Bangkok, tranzit

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hétvége. Ami persze egy péntekkel kezdődött. Péntek délutánnal, és egy ifikonfival Fehérváron. De ezt megelőzően azért még délelőtt is történt ez, az. Például kiderült, hogy a tervezettnél kicsit korábban, vasárnap kora reggel indulunk majd Vietnámba. Így ez a hétvége nemcsak a konfi miatt volt kicsit másabb, mint a többi. Izgalmas volt, hogy mennyien leszünk, beférünk-e majd a nagyterembe, kis termekbe... s főleg, hogy ott lesz-e majd Ő is, aki nélkül az egésznek nem sok értelme lett volna. Ott volt. S bár a szombat estét már a pakolással kellett töltsem, s csak a nappaliból hallottam a dicsőítést, a fiatalok reagálásait... ott a falon túl is olyan erősen lehetett érezni Isten jelenlétét, hogy ki kellett szaladnom az előtérbe. És milyen jó hogy kijöttem! Mert így láthattam egy fantasztikus pantomimot. Néztem és a könnyeimen át csodáltam az Istent, hogy mennyiféle tálentumot is osztott szét közöttünk. Hogy micsoda zenészek, milyen kreatív emberek, milyen lelkes fiatalok és milyen segítőkész felnőttek, micsoda ebédek és vacsorák, milyen sokféle program, hány meg hány szállásadó és mennyi telefonhívás. Szóval, köszönöm Istenem, megint és még mindig, hogy közelről láthatom a te munkádat. Aztán pakolás és szervezkedés. S éjjel még aludtunk is vagy négy órát. Hajnalban megint sikerült kizárnunk magunkat, így a bőröndjeinkkel közös kapunátugrással indult a harminchat órás utazás. Rómán és Bangkokon át Vietnámba.
Bangkokról pedig majd máskor...