfinak vélt alsó alak tulajdonképp egy egészen konszolidált idősödő házaspár. Széthúztuk a függönyöket, s ott volt a Földközi-tenger. Nyolcra érkeztünk Tangerbe. Áttaxiztunk a vámudvarba, s elkezdődött a küzdelem a helyi bürokráciával. Kis papír. Nagy papír. Zöld papír. Sárga. Papír az autóról. Papír a motorokról. Minden motorról külön. Egy papír az összesről. Papír a rendőrségről. Papír a vámosoktól. Másolat a kispapírról. Pecsét a nagyra. Kemény öt óra alatt végre már a motorokon ültünk, de a zöld papírokról még hiányzott pár pecsét, így újabb egy óra volt, mire ki is gurultunk a vámudvarból, s eredeti terveink szerint visszaindultunk Casablancán át Marachesbe. Már reggel is elég vészjóslóan szürke volt az ég, délelőtt esegetett az eső, de most ahogy az autópályára értünk, akkora szél támadt, hogy a völgyekben a fiúk alig tudták megtartani a motorokat. S persze eleredt az eső. Ötven km alatt sikerült mindenkinek bőrig áznia - s ezalatt most nemcsak a bőrruhát értem. Még sohafelnemadó vezetőnknek is be kellett látnia, ma már lehetetlen folytatni. Az első szembejövő településen megkerestük az első szállodát, ami a lehetőségekhez képest fantasztikus volt. Száz méterrel a szálloda előtt egy hatalmas vízátfolyásba hajtott a csapat, így utolsó kenetként mindenki részesült még egy teljes alvázmosásban. Ezen már csak nevetettünk, ahogy az eresz alatt a csizmáinkből öntögettük a benne álló vizet. Mivel nemcsak a rajtunk lévő cuccok áztak, de a táskák "száraz" dolgai is, így a légkondikat fűtésre állítva szárítással töltöttük az estét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése