13.-14. Folytatás

Rájôttem, hogy a problémák a bejegyzések körül mindig abból adódtak, ha megpróbáltam változtatni rajtuk, így most inkább nem változtatnék, csak írok egy újat. Azt hiszem Cirgogejzírnél tartottam. Szóval az egy rém furi hely. S ahhoz képest, hogy itt a mesetán elvileg a legnagyobb város elég kihalt is. Sétálsz az utcán, s észreveszem, hogy a falak mögött nincsenek is házak. Csak a tűz falak állnak redőnyöstől, mindenestől. Mögötte semmi. Aztán beérkezett két nap után végre egy postára, eés nem a szieszta időben, hanem nyitvatartás alatt. De a posta zárva. A szomszédok azt mondják: "biztos elment vidékre!". Nem volt normális bolt se. Viszont találkoztunk egy nagyon édes tobakos ( dohány boltos ) bácsikával. Olyan volt, mint a Geri sakozikból az öregember. Nála volt bélyeg, de még magnézium is, amire főleg szükségünk volt már. Valamimboltszerüben vettünk egy hatalmas tábla csokit. A felét azonnal megettük, szerencsére, mert irtóztató emelkedö jött egy órán át valami kellemetlen oldalszélben. Ezt követően a hegyről le egy 18 százalékos lejtő. De személy szerint én azokat nagyon szeretem, s már a Lala térde is jobban bírja sokkal! Úgy másfél óra múlva jött az Itt ér a vég nevű falu (Itero de la Vega ) , s valóban majdnem ott ért véget a mai távunk, mert hatalmas vihar kerekedett. Onnan még két óra volt Boadillo. Azt hittem, hogy a hatalmas szél viharban és esőben háromnál is több lesz, de nem, mert ilyenkor annak ellenére, hogy szó szerint alig állsz a lábadon, s minden harmadik lépésed azirányba tett erőfeszítés, hogy újra visszakerült az útra, szóval minden mellett úgy dolgozik az adrenalin, hogy sose látott teljesítményre vagy képes. Most is két óra alatt megtettük a kétórás távot. Útközben Lala hátrakiabálta, hogy úgy vagyunk, mint a Csokoládé című filmben, hogy ha fúj a szél, nekünk menni kell... Csak a Lala pelerinje nem volt piros, meg a hamvak hiányoztak, És persze Johnny Deep ( a cigányai megvoltak az előző falu bárjában :) ) Hát esőben, szélben, küzdelmek között, de csak megtaláltuk ma is az albergünket. Volt finom vacsora, s a négy francia szobatársunk már aludni is tért. Az udvaron még hangos egy német társaság, de lassan kilenc óra, így mindenki megkeresi szépen a mai fekvőhelyét, mert holnap is nap lesz, s holnap is vár ránk az út. Buen Camino!