Benjamin B. és a nénik a vonatról

Egy nénis fülkében utaztam ma reggel a vonaton.

Négy látszólag közeli ismerős - öt perc után kiderül, hogy két órája még egymásnak totál idegen - néni ül a kis vonatfülkében, s megvitatja a világ dolgait. Hogy kérem, hogyan lehet egy telefonhívással Szombathelyről bekerülni a sportkórház kliensei közé. Vagy hogy milyen lopásos trükkök történtek manapság egy vonaton. Vagy hogy a szlovák és a cseh az most egy nyelv vagy nem egy nyelv. Gárdonynál már konkrétan kaptam egy fénymásolt süteményreceptet is az egyik ajkai nénitől. (Jelzem, négy másolat volt nála ugyanabból a receptből! ) A négy néni közül kettő sorsa mutatott némi párhuzamot. Az ajkai ruszin származású volt, ötven évvel ezelőtt költözött Magyarországra. A fia sírjához jött fel épp a rákoskereszttúri köztemetőbe. A lánya pedig Kanadában él. A másik - aki Szombathely irányából érkezett - egész életében Németországban élt, s négy éve költözött haza a tesóihoz. Most épp a Berlinben élő 35 éves fiához utazott. Bocsánat, azt eddig elfeledtem közölni, hogy persze mindannyian nyugdíjasok már. Német néni 63, ruszin néni 77 évesek. Sok minden más mellett megtudtam tőlük, hogy nem egyszerű idősnek lenni, s hogy hatvan után minden év olyan mintha kettőt öregednél.

És itt csatlakozik a bejegyzéshez Benjamin Button különös élete, aki ugye öregen született és az évekkel egyre fiatalodott. Pár napja egyik éjjel megnéztem ezt az egyébként szerintem nagyon klassz felnőtt-mesét. Mesét írok, mert a képvilágán, a színeit, a hangulatán túl ha valamiért magával ragadott az a csodás történetmesélés volt, ahogy egyik sztori hozza a másikat, s hihetetlenebbnél hihetetlenebb színhelyek és szereplők válnak valóssá egy eredetileg egyébként is irreális főszereplő életében. Néztem és néztem, és közben bizonyos jelentek láttán magam is rádöbbentem vonatosnénik tapasztalataira, hogy bizony nem lehet egyszerű megöregedni, s hogy talán nem véletlen, hogy egy élet harcai kell felkészítsenek arra a küzdelemre, amit meg kell vívnia azoknak, akiknek kijut ez az áldás.

Merthogy végül vonatosnénikkel megegyeztünk abban, hogy ha meg kell élnem, akkor az már önmagában is egy áldás lesz.