"Áraszd ránk kegyelmedet reggelenként,
hogy vígadjunk és örüljünk egész életünkben." 90.zsolt.14.
Mózes imádsága.
Isten kegyelmét kéri reggelenként.
Milyen mértékben?
Hogy elárassza őt.
"Ne csak derékig,ne csak bokáig, hanem..." borítsa el, s ha kell sodorja magával Isten kegyelme.
Pár napja megragadt bennem egy közhelyszerű mondat: "rajta már csak az Isten segíthet...". A mindnennapi nyelvhasználatban általában csak a legkilátástalanabb, legkétségbeejtőbb helyzetekben hangzik el. Pedig valójában nem az a kétségbeejtőbb állapot, amikor jól megvagyunk az isteni beavatkozás, a kegyelem nélkül is? Amikor "kézben tartjuk" a dolgokat? Miért félünk annyira a kiszolgáltatottságtól, ha tehetetlenségünk Istennek szolgáltat ki? S vajon nem azon erőfeszítéseink hordozzák-e a nagyobb veszélyt, melyekkel megpróbálunk módszereket találni, hogy a kegyelem, a csoda nélkül is tutira "működjenek a dolgok"?
Mózes azt kérte:
"Áraszd ránk kegyelmedet reggelenként,
hogy vígadjunk és örüljünk egész életünkben." 90.zsolt.14.
Tudta, hogy kegyelem nélkül esélytelen.
1 megjegyzés:
Köszi!pusz
Megjegyzés küldése