Valamelyik este a 119.Zsoltárt olvastam épp. Annyi fantasztikus, életadó ige.
Sok közülük annyira szép és mélyen elgondolkodtató.
"Jövevény vagyok a földön, ne rejtsd előlem parancsolataidat!" 19.
És valóban. Nem vagyunk mások itt, mint jövevények. Vajon ennek tudatában, átutazóként töltjük életünk? Vagy időnként nagyon is berendezkedünk...
"Örlődik lelkem, mert vágyódik döntéseid után mindenkor." 20.
Örlődik lelkem. Örlődik lelkünk. Ismerős?
De mi miatt? Miután őrlődik?
Keressük-e Isten szavát az őrlődés intenzitásával?
Ha döntései után "örlődnénk", bizonyára megkímélnénk magunk jó néhány felesleges örlődéstől.
"Ha dolgaimat elbeszélem, te meghallgatsz." 26.
Vannak dolgok, miket senkinek nem mondhatsz el. Majd szétfeszít, hogy megoszd valakivel, de tudod, hogy nem teheted.
Isten felé minden helyzetben kiönthetem a szívemet.S bele se fárad, hogy végighallgassa, mire "dolgaimat elbeszélem".
"Emlékezz szolgádnak tett ígéretedre, amelyhez nekem reménységet adtál.
Ez a vígasztalásom nyomorúságomban, mert beszéded megelevenít engem." 49-50.
Nyomorult időkben, amikor nagy szükség van vígasztalásra. Reményt, hitet ad megemlékezni Isten nekünk adott ígéretéről. Megemlékezni és emlékeztetni őt rá. Emlékeztetni? Hisz Ő nem felejt. De szava,ígérete életet hoz. Reményt fakaszt. Hitet teremt. Vannak ígéreteid?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése