2.nap:Ronchesvelles-Larrasoana

Esőre ébredtünk. Nem volt túl szívderítő magunkra szedni az összes cuucost. Mintha szkafanderben járna az ember - bár momentán azt még nem próbáltam. Az esőszerkóval csak az a baj,hogy a vizet nemcsak befelé nem engedi,de kifelé se. Így általában csurog víz alatta az ember, s alig várja, hogy megszabaduljon tőle. Amit nyomban meg is tesz, ha egy cseppet nem esik már. A gond csak az,hogy itt van nekünk ez a tartós kis esőzés. Így napjában úgy ötször-hatszor kell csak leszerelkezni, s ugyanennyi szer fel.Már külön kis metódusunk van a procedúrája. Lalárol leszereljük a pelerint, össze hajtjuk,majd leveszi a hátizsákomat, én az esődzsekit, melyhez összehajtás után rögzítjük a pelerint, majd mindkettőt felszerelés Lala zsákjára. Amint ezzel készen vagyunk, s végre fullasztó gönceinktől megszabadulva belelendülünk a következő szakaszba természetesen nyomban elered az eső, s már szerelkezhetünk is vissza. Nő de beszéljünk inkább az útról. A Pireneusokon csodás tájain vitt fel, s le, fel, s le. Mezőkön, legelőkön át, ahol a lovak szabadon mászkálnak mindenfelé. Egy domboldalon alácsorogva végre betöltött az érzés: wow, ez az!, ezért vagyok az úton, élni jó, járni jó, akkor is, ha esik az esö. Több falucskában vitt át az út, ami egybként az Arga folyó völgyében kanyargott. Többen Zubriniban maradtak, mert az első nap után elég volt a 20 km-és táv is. Mi csak kajáltunk a Valentin nevű bárban (éljenek a Bálintok!), s folytattuk még L.felé. Először egy magnézium-bánya területén kellett átmenni, majd megint föl-le, föl-le. Reggel azt kértük,had legyen délután egy kis napsütés, hogy felmelegedjünk. Lett! Sokkal-sokkal nagyszerüen volt így róni a km-két - akkor is, ha már nagyon fáradt volt az ember. Kb.5 felé érkeztünk meg Larraakárhová egy csodaszép kis középkori kőhídon át. Az már kevésbé volt szép, hogy " nem volt hely a fogadóban", is a következő Alberg vagy 5-6 km- re volt. Első szigorúnak hát sorstársaim kap egy szobakiadós báácsihoz, ahol személyenként 14euróért sikerűlt kibérelnünk egy 6 ágyas hideg szobát a pincében. De tényleg szerencse volt ez is ahhoz képest, hogy a napi 27 km után még egy távot le kellett volna nyomnunk. Aranyos szobatársaink voltak. Egy svéd tanár-házaspár, akik minden tavaszi szünetben megtesznek egy kis távot a caminóból. Most jőttek ötödször, a francia táblákat már végigjárták. Egy másik szobatársunk Írországban él, de eredetileg burmai. Nagyon kedves, különleges ember. Sokat beszéltünk Burmáról, az ottani diktatúráról. 10 éves volt, amikor el kellett jönniük, mert az édesapja az előző rendszerben vezető volt. Nyolc gyerekkel költöztek Londonba. Negyven évnek kellett eltelnie, hogy újra Burmába utazáson. Nagyon szeretemezta caminóból multikulti közeget. Mindenki másfelől, mégis öszeköt az út. A burmai bal egyébként jókat ne ettünk.mutatta, mennyire praktikus az ivózsAkja, amiból egy csövön Át esesöben is, útközben is könnyedén ihat. "ha hazamegyek, soha tóbbet rosé nézek. A hátizsákomatElegetem, s ha a feleségem mégegyszer sétálni hív, megölöm." Pedig csak a 2.nap utáN voltunk.