Ábrahám

Ki hozott fel? – Ábrahám.
Ki vágta a bárányt? – Hát, Ábrahám.
Ki hozta a tejet? – Ábrahám.
Kié a ló, a nyáj, a kutya, a… - persze hogy Ábrahámé, hisz jó néhány km-es körzetben nincs is más a közelünkben, csak Ábrahám a szomszéd gazda.
Jóval túl a hetvenen, a tata utolsó havason maradt fia. Valaha ő is bemerítkezett, gyülekezetbe járt. A vadonban aztán maga is elvadult…
Vendéglátónk szívére helyezte Isten őt. Tartsunk vasárnap istentiszteletet a taték házánál, s hívjuk meg Ábrahámot és családját is.
Szombat este gyűjtögettük az énekeket. Felszálltak az imák. Ábrahámért is…
Másnap reggel Ábrahám átjött a tejjel. Távozóban visszaszólt, hogy mégse tud ott lenni az istentisztelet, mert ezértmegazért le kell szekerezzen a faluba.
Úgy tűnt, az imákra nem ma érkezik a válasz.
Elindultunk a gyülekezeti háznak kiszemelt mezőre, s egyszer csak szembe jött Ábrahám és felesége. Ünneplőben, megfürödve. „Itt maradtam. Majd az istentisztelet után megyek le a faluba.”
Énekeltünk. Szólt az ige. S Ábrahám egyre csak szipogott. Aztán az imáknál ő is megszólalt. Sírástól szaggatott alázatos imája megrendítő volt. Az Áldott legyen a frigyet énekeltük, aztán Lala őt kérte fel záróimára. S ez az Ábrahám most más volt, nem a havasi pásztor.
Vajon hányan vannak közöttünk, Ábrahámok, kik valaha Isten közelében éltek, aztán messze sodorta őket az élet?
Szükségük van a kegyelemre, a feltétel nélküli szeretetre, hogy megérezzék és elhiggyék nem ítélettel, szeretettel fordul feléjük az Isten.
Mindennel együtt és minden ellenére. Az Atya szeretete nem változott.
Kell, hogy érezzék, kell hogy meghallják, megértsék. Mert Őelőtte az ábrahámok is ugyanolyan értékes lelkek, mint …