Ma

... megint egy csomó dolog történt. Délelőtt istentiszteleteken voltunk. Kettőn. És ketten- illetve hárman döntöttek. Eldöntötték, hogy Istennel szeretnék folytatni ezután. Megmelékeztünk Mészáros Kálmán bácsiról, akinek tegnap volt a temetése. Jó volt látni az "életét", a szolgálatát képekben. LÁtni, hogy már az ötvenes években is, ami az én generációmnak csak filmek és történelem, szóval hogy ő már akkor is pásztor volt, s azon munkálkodott, hogy emberek megismerjék Istent. Számomra áldás, hogy olyan gyülekezetben élhetek, ahol sok generáció van jelen. Hogy életünk része a születés és a halál. Hogy időről időre megállunk, s átgondoljuk: miért is élünk, miről fogunk számot adni. Ahogy ma Kálmán mondta az igehirdetésben: "mert nem az következik aki koros, hanem aki soros". S ilyenkor jó látni, hogy valakinek az életére visszatekintve azt láthatjuk, mi mindent tett Istenért... Koraeste egyébként a Kultúrházban épp egy német fotoriporterről láttam egy interjút. Olyan fotókkal nyert WordPresst, melyeken rákos betegek portréja látható haláluk előtt és után. Sokan mordbidnak tartották a témaválasztást, ám arról beszélt, hogy bár a média az erőszakos halált mindennapossá tette számunkra, a természetes halál tabu lett, s nem beszélünk, hallunk róla... Pedig része az életnek.
Délután vendégeink voltak. Este pedig pakoltunk és pihentünk. Pakoltam a konyhában és pakoltam a szobában. Sára valami megmagyarázhatatlan ötlettől vezérelve a lépcsőházban előrántott egy kartondobozt, melynek kiszakadt az alja, s alázúdult a nappaliba a fél múltam papaírlapokon. Konkrétan az összes gimistanáros cuccaim. Vázlatok. Érettségi tételsorok. Dolgozatok. Tanmenetek. Lala teljes levelezése hozzám , s az enyém hozzá abból az időből, amikor még csak jegyesek voltunk. Korábbi jegyzetfüzeteim. A legeslegelső Fogadjörökbés noteszem az első jelentkezők címeivel. S ezek a papírok egy emelet zuhanás közben mind szépen összekeveredtek. Bár ezt már igazán kihagytam volna a mai napból, kisebb gyermekeim irtó lelkesen nézegették múltam romjait. S ezt az egészet mind most azért írtam le, mert egy régi noteszemben találtam egy mondatot, amit megosztanék:
"Sok keresztény azért kudarcos, mert úrrá akarják tenni Krisztust a szemétdombon- s Ő ott nem uralkodik..."

Csellengők

Hétfőn a Csellengők következő négy adásának felvételén voltam. Nem volt valami szívmelengető töményen végighallgatni kisiklott életeket, sorsokat. A riportalanyok közül kettő is húsz-huszonegy évesen túl van már Amszterdam piroslámpás negyedén. S akár a filmeken... államis volt, megszökött, szerelmes volt, kidobták, eladták, jobb élettel hitegették, ütötték-verték, bedrogozták, futott, szökött, menekült, rejtőzött, szülni fog...

A héten egy szökésben lévő lánnyal leveleztünk. Bejelentkezett, s elmondta, Lalának igaza volt... csakhát már késő. Már ketten van. Pedig lett volna esélye egy szebb jövőre. Kilépni onnan, ahová sorsa predesztinálta... Voltak mellette, álltak mögötte, akik segítették... volna.

Miért van az, hogy pont azok, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá, hogy megfogadjanak egy tanácsot... szóval hogy ők gondolják, hogy majd épp velük másként lesz, hogy majd ők leszenk azok, akikre nem igazak Isten törvényszerűségei. Miért van az, hogy inteliigens, bölcs emberek nem szégyellnek mást is meghallgatni egy-egy fontos döntés előtt?

".. a tanács megfogadásában bölcsesség van..." Péld.13:10.

Kis nagy dolgok

A mai napban a legjobbak a kisdolgok voltak.
Vettem egy hatalmas, csodaszép Mikulás virágot. Annyira szeretem. Csak most azon tűnődöm, hogy a nappaliban tartsam, s így legyen szem előtt, vagy az ajtó előtt, hogy mindenki gyönyörködhessen benne...
Délután Illés óvodájában közös adventi kreatívkodás a gyerekekkel. Készítettünk karácsonyfadíszeket, díszítettünk mézeskalácsot, aranyoztunk diót. Kikapcsoltam a telefont, s két órán át csak festettünk, vágtunk, ragasztottunk. Aztán hazaballagtunk a sötét lakótelepen át. Apró léptekkel. A sötétben énekelve. A legeslegjobb percek.
Este Borival és Sárával az üres Belvárosban sétáltunk. Megcsodáltuk a Szeretetházikót. Már ott áll a megszokott helyén, s várja a cipősdobozokat. Jól átfagytunk,hát beugrottunk a Mekibe egy forró csokira. Sikerült is leforráznunk nyelveinket. Pedig előre szóltam nekik...
Azt most inkább nem mesélem el, mely mai történések voltak kevésbé szívmelengetőek. Talán egyszer, máskor. Elvégre minden jó, ha a vége jó.

Bakancs és nagykövet

Reggeli rohanás. Bakancs-keresés. Jó öreg mongol bakancsom társbérletben használjuk a Borival, s persze nem találván rögtön feltételeztem, Bori hagyta el valamerre. Kiderült a garázsban van, a motor dobozában még Marokkó óta. De indulás előtt két perccel meglett! Sapka. Kesztyű. Mongol bakancs és vastagzokni. Ügyelet a Vörösmarty téri cipősdoboz-házikóban. Adventi vásár. Csodaszép kis házikók tündibündi dolgokkal. Mi pedig Brigivel vártuk a dobozokat. Eleinte vidáman. Később kicsit dideregve. A színpad mögötti mobil wc-k előterében viszont finom meleg volt. Hát oda jártunk időről időre. Később jött egy önkéntes is. Egyszercsak egy régi ismerős állt meg a házikó előtt. A volt mongol nagykövet. Látta, hogy ott a baptisták kis háza, odajött, s épp ott voltam. Hát ennek elég kicsi volt az esélye. Több, mint négy éve nem láttuk egymást. S mindketten nagyon örültünk a találkozásnak. Azóta ő nyugdíjas lett. Én meg? Kedvesen azt mondta, fiatalabb vagyok, mint négy éve :) Meg, hogy "Urunk öröme" látszik rajtam, s most is sugárzom az élettől. Hihetetlen, de épp tegnap gondoltam rá, meg a közös mongol karácsonyra. Hazafelé a vonaton nem épp életörömtől túltengve nosztalgikus hangulatban ábrándoztam arról a távoli világról, azokról a különleges napokról... s lám itt és most találkoztunk. S nem tudom miért, de ettől most tényleg boldog lettem. Aztán továbbment. Jöttek a kutyás mentős kollégák. Majd egy tv stáb. S a váltás. Térről az irodába. Emailek. Telefonok. Vágta a Vérmezőn át. Vonat. Család. Vacsora. Fürdetés. Alvás.

Blogoló kisifi

Eszembe jutott, idegyűjtöm a kisifiből blogolókat. Remélem senkit nem fogok kihagyni.
Szóval vannak néhányan a
Szivecskeklubban írók: azaz Mirjam, Debi,Emő, Orsi és Dóra
Aztán ugye Bori, a Marron
A fiúk közül, Ádi : Életem napjai
Ez vagyok én, és ez az életem - azaz Miki
Imi, aki ugye nem blogot ír, csak naplót - Leltár
Jonatán az Antiapokrifirataival
És hát Zozy blogja.

Nagyjából róluk van tudomásom. Azaz őket olvasom. Ha valaki másokról is tud, kérem jelezze: Szilvi

Láthatatlan

Az utolsó két bejegyzésünk valahogy nagyon hasonlóra sikeredett Mónival. Talán mert ugyanott jártunk, s ugyanzok a dolgok érintettek?

Szóval ha a tegnapra gondolok, a legeslegnagyobb élményem a Láthatatlan színház.
Állok a sötét lépcsőházban. Leveszem a csizmámat. Mirjam beköti a szemem és bekísér a gyerekeim nappalijába, ami fél másodperc múlva már nem is a gyerekeim nappalija, de saját gyerekkorom puha, meleg fészke. Ülök egy ágyon, kezemben kispárna, kezd már derengeni, ez itt a tékozló fiú lesz. De ki leszek én? Ropogós bankókat nyomnak a kezembe, s körülöttem peregnek az események. Már a metro peronján állok. Olyan valóságos, hisz tegnapelőtt is hallottam ezeket a hangokat. Majd egy bevásárlóközpontban. Kezemben szatyrok, vállamon kabát. Ugrálnak körülöttem a lányok. De már elszedték az összes pénzt. Aztán a kabátot is. S hirtelen kinyílik egy ajtó. Hideg szél csap az arcomba. Leveszik rólam a kabátot. A hideg kövön térdelek. Az arcomba fúj a havas szél. Vízcsobogás. Koldulni emelik tenyerem. S a szememet takaró sál mögött már eleredtek forró könnyeim. Aztán valaki azt kérdi, miért nem próbálok meg visszamenni. Talán apám házában lenne egy kis hely... Állok az ajtó előtt. Azt mondják: "kopogj be!" S valamiért annyira vágyom már az ott benn lévő békére és melegre. Kopogok. Lábam alatt érzem a szőnyeg puhaságát. S a diszharmonikus hangokat felváltja az az otthont idéző zene. Valaki leültet. Az Atya odajöt, átöleli vállam, s megsimogat.
Nem tudom mennyi idő volt. De annyira erősen valóságos. Sose felejtem azt az érzést, mikor a kolduslétből visszatérve álttam az ajtó előtt, s annyira vártam, vártam hogy újra ott benn legyek.
Köszönöm.
Nektek is, és Neki is.

Mi lesz velük, kik még kívül vannak?
Nekik is szólnunk kéne: "kopogj be!"

Ahardday

Sokminden belefér egyetlen napba. Tegnap Lala egy Dunántúli Egyházkerültei konferencián volt, míg mi a maradék, itthon vehettünk részt egy tiniifi konfi szervezésében. Kora reggel még nem tudtuk, hogy is alakulnak majd a dolgok. S napközben is voltak pillanatok - pl. amikor a 120 résztvevő kilenc csoportban kavargott az imaház kitudjahány termében, s elméletileg nekem kellett volna tudnom, hogy kinek hol is kell épp lennie, s honnan hová megy majd tovább... szóval valaki ebben a válságos pillanatban azzal bátorított, hogy micsoda kegyelem, Isten legalább tudja, hogy ki honnan és hová megy, s hogy is történik meg majd, hogy végül mindenki mindenütt járt... s valóban. Vannak percek - pl. a válság 10 percei - amikkel a legjobb ha azt teszi az ember, hogy átadja Istennek. Ez volt az egyik jelentős élményem a tegnapi napban. Na és a BaptiBurger Team. Néhány felnőtt ugyanis csodás hamburgerekkel örvendeztette meg a tiniket. Már a délelőtti előadás alatt is csak szálltak, szálltak felfelé a finom illatok... Aztán ott volt még a zenész csapat, az akadályverseny-szervező csapat, a láthatatlan színházos csapat. S akik itt maradtak feltakarítani. S akik bevásároltak. Aki a tortáért szaladt. A technikaisok. a bemutatkozó játék. Az igehirdetés. Mindenkinek hálás köszönet a tegnapért!!! S persze a jelenetek. Hihetetlen dolgokra képesek a fiatalok. Egyetlen mondatból mennyiféle ötlet, hány féle megvalósítás. Mennyire áldottak!! Nagyon örültem annak, hogy este azt láttam, az emberek telefonszámokat, címeket cserélnek. Mert ez volt a titkos vágyam, hogy barátságok szövődjenek, megismerjék egymást olyanok, akik reggel még csak messziről figyelgették a másikat. Szóval bármennyire el is fáradt az ember a végére, megérte, sőt köszönet Istennek azért, hogy közelről láthattam munkáját. Aztán találkoztunk még régi barátokkal. Lala, Sára és Pisti Alba Comp kosármeccsre is elugrott héttől -igaz már csak a második félidőre értek oda. Aztán mi lassan pihenni tértünk. Pisti még elnézett valamarre a fiatalokkal, de arra már nem emlékszem, mikor ért haza.

Változni

Hiszem, hogy Istennek minden gyermekével az a célja, hogy folyamatosan növekedjünk. S ez azt is jelenti, hogy folyamatosan változzunk. Változzunk egy pozitív irányba. Az Ő képére és hasonlatosságára?
Pár hete hallottam egy gondolatot, ami azóta sokszor eszembe jut. A gyerekek esetében természetesnek vesszük azt, hogy változniuk, növekedniük, jellemben erősödniük kell. Nevelésükkel tulajdonképp ez a célunk, hogy jellemüket formáljuk. De vajon hányszor gondolkoduk azon, hogy a miénk változik-e, s hogyan változik. Mert a felnőtté válással egyáltalán nem kellene véget érjen jellemünk formálódása, változásunk.
De mi az, ami változásra késztet egy felnőtt embert, aki mögött már ott vannak évtizedek? Hisz megvannak a maga elképzelései, értékrendjei, szokásai, stílusa... S mivel felnőtt, jó esetben senki se kényszeríti őt arra, hogy változzon. Mindenki hiszi, hogy nagyjából a tőle telhető legjobbat adja. S ott van még a kényelem, a szokás hatalma. Megvannak már a magunk pályái és játszmái, hogy mit és hogyan reagálunk le, oldunk meg, fel. Változni gyakran csak akkor változunk, ha valami (vagy Valaki) változásra kényszerít. Ha radikális változás áll be életkörülményeinkben, feladatainkban, kapcsolatainkban... az kizökkent a megszokottból.
Az újra nem mindig vannak kész válaszaink. Ilyenkor keresni kell a szavakat. Keresni kell az utat. Ilyenkor tudjuk, hogy rá vagyunk utalva a kegyelemre, s talán a kegyelem is ilyenkor kap igazán teret bennünk? Ahol véget érnek a megszokott megoldások? Ott tud Isten formálni, változtatni rajtunk?
Van néhány új kihívás az életemben. Tudom, hogy Isten nem ok nélkül adta őket. Szeretném, ha át tudna formálni ott, ahol formálnia kell.

A válságos tízpercekről

Minden életkornak, minden életszakasznak, igen, minden napnak vannak válságos tízpercei, mikor mindaz, amit addig tűrhetően elviseltél: munkád, környezeted, hiányérzeteid, vágyaid, természeted - egyszerre, átmenet nélkül elviselhetetlennek tetszik. Ez a válság erős, mint egy robbanás. Munkád fölé hajolsz, s egyszerre érzed az eddig elvégzett feladat tökéletlenségét, a reád várakozó feladatok méreteinek és igényeinek tűrhetetlen reményteleségét. Életed fölé hajolsz, s mint a vízbe fúló, látod mindazt, összesűrítve, egyetlen pillanat örvényében, amihez gyáva, lusta, hazug vagy önző voltál, s ami most áradással és fulladással fenyeget.
Ez a válság, ezek a tízpercek, ezek az élet- és munkaveszélyes pillanatok a múló idővel mind hevesebben térnek vissza. Megesik, hogy naponta. Ilyenkor tudjad, a válságok időhöz kötöttek; figyeld szíved és órád mutatóját. Mint akit roham kínoz, s tudja: a rohamoknak ütemük és kimért idejük van. Hagyj föl rövid időre munkáddal, lazíts napjaid rendjén, iparkodj hanyag és alázatos lenni. A tízperc elmúlik. A munka és az élet, amíg közük van egymáshoz, megmaradnak.
Márai Sándor: Füves-könyv

Betegség

Most a fiúk betegedtek meg. Illés vasárnap éjjel lett rosszul. S már nem is emlékszem, hogy hajnali három és hat között hányszor is húztam tiszta ágyneműt. Sára aznap ment először suliba. Délelőtt viszont Lala azzal hívott, hogy Bálint is újra rosszul lett a suliban, s haza kellett hozni. Így most a két fiú beteg. Délután a g-talk jóvoltából azt is megtudtam, hogy Sárának viszont este pályaválasztási szülőije is van. Hmmm. Ez se egyszerű kérdés. S persze történt még egy s más. Éjjel viszont nyugodtan aludtak a fiúk. Lalának ma Pestre kellett mennie, így itthonról intéztem a dolgaimat. Délelőtt átsétáltunk a fiúkkal az orvoshoz. Jó sokan voltak. Aztán nagybevásár. Mosás. Vasalás. Kistakarítás. Betegápolás. Levelek. Telefonok. Kapunyitások. Este próba. Illés megint rosszabbul van. Kérlek imádkozatok érte, hogy legyőzze a szervezete a betegséget, s hogy ne kelljen kórházba vinni. Köszönjük.

Kisifinek - szeretettel

Ha úgy gondolod, boldogtalan vagy-
nézd meg őket:








Ha azt hiszed, kicsi a fizetésed,
mit gondolsz róla?







Ha úgy érzed, kevés a barátod...










Ha úgy érzed, jobb ha feladod,
- gondolj erre az emberre...









Ha úgy véled, az életed csupa szenvedés,
mit gondolsz, szenvedsz annyit, mint ő?














Ha a társadalom igazságtalan veled-
mit mondhat ő?






Élvezd az életet, ahogyan az megadatott neked. Rengetgen vannak, akiknek sokkal rosszabb és nem tehetnek ellene semmit. Sok dolog van a világon, ami vonzza a tekintetedet, de kevés, ami a szivedre is hat... kövesd figyelemmel azokat.





Unod, hoyg szüleid álandóan kényeztetnek?
nekik egyáltalán nincsenek szüleik.





















Nézz körül és legyél hálás mindazért, amit ebben a mulandó világban kaphatsz.

Ha eljutott Igéd...

Sms-ben kaptam egy ígét a napokban. Jer. 15:16. "Ha eljutott hozzám igéd, én élveztem, igéd vidámságot szerzett nekem és szivbeli örömet..."
Sose fogom megérteni Isten Igéjének titkát. Ami nem csak úgy száll, szól a levegőben. Amiben ott van a változás ereje. Ott van az áldás. Több, mint az emberi beszéd. Mert van mögötte valóság. Mögötte van A Valóság. Ezért van az, ha Isten kibocsátja szavát, s akad olyan is, aki bebocsátja azt a szívébe, akkor történik valami. Valami olyan, aminek a vége jó. A vége vidámság és öröm. Nem akármilyen. Szívbéli.
Jó volt ma is átélni. Isten elküldte az Ő szavát. S eljutott a fülemen, az agyamon túl egészen a szívemig. S az Igében az is különleges, hogy mindenkihez mást és mást szól. Nemcsak azt mondja el neked, amit a szóló szavai szólnak. Mikor rést üt szíved keménységén, egyetlen másodperc alatt tudod, amit tudnod kell. Érted, amit az elmúlt időszakban jó lett volna értened. Aztán csak folynak a könnyeid, s Isten Szava szabadít. Megszabadít. Felszabadít. S ha alá vetem akaratom, akkor többre is képes: cselekedni kezd. Általam.
Köszönöm Istenem, hogy ma délelőtt kétszer is átélhettem ezt a csodát.

Mivel töltjük?

Óriásplakát az út mellett. Barátok közt - már tíz éve. Ötvenvalahányezer perc...
Furcsa ezt így látni. De ha utánaszámol az ember, akkor bizonyára így is van. S ez akkor azt is jelenti, hogy a sorozatot rendszeresen néző, az elmúlt évben az életéből ennyi percet egy fiktív mesének szentelt. Elgondolkodtató. Az jutott eszembe, hogy Isten is számon tartja mivel töltöm, mivel töltöd az életed. Egyszer ott állunk előtte, s furcsa lesz szembesülni, hogy bár egy csomó dolgora azt mondjuk: "nem tudtam felhívni, nem tudtam segíteni neki, nem tudtam beszélgetni, játszani, sétálni vele... mert nem volt rá időm" - szóval a másik oldalon pedig csak ő tudja igazán tárgyilagosan mivel is telnek életünk napjai, napjaink órái. Hogy hány percet töltünk egy doboz előtt, amiből árad ránk egy igen csak kétséges értékrend, ahonnan mindent megtesznek azért, hogy lekössék figyelmünk - akár egy fiktív világgal -, hogy feledtessék az igazit. Az igazi világot. Az igazi szükségeinket. Az igazi küldetésünket.
Mivel töltjük az életünk?

Sára itthon

Tegnap délután hazaengedték a Sárát. Egy ideig még nem mehet suliba, s egy-két eredménye még hiányzik, de már sokkal-sokkal jobban van. S főleg: Itthon.
Köszönjük az imákat!

Kór - ház

Ülök egy rémronda kórházi szobában a Sára mellett. Elaludt végre pár percre. Dél óta kapja az infúziókat, s mostmár csak félóránként kell őt a mosdóba cipelni. Ez utóbbi kicsit macerás procedúra, tekintettel az infúzióállványzatra. Eleinte nem tudtuk a technikát, s az infúziós cső eldugult a visszafolyó vértől. Hát kicserélték, s kiokítottak - kár, hogy csak ekkor - azóta ügyesebbek vagyunk. Délután apa felváltott. Hazamentem kajálni, s a fiúkhoz. Bálint csodálatos leveleket írt a Sárának. Hengereket gyártott belőlük, s átkötötte őket szalaggal. Azt ígérte, amíg távol van, takarítani fogja helyette a szobáját, s ajándék is várja majd itthon (kosárlabdát tervez venni neki). Ő a csupa-szív Bálint. Illés is "írt" levelet, melyben hasonlókat közölt. Felsorolta, mi mindent tesznek majd otthon... " a vége pedig az lesz, hoyg majd nálad alszom". Kérdés, ez kinek jutalom. A két fiú folyamatosan próbálja rávenni nővéreit a vendégségben alvásra. Mire visszaértem, Sárát meglátogatta az egyik osztálytársa az édesanyjával. Majd felolvastam neki egy ilyen koromban általam kedvelt könyvből, amiből semmire nem emlékszem már, csak hogy anno tetszett. Sára meg belealudt. Persze eléggé ki van merülve, az elmúlt éjjel se sokat pihent. ( ekkor írtam egy fecnire a fentieket) Majd bejött Orsi és Zozy. Köszönet a látogatásért. Mert már egyre többet szipogott Sára, hogy maradjak benn vele éjszakára. S Zozyék kicsit elterelték a figyelmet az éjszaka közeledtéről. S hála az Úrnak, közben az imáinkra is megérkezett a válasz egy 5 éves szobatárs és nagymamája személyében, így nem maradt Sára egyedül a szobában. S apa is befutott. Aztán nyolc körül hazajöttünk. Itthoni teendők. Telefonok a kórházba. Fél tízkor már nem reagált az SMS-re. Mostanra mindenki alszik. Lassan én is. Köszönet az imákért. Azt mondták, ha minden jól alalkul, szerda körül jöhet haza.

Tigristámadás a Himalája lábánal!

A mögöttünk álló hét sem volt eseménytelen. Hétfő este az elöljárókat hívtuk meg feleségeikkel a már hagyományossá váló novemberi vezetői-vacsorára. Szerencsés helyzetben vagyok, mert az elöljárók mindegyike sokat tesz a gyülekezetért. Jó velük dolgozni! Hmm... jó kis csapat ez!

Másnap reggel látogatni voltam egy családnál. Úgy látom, hogy most sokakat megpróbál az utóbbi évek hajtása-pörgése. Sok párnak sokkal többet kellene együtt beszélgetni, a bizalmat növelni. Nehéz időket élünk, de ezek a nehézségek eltörpülnek, ha tudatosan figyelünk a párunkra, bátorítjuk őt, és merünk férfiként támogatói lenni az egész családnak.
Kedd este a Nap utcai ifjúsági istentiszetleten szolgáltam, ami számomra felfrissítő volt. A tízparancsolatról van egy sorozat, most a szülő-tisztelet volt soron. Következő kedden pedig a "Ne ölj!"parancsolat lesz.Izgalmas, sokak által felületesen "ez nem az én asztalom" mondattal elintézett téma. Szeretném, ha Isten egy nagyon élő és friss üzenetet adna ebből az igéből. Köszönöm, ha imádkoztok értem.

Szerdán a nagyifis dicsőítő csoporttal volt egy újra induló alkalmunk.Tóth Marci lett a csapat vezetője, és ezeket a változásokat beszélgettük át. Hmmm... jó kis csapat ez!

Csütörtök délelőtt folytattam a családlátogatást. Délben együtt ebédeltünk, aztán Velencére tartottunk Szilvivel. Vida József barátunknak volt a temetése. Pont annyi idős volt mint én, és 6 gyerkőcöt hagyott hátra. Brigi, a felesége nagyon erős volt, csodáltam az erejét. Tóth Dezső vezette az alkalmat, a ravatalnál Szenczy Sanyi beszélt őszinte, szívból szóló szavakkal emlékezett meg Józsiról. Én az urnakertben mondtam el az evangéliumot. Sokan eljöttek! Jó volt látni, ahogy a Szeretetszolgálat emberei egyként álltak Brigi mellé. Sírtunk, mert fájt ez nap, de mégis egy béke itatott át mindent. Olyan fajta, amit csak Isten tud adni. Vigyázzon az Isten Rájuk, és adja minden nap vezetését és gondviselését ennek a családnak.
Este a helyi (Szfvár) testvérekkel imádkoztunk együtt. Nagyon szeretem a csütörtök estéket. Sajnálom, hogy viszonylag kevesen jönnek... De akik ott vannak, azokkal sok dologért tudunk könyörögni. Hmmm... jó kis csapat ez!

A péntek reggelt ajándékba kaptam, ugyanis a délelőtti találkozót reggel lemondták, így ezt a gyerekekkel töltöttem. Apropó! Gyerekek itthon, lázuk elmúlt, gyomruk javulóban. ( az orvos azt mondta: " most ilyen vírus van a városban.")
Délután elvittem őket az orvoshoz, de ott olyan sokat kellett várni, hogy az ifi-törekvőket lekéstem. A felnőttet Tóth Péter vitte, így még egy órám volt, ami pont elég volt a Bori szülői-értekezletére. Aztán egy gyors gyógyszer kiváltás, és indult az esti ifjúsági óra. A kisifiseket most Áron tanította, én a nagyifivel voltam, akik kevesebben voltak a szokásosnál. Ennek elenére nagyon jó volt az este. ( bár ez most egy egyoldalú vélemény, illene őket is megkérdezni.)
Este még egy házaspárhoz ugrottam el egy villám látogatásra, így tíz körül értem fel a lakásba, ahol Szilvi meg a lábadozó gyerekek vártak. Az éjszaka nyugodt volt. A felső szinten csendben imádkozott pár fiatal, s mi békében pihenni tértünk. A gyerekek is lábadoznak már, és egy igazi " békebeli" szombat reggelünk volt.
Hát, ezek történtek velünk mostanság.

U.I.: A "Cím" most nem tükrözi a leírtak tartalmát. De egyszer majd írok erről a témáról is... :)

Ősz

Olvasok

Pizsiben ülök az ágyban. S verseket olvasok a neten. Sose olvastam még a neten verseket az olvasás öröméért. Mekkorát fordult a világ! Egyszerűbb a googleba írni: Weöres Sándor, mint kimenni a nappaliba, s végigböngészni a polcokat, hol is lehet... Időnként döbbenten nézem magam. Két évtizede, mikor könyvártudományi tanulmányaim során arról beszélt egyik tanárunk, miért fontos az informatika, s hogy eljön majd az idő, mikor az emberek ilyen nagy "portálokról" töltik le az olvasnivalót, na akkor magam elé képzeltem azokat a hatalmas hangárszerű portálokat, ahol a világirodalom remekei várakoznak arra, hogy az olvasók telefonvezetékeikkel rájuk kapcsolódva lekérjék az élményt... s megállapítottam, lehet hogy a szakmai adatbázisok hasznosak, de sose lesz ember, aki verset olvas a netről... s ma én lennék? Idő egyre kevesebb. De ma is kell az a nehezen megragadható csoda, amit irodalomnak nevezünk. Nagy kedvencem, Gabriel García Márquez írta róla:
"Ha a költészet nem arra való, hogy felpezsdüljön a vérem, hogy hirtelen ablakot nyisson arra, ami csupa titok, hogy segítsen felfedezni a világot, hogy árva szívemnek társa legyen a magányban és a szerelemben, az ünnepen és az elhagyatottságban, akkor mire való?" (Azért élek, hogy elmeséljem az életemet)

Ma reggel Weöres Sándor négysorosa segített:

Prae-existentia

Isten gondol öröktől fogva téged,
elméjében léted mint szikla áll.
Mi ehhez mérve habfodornyi élted?
és mit változtat rajtad a halál?

Isten csodálatosan működik

Vannak helyzetek, melyek előtt értetlenül áll az ember. Vannak, melyek tálcán kínálják az alkalmat, hogy azt kérdezd: "Miért?""Hát hogyan engedhette meg ezt Isten?". Vannak olyanok, amiket - ha nem keseredsz meg bennük - később átlátsz, megértesz. Másokat talán majd csak odaát. De bármi is történjen, bármi vegyen is körül, egy biztos: a nehézségeink ellenére Isten ugyanazzal a változhatatlan, örökkévaló szeretettel és hűséggel van felénk. Honnan tudhatjuk? Mert az Ige ezt mondja. S ugye " az ég és a föld elmúlnak, de Isten beszédei soha el nem múlnak". Egyik kolléganőm , alig harminc évesen, hat kisgyerekkel maradt özvegy a múlt héten. Belső munkahelyi intranetes weboldalunkon olvastam ma a következő történetet, s mivel este a női alkalmon is hasonlókról beszélgettünk, gondoltam megosztom hát mindenkivel: Isten csodálatosan működik.

Egy királynak volt egy minisztere, aki minden alkalmas és alkalmatlan helyzetben azt mondta: „Isten csodásan működik.” Egy idő után a király olyan sokszor hallotta ezt a mondatot, hogy már elege lett belőle. A király és minisztere vadászatra indultak. A király lőtt egy szarvast. Mindketten éhesek voltak, így tüzet raktak és megsütötték. A király nekilátott az evésnek, de a nagy sietségében levágta egy ujját. A miniszter most is azt mondta: „Isten csodásan működik.”

A királynál most már betelt a pohár. Elbocsátotta miniszterét és megparancsolta neki, hogy tűnjön el a szeme elől. A miniszter elment. A király, a szarvas sülttel jóllakva, elaludt. Vad rablók, Kali istennő imádói törtek rá. Megkötözték, fel akarták áldozni istennőjüknek – majd elfogyasztani. De az utolsó pillanatban észrevette egyikük, hogy a királynak hiányzik egy ujja. A rablók tanácskoztak, és úgy találták: „Ez az ember nem tökéletes. Hiányzik egy testrésze. Istennőnk csak tökéletes áldozatot kaphat.” Így futni hagyták.

A király visszaemlékezett minisztere szavaira: „Isten csodásan működik.” És megértette, hogy ebben az esetben is igaza volt. Bűnösnek érezte magát, hogy száműzte, és megparancsolta, hogy keressék meg. Hosszú idő után rátaláltak. A király bocsánatot kért tőle és kérte, álljon újra szolgálatába.

A miniszter azt válaszolta: „Nem kell bocsánatot kérned. Hálás vagyok, hogy elküldtél magadtól. Különben engem áldoztak volna fel a rablók. Nekem megvan minden ujjam. Isten csodásan működik.”

Élni jó

Érezni az őszi napfényt, ahogy átmelegíti arcod.
Látni a szélben kavargó színes levelek kavalkádját.
Hallani gyermeked legújabb "dalát", amint teljes erőből tépi a gitárroncson maradt két húrszerű képződményt, s hozzá tinódilantossebestyén stílusában énekli meg a családtagok legjellemzőbb megnyilvánulásait.
Szaunázás után punnyadni egy nyugágyban, s külön élni érezni minden sejtedet.
Éjjel az autóban családoddal megvitatni a világ dolgait, s keresni legszebb szavainkat.
Érezni, hogy Isten megáldja, amit teszel, hogy része lehetsz akaratának.
"Öröméneket zengeni" a társad, a másik ember felett.
Látni, ahogy mások rátalálnak az Útra, az Életre, az Igazságra.
Örülni az örülőkkel, és sírni a sírókkal.
Látni hazamenni olyanokat, akik megfutották a pályát, akik végig hűek voltak.
Tudni, hogy nincs lehetetlen, ha adunk még egy lehetőséget Neki, kivel a lehetetlen is lehetővé válik.
Kedvenc bögrédből lassan kortyolni egy forró teát a nappali kanapéján flanelltakaróba bújva.
Bambulni a félhomályban egy illatgyertya pislákoló fénye mellett.
A fáradtságtól folyamatosan nevetni munkatársaiddal. Kinevetni magadat, kinevetni magadból.
Nézni ki a fejedből, nézni a világot, a vonatablakból tovarohanó tétova tájat.
Végigmenni éjjel a Hősök terétől az Andrássyn, a Lánchídon, az Alagúton át.
Ülni a ház melletti padon, s nézni a fákat, kik túlnőttek kaput, kertet, házat, s zöldbe burkolják az imaházat a zsúfolt belvárosi buszmegállók, s szomszédos háztömbök között.
Szeretni Istent, s élvezni szeretetét.