Hazafelé megálltam tankolni a pálya mellett egy kútnál. Automatikusan leemeltem a benzincsövet, s már csorgott is az anyag a tankba. A másik kúttól odakiálltott egy benzikutas: "Asszonyom, hé, benzint tankol a dízel kocsiba!" Még időben, mert egy teletankolással megoldható volt a dolog. A kocsinak se lett baja, a benzin se veszett kárba. Ahogy jövök kifelé kedvesen odaszól a kutas: "Ne haragudjon már asszonyom, hogy átkiáltottam, de hirtelen láttam és..." "Dehogy haragszom! Hálás köszönet, hogy észrevette és szólt." S ha kiáltani kellett ahhoz, hogy meghalljam, hát enyém a szerencse, hogy rámkiáltott.
Miért is kért bocsánatot? Töprengtem az autóban. Persze! Nem mindenki veszi jónéven, ha figyelmeztetik. Sokan rohannak inkább tovább vesztükre, mint beismerjék, igaza van a figyelmeztetőnek. Mások egyenesen felháborítónak találják, hogy az életükbe avatkoznak. Pedig egy időben elfogadott figylemeztetés nagyobb kártól ment meg. Egyszerűbb lenne belátni tévedésünk, mint menni saját fejünk után, s tovább növelni a veszteséget. Persze egy intés, figyelmeztetés elfogadásához alázat kell. S ahhoz hogy szólj, bátorság.
"A tanács megfogadásában bölcsesség van." Pb. 13:10.
1 megjegyzés:
Egy alkalommal Sanyival utaztam, meg egy afrikai sraccal. Kiszalltunk, es a srac nem nezett korbe. nem volt ido szolni, megragadtam a karjat, es visszarantottam egy arra jovo auto elol. Aztan napokkal kesobb mondta Sanyi, hogy a srac verig van sertodve ram, mert en "rangattam" az utcan. :-D Sokszor nem halas feladat, de meg kell tenni.
Megjegyzés küldése