Vietnám

Emlékszem a hetedikes föcikönyv teraszos rizsföldet ábrázoló fekete-fehér fotójára. A gimiből Graham Green-es korszakom Saigonba "bonyolódott" csendes amerikaijára. A fősulis évek alatti vietnámos filmekre.
Tetszett ez a különös, távoli világ. Nem is reméltem, hogy egy nap majd magam is meglátom.

Milyen élőben?
Egy rész Vietnám, ahogy a könyvekből, filmekből képzeled.
A zöld és a sárga sokféle árnyalatában váltakozó rizsföldek, melyeket csillogó vízfelületek szabdalnak. A földeken, a vizekben vizibivajok. A keskeny kis töltéseken rizskalapban, hatalmas málhákkal megrakott kerékpárjaikon egyensúlyozó földművesek. A települések körül, s a házak között, az udvarokban mindenfelé dús növényzet. Banánliget és trópusi fák. A városokban a biciklit felváltotta a kismotor, a rizskalapot a bukósisak. De az elképzelhetetlen tömegű kétkerekűek hada ma is oly intenzíven zúdul át Hanoi utcáin, ahogy azt a filmeken láttuk.

Egy rész francia kolónia. A gyarmatok világából itt rekedt hangulat. Kicsit valami észak-afrikaihoz hasonló abban az értelemben, hogy a levegőben még ma is érzik a valaha volt francia gyarmat. Mégis egészen más, mert vietnámi. Egymáshoz szorosan lapuló magas, keskeny házak. Sötétbe vesző sikátorok. Itt-ott hatalmas trópusi fák gyökereivel borított kapuk. Elképesztő kábelrengeteg a buja növényzetbe elképesztő módon ágyazódva. Egymást érő boltok, előttük utcai kifőzdék apró műanyag székekkel. Fűszeres ételek illata. Sült banán, sült hús, tészták, tavaszi tekercs.

Egy rész Ázsia, a mi mongolos ázsiánk. Az európai fül számára megtanulhatatlannak hangzó nyelv. Máról holnapra élő emberek. Arcuk előtt maszkot viselők. Hihetetlen elszánt utcai árusok a legváltozatosabb kínálattal a legelképesztőbb módon felszerelve. Egyenetlen járdák. Sohase volt közlekedési morál. Eszeveszetten dudáló autók, cikázó motorosok és gyalogosként életveszélyes manőverekkel tarkított átkelések. A tévében koreai szappanoperák. A boltokban időnként ismerős termékek. Zsebszámológépeikkel kommunikáló eladólányok. Piros, fehér, kék csíkos műanyagponyvákkal fedett piaci standok. Világoskék és fakó-rózsaszín fröccs-öntött áruk tömege. Mutogatós taxisutazás.

S egy csepp gyerekkorunk átideologizált mindennapjaiból. Világoskék, szürke egyenruhás bácsik. A gyerekeken fehér ing, sötét alj, s nyakukban az elmaradhatatlan piros nyakkendő. Az utcákon, a középületeken hatalmas tacepaókon a dolgozó népért fáradozó fontos férfiak fotói. Az utak mentén középen sárga ötágú csillaggal tarkított vörös zászlókat lenget a szél. A kisváros minden utcasarkán kora reggel (naggggyon korán reggel) rekedtes hangszórókból szól a mozgalmi induló. S hogy keretesen záruljon a nap, nincs ez másként este se.

Vietnám, ahogy én láttam.