Forrest hazaszól

Kutyánk, Forrest újra hormonális túltengésben szenved. Ennek köszönhetően az elmúlt nyolc nap során másodszor döntött úgy, hogy önállósítja magát egy időre.
Múlt vasárnap reggel kisgazdája vette észre a drámai eseményt, mikor is reggelit vitt (volna) neki. Kiásta a kenel alját, s kereket oldott. A kerítésen keresztül már régóta simán távozik. A fiúk bejárták a menhelyet, állatkórházat stb. Sehol. Kedden aztán hazaüzent. Egy férfi hívott a Maroshegyről, hogy náluk van a kutyánk. Volt öröm.
De nem sokáig tartott. Pénteken Lala látott egy nőt az utcán egy Forrest-szerű kutyával sétálni, de azt gondolta, képzelődik. Hát talán mégse. Este realizáltuk, hogy megint lelépett. Pedig Lala új kenelt épített, most valami spéci acélos rácsszerű drótszerkezetből. Igen ám, de most felül mászott ki rajta. Ott voltak a sáros tappancsnyomok a rácsokon. Kész van ez a kutya. Olvastuk mi annak idején, s a menhelyen is mondták, hogy a beagelök szökősek, de nem értem, hogy az ember ezeket miért csak akkor veszi magára, amikor már vele is megtörténik. Mindegy. A városi sintér mobilja már úgyis el van mentve Lala telójában, hát újra hívjuk. Sehol semmi. Két órája megint hazaüzent a kis drága. Most az Öreg-hegyen töltötte a hétvégét. Péntek este benézett a kórház diszpécser-központjára, s az ügyeletes hölgy hazavitte. Ma érdeklődött a menhelyen, akik már ismerik F-t, így azonnal diktálták a mobilszámunkat. Az előbb azon nevettünk, hogy lassan olyan lesz, mint Amelie kerti törpéje, aki a legváratlanabb helyekről küld magáról fotókat haza. Forrestünk meg hazaszól egy idő után. A Maroshegyről, az Öreghegyről. Remélem, a Fehér- és Feketehegyet nem akarja felfedezni a közeljövőben.