Hát elkezdődött. Ahogy telnek a napok, hetek lassan belerázódunk az iskolás mindennapi rutinba.
Valamikor augusztusban, mikor előtte voltunk még a négy gyerek óvoda-iskola-kezdésének, olyan megmászhatatlannak látszott az a teendő-hegy, ami ilyenkor a szülőember elé tornyosul. Persze a szülő tudja jól, hogy végül csak kisimulnak majd a szálak, de az első tanszerbevásárló körúton még csak azt látja, hogy az se látja mit kellene látnia. Aztán hazakerül a legtöbb szükséges kellék. S megkezdődik a csomagolás, pakolás. Tornacuccok. Ki nőtte ki a cipőjét? A tornát. A bentit. Az őszit. Mi kéne még az úszócucchoz? S hol van a kosárfelszerelés? Tisztasági. Tolltartók. Tehchika doboz. Ó, bárcsak kéznél lennének most az üres cipősdobozok! S kikapcsolódásként romatikus éjféli monogram-hímezgetés az óvodai ágyneműbe. Persze szigorúan utolsó éjjel! Kár is lett volna a nyarat ezzel tölteni.
De végül minden ünneplő vasalva várja az évnyitót, s az iskolai nyakkendők is előkerülnek a fiók mélyéről. Nem tudom mással is megesik-e időnként, vagy csak az én agyam ilyen hézagos, de mennyire idegesítő tud már lenni, amikor elteszel valamit egy jól előkészített külön kis helyre, hogy biztosan megtaláld majd, sőt még arra is gondolsz, hogy reméled, nem fogod majd elfelejteni, hogy hová is tetted, s aztán... most így vagyok Bálint tornazsákjával. De kellett nekem olyan gondosan kimosni, vasalni előre! Az egészben az a legidegesítőbb, hogy emlékszem gondoltam rá, hogy nem fogok emlékezni, hogy.... Wáááááá. Mindegy. Átmenetileg megteszi a türkizkék ajándéktasak is. Úgyis megtalálom! Főleg miután veszek egy újat.
Most a második kört futjuk. Beiratkozás a zongorára, gitárra, kosárra, néptáncra, motoros-tornára. S persze a "kellmégegyfüzet"-ek folyamatos beszerzése folyik. Mert nem is értem, hogy ha eleve vesz az ember mindenből mindenkinek vagy kettővel többet, akkor hogy kerül már megint ugyanabba a helyzetbe, hogy szaladhat éjjel a kis/nagyteszkóba a kisalakú vonalasért és a nagyalakú kottásért. Vagy mégse? A vonalas volt nagyvalakú....? Á, mindegy. Úgyise emlékszik már, hogy az oviban páros vagy páratlan hónap van-e épp, s mit is kérnek bevinni: fogkrémet szalvétával, vagy folyékonyszappant wécépapírral.
S mikor jutunk el oda, hogy a halandó szülő megjegyzi: ha kedd, akkor gyümölcsnap az oviban? S hogy nem kedd esténként ég az arca, amikor a gyerek hazajön és közli, hogy "anya, ma megint nem vittünk banánt!".
S akkor még nem beszéltünk a tanulóbérlet kiváltásának szervanteszi küzdelmeiről. Az iskolalátogatási igazolásokról a hivatal, jegyiroda mittudoménkik felé. S a mákos hivatal igazolásairól az iskolák felé arról, hogy hány gyereked van. S persze a diákigazolványok. Ebédbefizetések. Szülői értekezletek.
Ha mindezeken túljutottunk, s marad rá időnk, akkor megtaníthatjuk történelmet tanulni a felsőtagozatossá vált gyermekünket, s megpróbálhatjuk távvezérléssel telefonon rábírni délutánonként, hogy kezdjen csak hozzá szépen egyedül a tanuláshoz, mert van ő olyan ügyes,hogy meg tudja oldani... vagy örvendezhetünk az első ötösöknek, melyekkel friss gimnazistánk lep meg kétnaponta olyan váratlan tárgyakból, mint kémia vagy magyar nyelv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése