Bakancs és nagykövet

Reggeli rohanás. Bakancs-keresés. Jó öreg mongol bakancsom társbérletben használjuk a Borival, s persze nem találván rögtön feltételeztem, Bori hagyta el valamerre. Kiderült a garázsban van, a motor dobozában még Marokkó óta. De indulás előtt két perccel meglett! Sapka. Kesztyű. Mongol bakancs és vastagzokni. Ügyelet a Vörösmarty téri cipősdoboz-házikóban. Adventi vásár. Csodaszép kis házikók tündibündi dolgokkal. Mi pedig Brigivel vártuk a dobozokat. Eleinte vidáman. Később kicsit dideregve. A színpad mögötti mobil wc-k előterében viszont finom meleg volt. Hát oda jártunk időről időre. Később jött egy önkéntes is. Egyszercsak egy régi ismerős állt meg a házikó előtt. A volt mongol nagykövet. Látta, hogy ott a baptisták kis háza, odajött, s épp ott voltam. Hát ennek elég kicsi volt az esélye. Több, mint négy éve nem láttuk egymást. S mindketten nagyon örültünk a találkozásnak. Azóta ő nyugdíjas lett. Én meg? Kedvesen azt mondta, fiatalabb vagyok, mint négy éve :) Meg, hogy "Urunk öröme" látszik rajtam, s most is sugárzom az élettől. Hihetetlen, de épp tegnap gondoltam rá, meg a közös mongol karácsonyra. Hazafelé a vonaton nem épp életörömtől túltengve nosztalgikus hangulatban ábrándoztam arról a távoli világról, azokról a különleges napokról... s lám itt és most találkoztunk. S nem tudom miért, de ettől most tényleg boldog lettem. Aztán továbbment. Jöttek a kutyás mentős kollégák. Majd egy tv stáb. S a váltás. Térről az irodába. Emailek. Telefonok. Vágta a Vérmezőn át. Vonat. Család. Vacsora. Fürdetés. Alvás.