Sárával történt szobacserénk hátterében a szobájába beszűrődő különös zajok álltak. Azt mondta, éjszakánként folyamatosan kaparássza valami a falat, a tetőt.
Hetekig semmit nem hallottunk, csak élveztük a csendes szoba áldásait. Sára meg visszasírta a nyugodt éjszakákat és reggeleket.
Egy esős éjjelen aztán a Sára-szoba minden diszkomfortjával szemsülnünk kellett. A tetőablakokat hangosan verő zápor után hajnalban a rágcsálók is megjelentek. Órákon át randalíroztak a - mint utóbb kiderült - menyétek a fülünktől 20-30 centire. ( A nyáron többször is láttuk őket az udvaron.)
Miután kitanulmányoztuk a hívatlan társbérlőktől való megszabadulás összes esélyét, Lala tapasztalt menyét-vadászokkal történt egyeztetés után arra jutott, a legjobb módszer, a zaj.
Azóta a menyétek a szomszédban, azaz a padláson napok óta rádiót hallgatnak. Napközben harsányan üvölt az MR2 vagy az MR1 nekik. Éjszakára csak a fény és a halkabb, beszélgetős műsorok maradnak. Egész vicces reggel arra ébredni, hogy a menyéteket épp Popper Péter okosítja. Illetve csak okosítaná, mert ők ebből már nem kérnek, s napok óta színük se láttuk.
2011. szeptember 28., szerda
Hálás vagyok...
Hálás vagyok...
101. az otthonomért, ahová HAZAmehetek, s ahol mindig várnak rám
102. hogy normális körülmények között élhetünk
103. a tetőért a fejünk felett
104. a folyóvízért
105. s azért, hogy csak egy mozdulat , hogy meleg legyen a lakásban
106. hogy nem egyedül kell nevelnem a gyerekeimet
107. hogy mind egészéges.
108. egyiknek sincsenek tanulási nehézségei, viselkedési zavarai
(ma egy olyan édesanyánál jártam, aki mindezeket nélkülözi)
109. Hálás vagyok a csodás őszi napokért,
110. ... a napsütért
111. ...a mesebeli somogyi és tolnai dombokért.
112. ... reggelekért, amikor a fiam ébreszt.
113. ... a reggeli kávéért
114. s a zongorajátékért, amit a Bálint biztosít hozzá.
115. ...ha megadatik, hogy kézenfogva sétálhatunk el (vagy haza) az iskolába(ból)
116. a közös vacsorákért - még akkor is, ha több is lehetne belőlünk
117. a vasárnap esti Jesus Culture koncertért - még akkor is, ha én nem mehetek, mert tudom, hogy ott lesz Isten különleges áldása és jelenléte, s ez áldás lesz a szeretteimnek.
2011. szeptember 25., vasárnap
A ma öröme
Női csendesnapon jártunk tegnap Bicskén. A megelégedés volt a témánk. Erről szólt az előadás, a szemináriumok, a bizonyságtételek és a beszélgetések.
Sokféle áldást kaptam a tegnapi napban, de az egyik legkülönlegesebb, hogy siket testvérnők is velünk együtt dícsérték Istent és tanulmányozták a megelégedettség áldásait. Valami különleges, valami nem evilági volt úgy dicsérni az Urat, hogy mellettem a siketek jelelték Istennek ugyanazokat a gondolatokat. Hogy ők is - akik énekelni, de még beszélni se tudnak - ugyanazokat a köszöneteket és kéréseket küldik a Teremtő felé. Ugyanazzal van tele a szívem, a lelkem, a gondolataim - s a teremtő Isten ugyanaúgy látja, érti és érzi az én hálámat is, mint a mellettem ülőét, akivel én nem tudok kommunikálni.
Különleges volt hallani az egyik lány bizonyságtételét, aki rövid nyakkal, siketen született, s arról beszélt, hogyan vezette el Isten a megelégedettségre. Hogy ne azt lássa, miért olyan amilyen, s neki miért nem adatott meg, hogy halljon, vagy megnőjön a nyaka. Egy barátnője egyszer azt mondta neki, "Te Isten ajándéka vagy!" "Ajándék vagy!" "Gondolj bele, te mit éreznél, ha valakinek adsz egy ajándékot, az pedig úgy reagálna, hogy: "Kösz, de nem tetszik az ajándékod! Én nem ilyet akartam."" Ebből értette meg, meg kell tanulnia úgy látnia önamgát, mint Isten ajándékát. Mint Isten különleges ajándékát. Mert az is. Nem mindennapi lány. Öt nyelven beszél. Öt jelnyelven. Húga volt a jeltolmács, de ő tovább jelelte az alkalmat a többieknek, akik külföldről jötte. (Tudtátok, hogy a jelnyelv nem nemzetközi? Hogy minden országnak más és más jelnyelve van?)
A siket hölgyek között volt egy japán testvérnő is. A szemináriumon - ahol arról beszélgettek, kinek, milyen nehézségei vannak, mely területen is a legnehezebb megtanulnia a megelégedettséget - ez a lány elmesélte, mit is kapott aznap Istentől. Férje rákos beteg. Ő négy éve ápolja, gondozza, s négy éve retteg, hogy melyik nap kell elbúcsúznia a társától. Míg tegnap megértette, hogy nem a közelgő veszteségre, sokkal inkább a mai nap áldásaira kell fókuszálnia. Elhatározta, hogy az aggodalmak helyett ezentúl minden napért, amit a férjével tölthet hálát akar adni, s élvezni szeretne minden napot, amit a társa mellett tölthet el.
"Tanuljunk meg vágyakozni az után, ami a miénk" - Simone Weil
2011. szeptember 22., csütörtök
A legtöbb, mi adható
Ma olvastam:
"Pszichológusok szerint a legtöbb, amit egy anya a gyermekéért tehet, hogy szereti gyermeke édesapját, és amit egy apa tehet, hogy szereti gyermeke édesanyját. A gyermeket szeretheti az édesanyai, és az édesapa is, de ha ők ketten nem szeretik egymást, a gyermekben a bizonytalanság mély érzése alakulhat ki."
„Csodák a családban a szeretet-kapcsolatokon belül történhetnek. E nélkül legfeljebb csak pedagógiai eredmények születnek. A gyermekeinknek pedig csodákra van szükségük."
Milyen egyszerű és nagyszerű! Isten tökéletesen kigondolta ezt az egészet, amikor a családokra gondolt. Nem kell ezer felé szétapróznia magát az embernek. Elég, ha a helyén vannak a legfontosabb dolgai, hisz minden mindennel összefügg.
"Pszichológusok szerint a legtöbb, amit egy anya a gyermekéért tehet, hogy szereti gyermeke édesapját, és amit egy apa tehet, hogy szereti gyermeke édesanyját. A gyermeket szeretheti az édesanyai, és az édesapa is, de ha ők ketten nem szeretik egymást, a gyermekben a bizonytalanság mély érzése alakulhat ki."
„Csodák a családban a szeretet-kapcsolatokon belül történhetnek. E nélkül legfeljebb csak pedagógiai eredmények születnek. A gyermekeinknek pedig csodákra van szükségük."
Milyen egyszerű és nagyszerű! Isten tökéletesen kigondolta ezt az egészet, amikor a családokra gondolt. Nem kell ezer felé szétapróznia magát az embernek. Elég, ha a helyén vannak a legfontosabb dolgai, hisz minden mindennel összefügg.
2011. szeptember 20., kedd
Kifürkészhetetlen
Pár napja kapaszkodott gondolataimba a szó.
Kifürkészhetetlen.
Ízlelgettem, fontolgattam.
Vissza-visszatért.
Kifürkészhetetlen - mert testi, mert földi, mert emberi.
Kifürkészhetetlen - mert egy másik dimenzióból érkezik.
Kifürkészhetetlen - hogy odapaszírozzon az egyetlen megbízhatóhoz.
"A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette azért, hogy az ember ne találja ki, mi következik." (Préd.7:14.)
2011. szeptember 15., csütörtök
Elveszett és megtaláltatott...
- avagy hétköznapi csodáink 3.-
Kicsit zűrös napunk volt. Úgy családilag és egyen, egyenként. Munkából hazafelé beugrottam még egy szokásos heti bevásárlásra, Lala már a pincébe tartott az imaórára, amikor megérkeztem. A fiúk felcipelték a kocsiból a maradék cuccot, s mivel mindenki éhes volt, úgy ahogy megérkeztem, nekifogtam húst rántani, gombapörköltet főzni, hogy együtt vacsorázhasson a család.
Gyerekek jöttek, mentek. Közben apa is visszatért, épp telefonált.
Egyikőnk se értette, hogy miről beszél.
Valaki a vonal túlsó végén arról érdeklődött, elhagytam-e a vászon táskámat benne egy diktafonnal.
"Nem is használok mostanában vászontáskát! Igaz valóban van a táskámban egy diktafon, de egyébként is, mi vaaaaan? Ki hívott, és hogy jutott az eszébe ez az egész?"
Lala letette a telefont és elmagyarázta, hogy a gyülekezetvezető volt Martonvásárról, mert egy idegen felhívta innen a Horváth István lakótelepről, hogy megtalálta az elveszett táskámat benne egy cédulán az ő telefonszámával. S mivel arra semmi se utalt, hogy kié is lehet a táska, hát felhívta a számot, hátha az az ember sejti majd, kié is a táska. Ő meg rám gondolt.
"Én ma nem vesztettem el vászontáskát. Sőt semmilyen táskát se. Igaz van egy diktafonom, de azt se hagytam el. Itt van a fogason a bőrtáskámban. - De hol a bőrtáskááááám? Határozottan emlékszem, hogy reggel ide akasztottam a fogasra. Ellopták a táskámat! Innen a konyhánkból!"
"Jaaaaaj, neeeee! Nemcsak a diktafon, de benne volt a Kindle-öm is! Épp fél órája ígértem oda a Borinak, mert az egyetemre egy csomó mindent csak elektronikusan tud megszerezni. Abban maradtunk, hogy a következő hónapokban nekem se lesz sok időm olvasni, hát kölcsön adom neki. Most meg? Se neki, se nekem. A Kindle-öömmmmmm!!! Miért pont az, ami nekem olyan értékes. Már mennyi könyvet összegyűjtögettem rá! Miért van ez, hogy bejönnek a lakásunkba gyüli alatt, s elviszik a személyes dolgainkat? Miééért? Miért épp most az e-bookolvasót? Neee!"
Lala közben felhívta a megadott számot. Táska diktafonnal megvolt. Kindle-t nem találták benne.
Sírás.
Lala és Sára a megadott címre a táskáért el. Öt perc múlva Sára telefonál: "Megvaaaan! Benne van a Kindle is, a diktafon is! Minden."
Megtaláló nyugdíjas házaspár is boldog. Épp a postára sétáltak, amikor egy bokor alatt észrevették a táskát. Odahívtak még valakit, belenéztek, s mivel semmi mást nem találtak csak a számot a cetlin, hát felhívták Martonban az ismerősöket....
Mekkora esélye van már, hogy a tolvaj olyan felületesen nézze át a táskát, hogy az aljában ne leljen rá két értékre? (Bori épp két napja panaszkodott erre a táskára, hogy milyen idétlen a belseje, nem lehet benne semmit megtalálni. És íme! Ez mentette meg a kincseimet!)
Mekkora esélye van, hogy a megtaláló jóhiszemű, segítőkész?
Mekkora esélye van, hogy a sok-sok papír és papíron lévő telefonszám közül ő pont azt az egyet hívja fel (és nem a többi munkahelyi partnert, kontaktot...), aki előtt a közelmúltban turkáltam a táskámban egy diktafon után?
S mekkor esélye van, hogy az ismerősünknek ebben az irreális szituációban eszébe jut, amint én diktafont keresgélek a táskámban?
Ráadás.
Ahogy kinyitottam a hazakerült táskát, a tetején Bálint ócska barna hasitasija virított. Nem is értettem, az meg hogy került oda? A hasitasi belsejében aztán néhány szem kutyakajára, egy szövegkiemelő filcre és egy kutya nyakörvre leltem. A fiam ugyanis ezzel jár le idomítani a kutyáját.
Tolvajunk miután a fogasról leemelte a papírokkal megtömött táskámat, magához vette még a polcról Bálint kutykajával kibélelt hasitasiját is.
Bálinttal hatalmasat nevettünk amikor elképzeltük tolvajunk ábrázatát amint megtekintette a "zsákmányt" tele jutalomfalatkákkal és telefirkált papírokkal. Nem csoda, hogy csalódottságában már nem maradt ereje, hogy a táska aljában rátaláljon a "kincsekre".
A csoda az, ahogy Isten visszanavigálta mindazt, ami elveszett.
Mal 3:11 „És megdorgálom érettetek a kártevőt,és nem veszti el földetek gyümölcsét..."
Kicsit zűrös napunk volt. Úgy családilag és egyen, egyenként. Munkából hazafelé beugrottam még egy szokásos heti bevásárlásra, Lala már a pincébe tartott az imaórára, amikor megérkeztem. A fiúk felcipelték a kocsiból a maradék cuccot, s mivel mindenki éhes volt, úgy ahogy megérkeztem, nekifogtam húst rántani, gombapörköltet főzni, hogy együtt vacsorázhasson a család.
Gyerekek jöttek, mentek. Közben apa is visszatért, épp telefonált.
Egyikőnk se értette, hogy miről beszél.
Valaki a vonal túlsó végén arról érdeklődött, elhagytam-e a vászon táskámat benne egy diktafonnal.
"Nem is használok mostanában vászontáskát! Igaz valóban van a táskámban egy diktafon, de egyébként is, mi vaaaaan? Ki hívott, és hogy jutott az eszébe ez az egész?"
Lala letette a telefont és elmagyarázta, hogy a gyülekezetvezető volt Martonvásárról, mert egy idegen felhívta innen a Horváth István lakótelepről, hogy megtalálta az elveszett táskámat benne egy cédulán az ő telefonszámával. S mivel arra semmi se utalt, hogy kié is lehet a táska, hát felhívta a számot, hátha az az ember sejti majd, kié is a táska. Ő meg rám gondolt.
"Én ma nem vesztettem el vászontáskát. Sőt semmilyen táskát se. Igaz van egy diktafonom, de azt se hagytam el. Itt van a fogason a bőrtáskámban. - De hol a bőrtáskááááám? Határozottan emlékszem, hogy reggel ide akasztottam a fogasra. Ellopták a táskámat! Innen a konyhánkból!"
"Jaaaaaj, neeeee! Nemcsak a diktafon, de benne volt a Kindle-öm is! Épp fél órája ígértem oda a Borinak, mert az egyetemre egy csomó mindent csak elektronikusan tud megszerezni. Abban maradtunk, hogy a következő hónapokban nekem se lesz sok időm olvasni, hát kölcsön adom neki. Most meg? Se neki, se nekem. A Kindle-öömmmmmm!!! Miért pont az, ami nekem olyan értékes. Már mennyi könyvet összegyűjtögettem rá! Miért van ez, hogy bejönnek a lakásunkba gyüli alatt, s elviszik a személyes dolgainkat? Miééért? Miért épp most az e-bookolvasót? Neee!"
Lala közben felhívta a megadott számot. Táska diktafonnal megvolt. Kindle-t nem találták benne.
Sírás.
Lala és Sára a megadott címre a táskáért el. Öt perc múlva Sára telefonál: "Megvaaaan! Benne van a Kindle is, a diktafon is! Minden."
Megtaláló nyugdíjas házaspár is boldog. Épp a postára sétáltak, amikor egy bokor alatt észrevették a táskát. Odahívtak még valakit, belenéztek, s mivel semmi mást nem találtak csak a számot a cetlin, hát felhívták Martonban az ismerősöket....
Mekkora esélye van már, hogy a tolvaj olyan felületesen nézze át a táskát, hogy az aljában ne leljen rá két értékre? (Bori épp két napja panaszkodott erre a táskára, hogy milyen idétlen a belseje, nem lehet benne semmit megtalálni. És íme! Ez mentette meg a kincseimet!)
Mekkora esélye van, hogy a megtaláló jóhiszemű, segítőkész?
Mekkora esélye van, hogy a sok-sok papír és papíron lévő telefonszám közül ő pont azt az egyet hívja fel (és nem a többi munkahelyi partnert, kontaktot...), aki előtt a közelmúltban turkáltam a táskámban egy diktafon után?
S mekkor esélye van, hogy az ismerősünknek ebben az irreális szituációban eszébe jut, amint én diktafont keresgélek a táskámban?
Ráadás.
Ahogy kinyitottam a hazakerült táskát, a tetején Bálint ócska barna hasitasija virított. Nem is értettem, az meg hogy került oda? A hasitasi belsejében aztán néhány szem kutyakajára, egy szövegkiemelő filcre és egy kutya nyakörvre leltem. A fiam ugyanis ezzel jár le idomítani a kutyáját.
Tolvajunk miután a fogasról leemelte a papírokkal megtömött táskámat, magához vette még a polcról Bálint kutykajával kibélelt hasitasiját is.
Bálinttal hatalmasat nevettünk amikor elképzeltük tolvajunk ábrázatát amint megtekintette a "zsákmányt" tele jutalomfalatkákkal és telefirkált papírokkal. Nem csoda, hogy csalódottságában már nem maradt ereje, hogy a táska aljában rátaláljon a "kincsekre".
A csoda az, ahogy Isten visszanavigálta mindazt, ami elveszett.
Mal 3:11 „És megdorgálom érettetek a kártevőt,és nem veszti el földetek gyümölcsét..."
A sorszám
- Hétköznapi csodáink 2.-
Papírok. Igazolások. Hivatalok. Adatok. Sorbanállás...
Nem is értem, hogy kinek és miért jó, hogy egy iskolakezdéshez öt hivatal állítson ki hatféle papírt.
A lényeg: miután az okmányirodában végre minden családtagunk megszerezte a Fehérvárra szóló lakcímkártyát (melynek megszerzéséhez Lalának persze a Földhivatalból is ki kellett váltani több ezerért egy tulajdoni lapot, s nyilatkozatot is kellett szereznie egy presbitertől stb.stb.)- szóval a hat azonos címre szóló lakcímkártyával el kellett zarándokolnunk egy újabb hivatalba, aholis hatósági tanúsítványt kellett kiállíttatni arról, hogy mindannyian egy háztartásban élünk. ( Ne kérdezzétek, hogy ez mire és kinek jó, s hogy miért nem elég ennek az igazolásához az egyetemnek a hat azonos lakcímre szóló lakcímkártya másolata - főleg azt a tényt figyelembe véve, A Hivatal mindezt az igazolást az alapján állítja ki, hogy felmutatod nekik a hat lakcímkártyát.)
No de egyelőre még csak ott tartunk, hogy az Okmányirodából átgyalogoltunk az Önkormányzat nyolc utcával arrébb lévő ügyfélszolgálatára, ahol nem gyenge sor fogadott. Sorstársaim, az ügyfelek az utcán is várakoztak.
Körültekintő állampolgár lévén a procedúrát rögtön a helyi illetékes biztonsági őrnél kezdtem, mivel értelmi képességeimet, s jogi tájékozottságomat meghaladta annak a ténynek az eldöntése, ezt az igazolást melyik ablaknál is kell majd kérnem. Őr bácsi felvilágított, hogy "Hatósági igazolás". Sorba álltam hát a sorszámosztó automa előtt, s rövidesen a hatvankettes sorszám boldog tulajdonosának tudhattam magam. Az örömbe csak az az aprócska üröm vegyült, hogy a kijelzőn a huszonkettes hívójel villogott. Itt tartottak reggel óta. Várhatóan nem egy órát kell majd rostokollni a célig.
Egy perc múlva megszólít egy férfi. Nem is értem, mit akar. Elmagyarázza, hogy neki van az én ablakomhoz egy harmincegyes sorszáma, mert valaki rájött, hogy neki mégse kell, s hogy ne vesszen kárba (?) odaadta neki. Szóval a kezembe nyomott egy harmincegyes sorszámot, amivel húsz perc alatt sorra kerültünk.
A furcsa csak az volt, hogy mindezt a zsúfolt teremben tette a harminc, negyven, ötven akárhányas jelöltek jelenlétében, akiknek ezt látva semmi ellenvetése nem volt.
Papírok. Igazolások. Hivatalok. Adatok. Sorbanállás...
Nem is értem, hogy kinek és miért jó, hogy egy iskolakezdéshez öt hivatal állítson ki hatféle papírt.
A lényeg: miután az okmányirodában végre minden családtagunk megszerezte a Fehérvárra szóló lakcímkártyát (melynek megszerzéséhez Lalának persze a Földhivatalból is ki kellett váltani több ezerért egy tulajdoni lapot, s nyilatkozatot is kellett szereznie egy presbitertől stb.stb.)- szóval a hat azonos címre szóló lakcímkártyával el kellett zarándokolnunk egy újabb hivatalba, aholis hatósági tanúsítványt kellett kiállíttatni arról, hogy mindannyian egy háztartásban élünk. ( Ne kérdezzétek, hogy ez mire és kinek jó, s hogy miért nem elég ennek az igazolásához az egyetemnek a hat azonos lakcímre szóló lakcímkártya másolata - főleg azt a tényt figyelembe véve, A Hivatal mindezt az igazolást az alapján állítja ki, hogy felmutatod nekik a hat lakcímkártyát.)
No de egyelőre még csak ott tartunk, hogy az Okmányirodából átgyalogoltunk az Önkormányzat nyolc utcával arrébb lévő ügyfélszolgálatára, ahol nem gyenge sor fogadott. Sorstársaim, az ügyfelek az utcán is várakoztak.
Körültekintő állampolgár lévén a procedúrát rögtön a helyi illetékes biztonsági őrnél kezdtem, mivel értelmi képességeimet, s jogi tájékozottságomat meghaladta annak a ténynek az eldöntése, ezt az igazolást melyik ablaknál is kell majd kérnem. Őr bácsi felvilágított, hogy "Hatósági igazolás". Sorba álltam hát a sorszámosztó automa előtt, s rövidesen a hatvankettes sorszám boldog tulajdonosának tudhattam magam. Az örömbe csak az az aprócska üröm vegyült, hogy a kijelzőn a huszonkettes hívójel villogott. Itt tartottak reggel óta. Várhatóan nem egy órát kell majd rostokollni a célig.
Egy perc múlva megszólít egy férfi. Nem is értem, mit akar. Elmagyarázza, hogy neki van az én ablakomhoz egy harmincegyes sorszáma, mert valaki rájött, hogy neki mégse kell, s hogy ne vesszen kárba (?) odaadta neki. Szóval a kezembe nyomott egy harmincegyes sorszámot, amivel húsz perc alatt sorra kerültünk.
A furcsa csak az volt, hogy mindezt a zsúfolt teremben tette a harminc, negyven, ötven akárhányas jelöltek jelenlétében, akiknek ezt látva semmi ellenvetése nem volt.
2011. szeptember 12., hétfő
Hálás vagyok...
Hálás vagyok, hogy
86. reggel a tankolás, a városi lassúzás és a dugó ellenére is sikerült időben beérnünk a Gellért térre
87. Borinak az egyetemen megvolt az első tanítási napja, s szép lassan összeállnak a dolgai
88. megtaláltuk az iskolalátogatásikat
89. az új ruhákért
90. Sára öröméért, amit a váratlanul érkezett végyva vágyott nadrág hozott
91. az angol ötösért
92. Bálint TESI ötöséért
93. hogy Bálint megszerette a kémiát
94. s hogy odaszánta magát arra, hogy egy év alatt kettőt is "lezongorázzon"
95. az új babzsákért, amit a mama varrt az Isinek
96. az álló egyenesekért
97. Patrikért, akivel mennyivel egyszerűbb az iskola
98. a fociért, ami kimondhatatlan öröm Illésünk életében
99. Lala sok-sok segítségéért - nélküle aligha lehetett volna ilyen "zökkenőmentes" az iskolakezdés
100. A 101. zsoltárért, amit Zozy hozott péntek este, s amit ma este a gyerekekkel olvashattunk. (Isi szerint a kiskutyás zsoltár, a 101 kiskutyás :) )
86. reggel a tankolás, a városi lassúzás és a dugó ellenére is sikerült időben beérnünk a Gellért térre
87. Borinak az egyetemen megvolt az első tanítási napja, s szép lassan összeállnak a dolgai
88. megtaláltuk az iskolalátogatásikat
89. az új ruhákért
90. Sára öröméért, amit a váratlanul érkezett végyva vágyott nadrág hozott
91. az angol ötösért
92. Bálint TESI ötöséért
93. hogy Bálint megszerette a kémiát
94. s hogy odaszánta magát arra, hogy egy év alatt kettőt is "lezongorázzon"
95. az új babzsákért, amit a mama varrt az Isinek
96. az álló egyenesekért
97. Patrikért, akivel mennyivel egyszerűbb az iskola
98. a fociért, ami kimondhatatlan öröm Illésünk életében
99. Lala sok-sok segítségéért - nélküle aligha lehetett volna ilyen "zökkenőmentes" az iskolakezdés
100. A 101. zsoltárért, amit Zozy hozott péntek este, s amit ma este a gyerekekkel olvashattunk. (Isi szerint a kiskutyás zsoltár, a 101 kiskutyás :) )
2011. szeptember 10., szombat
OKT: Borzavár - Zirc
Megkezdődtek a mindennapok. Újra kezdtük a kéktúrázást. Igaz, csak amolyan nyugdíjas tempóban.
Kiválaszottuk a hozzánk legközelebb eső és egyben lehetséges legrövidebb távot. Azt is olyan ráérősre vettük.
Kényelmesen keltünk, s csak késő délelőtt autóztunk el Zircre. (előtte még kiugrottunk a Decatlonba, hogy beszerezzünk Isinek egy új túrabakancsot - a tavaszit ugyanis kinőtte a nyáron :( )
11.25-kor indult a busz Bodzavár felé. A sofőr nem volt túl lelkes a kutya miatt - ugyanis Blance is ma depütált, mint kéktúrázó. Végül mégis csak lehetővé vált, hogy a komoly 12 perces távot megtegyük. Borzaváron első utunk az Oázis bisztróhoz vezetett, mivel ott van a kéktúrás pecsételőhely. (a falu második buszmegállójától, a Szövetkezeti bolt nevűtől kicsit vissza)
Az Oázis nevű - mondjuk ki, kocsmában elfogyasztottunk még egy-egy üdcsit (ááááá, ez a szóu!, s Bálint megosztotta velünk azirányú tervét, hogy felnőttként mindenképp egy falusi házat vesz majd, s néha elnéz a helyi kocsmába is: "nem azért, hogy részeg legyek, csak a hangulat miatt."
A falut elhagyva kicsit nehezen leltünk rá az út mellől az erdőbe bevezető ösvényre. Világos volt, hol is kellene letérni, de nem sokkal a letérés után két lehetőség is kínálkozott, s csak egy kék műanyag szalag sejtette a helyes irányt. Egyébként a terep kellemes volt. A kutya is élvezte. S kutyáink közül elsőként őt nem kellett végig pórázon vezetni, nyugodtan sétált mellettünk az ösvényeken.
A rövid távra tekintettel csak egy rövid pihenőt iktattunk be - mivel óriásbálák most nem voltak, maradtak a farönkök.
A kékjelzés egy parkban (Pintér-liget pihenőpark)érte el Zircet a város észak-északnyugati részén. Innen aláereszkedtünk a főtérig, s kora délutánra már haza is értünk.
2011. szeptember 9., péntek
Az arckrém
Akkoriban igen csak szűkösen éldegélt a család. Ha a hónap elején befizettük a részletet, a csekkeket, az óvodai étkezést, a tizedet, jutotta még egy nagy bevásárlásra, aztán Isten kegyelmére bíztuk magunkat. Sokszor sokféle csodában tapasztaltuk meg a menyei gondviselést. S azt is, hogy igaz az ige: „nem lesz kenyérkéregető az igaz…”. Sose kellett mástól kérnünk, mint Mennyei Atyánktól. Két három éven át is eltartott életünknek ez a pusztai időszaka. Azonban egy idő után már érzelmileg megviselte az embert (helyesbítek: asszonyt) a nélkülözés és folyamatos kiszolgáltatottság. Fogalmam sincs mikor, hogyan és miért fészkelte be magát a gondolataimba, de egyszer csak vágyaim netovábbja – s egyben szerencsétlenségem megtestesítője egy arckrém lett. Egy tégely akármilyen közönséges mindennapi arckrém. Az egészben az a vicces, hogy korábban (azokban az években, amikor bármit megvehettem volna magamnak) sose használtam én arckrémet. Ám most egy arckrémre vágytam, de arra nagyon. S sokszor „átéreztem”, mennyire elveszett, elfelejtett, szerencsétlen gyermeke vagyok is én az Istennek, ha odaszánom az életem, hogy őt szolgáljam, s abba a kiszolgáltatott helyzetbe kerülök, hogy egy szerencsétlen arckrémet se vehetek magamnak. Idővel időnként imáimban is említést tettem az arckrémről.
Azon a nyáron egy erdélyi romamisszióban ismertem meg egy talán még nálunk is szűkösebben élő hívő családot. Egy utazásunk kapcsán hetekkel később pár percre beugrottunk Pest mellett ehhez a szinte ismeretlen családhoz. Az ajtóban búcsúzkodva látom, hogy a férj valamit dugdos a háta mögött, majd kicsit zavarban kérdezi:
- „Bár alig ismerjük egymást, s talán furcsa, hogy most ezt kérdezem – nem sértenélek meg, ha ajándékoznék neked egy arckrémet?”
Biztos kiülhetett a döbbenet az arcomra, mert tovább magyarázkodott:
- „Nem azért, mintha azt feltételezném, hogy te nem tudsz magadnak egy arckrémet venni. Csak tudod, én targoncásként dolgozom, s tegnap az egyik szerelvényről rakodás közben leesett egy karton arckrém. Mivel megsérült a csomagolás, a tulajdonos nekem adta. S most eszembe jutott, hogy talán te is örülnél egynek.”
De még hogy örültem neki! Kimondhatatlan érzés volt, hogy a Mindenható Isten, aki az egész univerzumot igazgatja, tud rólam. Nem csak a nagy dolgokról, a fontos kérdésekről, de a legbelsőbb gondolatimról, vágyaimról, jelentéktelen „ügyeimről” , így az arckrémről is. S mi mindent megmozgatott, hogy megmutassa, bár a pusztaság völgyein vitte keresztül családunkat, sose vette le rólunk gondviselő, atyai tekintetét.
Azon a nyáron egy erdélyi romamisszióban ismertem meg egy talán még nálunk is szűkösebben élő hívő családot. Egy utazásunk kapcsán hetekkel később pár percre beugrottunk Pest mellett ehhez a szinte ismeretlen családhoz. Az ajtóban búcsúzkodva látom, hogy a férj valamit dugdos a háta mögött, majd kicsit zavarban kérdezi:
- „Bár alig ismerjük egymást, s talán furcsa, hogy most ezt kérdezem – nem sértenélek meg, ha ajándékoznék neked egy arckrémet?”
Biztos kiülhetett a döbbenet az arcomra, mert tovább magyarázkodott:
- „Nem azért, mintha azt feltételezném, hogy te nem tudsz magadnak egy arckrémet venni. Csak tudod, én targoncásként dolgozom, s tegnap az egyik szerelvényről rakodás közben leesett egy karton arckrém. Mivel megsérült a csomagolás, a tulajdonos nekem adta. S most eszembe jutott, hogy talán te is örülnél egynek.”
De még hogy örültem neki! Kimondhatatlan érzés volt, hogy a Mindenható Isten, aki az egész univerzumot igazgatja, tud rólam. Nem csak a nagy dolgokról, a fontos kérdésekről, de a legbelsőbb gondolatimról, vágyaimról, jelentéktelen „ügyeimről” , így az arckrémről is. S mi mindent megmozgatott, hogy megmutassa, bár a pusztaság völgyein vitte keresztül családunkat, sose vette le rólunk gondviselő, atyai tekintetét.
2011. szeptember 6., kedd
Az ajtó
Sokmindenről beszéltünk a ma esti női órán. Leginkább a harcainkról, azok természetrajzáról. No meg a győzelmekről.
Ima előtt valaki azt kérte, had mesélje el egy álmát. Megtérése óta több alkalommal megesett vele, hoyg Isten álomban válaszolt a kérdéseire. Időnként masszőrhöz jár fiziológiai okokból, ám a masszőr most gyes-re ment, s utódja nem titkolta, hogy a kineziológia se áll távol tőle. Testvérnőnk nem tudta, mi fán is terem a kineziológia, de óvatos volt, s valamit olvasott is róla, hogy mi minden mással függhet össze később egy ilyen "terápia". Még mindig nem tudta azonban, mitévő is legyen kineziológussal.
Kérdésére Isten egy álommal felelt.
Álmában egy idegen ajtó előtt állt, amit óvatosan bár, de egy szűk résre kinyitott. Ugyanabban a másodpercben azonban egy óriási erejű szélvihar teljes szélességében tépte fel az ajtót - őt pedig a szemben lévő falhoz vágta a váratlanul érkező hatalmas erő. De nem csak őt. Közben jött rá, hogy a szobában rajta kívül ott voltak családtagjai is. Így döntésével nemcsak magát, de családját is veszélybe sodorta.
Másnap reggel nem volt többé kérdés számára, hogy "ártalmatlan"-e a kineziológia.
Története azonban másvalakiben vetette fel azt a kérdést, hogy mit is mondjon azon ismerősének, aki egy mágneses karkötő csodatévő ereje mellett győzködi.
Erről viszont egy harmadik hölgynek volt egy kínos története. Mely szerint az ajándékba kapott, s először a kellmetlenség elkerülése végett vissza nem utasított karkötő miatt mekkora kalamjka is keletkezett körülötte.
(Érdekes az ilyen helyzetek, amikor nincs más választás, csak a két rossz közül a jobbik. Kellemetlen a jószándékú "segítség" visszautasítása, de még kellemetlenebb, ha hallgatunk, s később kell színt vallani, viszakozni.)
S hogy is alakítja a Mindneható az ilyen "spontán" beszélgetéseket? Az asztal túlsó felén megszólalt valaki, akinek a karján ott volt a szomszédjától ma délután kapott mágneses karkötő. "Milyen is az időzítés? Épp rosszul voltam, kétségbe estem, tehetetlen voltam a betegségem miatt, amikor a szomszéd asszony érkezett, s olyan kedvesen és szeretettel segített."
Ám az Isten időzítése se rosszabb. Tudja, hogy mire van szükségünk. Ismeri kétségeinket, kételyeinket, kérdéseinket, s ha őszinte szívvel keressük a választ, Ő nem rejti el szándékait az övéi elől.
Ima előtt valaki azt kérte, had mesélje el egy álmát. Megtérése óta több alkalommal megesett vele, hoyg Isten álomban válaszolt a kérdéseire. Időnként masszőrhöz jár fiziológiai okokból, ám a masszőr most gyes-re ment, s utódja nem titkolta, hogy a kineziológia se áll távol tőle. Testvérnőnk nem tudta, mi fán is terem a kineziológia, de óvatos volt, s valamit olvasott is róla, hogy mi minden mással függhet össze később egy ilyen "terápia". Még mindig nem tudta azonban, mitévő is legyen kineziológussal.
Kérdésére Isten egy álommal felelt.
Álmában egy idegen ajtó előtt állt, amit óvatosan bár, de egy szűk résre kinyitott. Ugyanabban a másodpercben azonban egy óriási erejű szélvihar teljes szélességében tépte fel az ajtót - őt pedig a szemben lévő falhoz vágta a váratlanul érkező hatalmas erő. De nem csak őt. Közben jött rá, hogy a szobában rajta kívül ott voltak családtagjai is. Így döntésével nemcsak magát, de családját is veszélybe sodorta.
Másnap reggel nem volt többé kérdés számára, hogy "ártalmatlan"-e a kineziológia.
Története azonban másvalakiben vetette fel azt a kérdést, hogy mit is mondjon azon ismerősének, aki egy mágneses karkötő csodatévő ereje mellett győzködi.
Erről viszont egy harmadik hölgynek volt egy kínos története. Mely szerint az ajándékba kapott, s először a kellmetlenség elkerülése végett vissza nem utasított karkötő miatt mekkora kalamjka is keletkezett körülötte.
(Érdekes az ilyen helyzetek, amikor nincs más választás, csak a két rossz közül a jobbik. Kellemetlen a jószándékú "segítség" visszautasítása, de még kellemetlenebb, ha hallgatunk, s később kell színt vallani, viszakozni.)
S hogy is alakítja a Mindneható az ilyen "spontán" beszélgetéseket? Az asztal túlsó felén megszólalt valaki, akinek a karján ott volt a szomszédjától ma délután kapott mágneses karkötő. "Milyen is az időzítés? Épp rosszul voltam, kétségbe estem, tehetetlen voltam a betegségem miatt, amikor a szomszéd asszony érkezett, s olyan kedvesen és szeretettel segített."
Ám az Isten időzítése se rosszabb. Tudja, hogy mire van szükségünk. Ismeri kétségeinket, kételyeinket, kérdéseinket, s ha őszinte szívvel keressük a választ, Ő nem rejti el szándékait az övéi elől.
2011. szeptember 2., péntek
Hálás vagyok...
Hálás vagyok...
66. Hogy Istennel sok-sok győztes harcot tudhatok már magam mögött.
67. Hálás vagyok a gyülekezeteért,
68. az ifiért.
69. Hálás vagyok, hogy láthatom a fiatalokat, ahogy kibontakoznak, kiteljesednek azokká a különleges felnőttekké, akiknek Isten teremtette őket.
70. Hálás vagyok értük, hoyg sokfélék. Sokféle személyiséggel, tálentummal, érdeklődéssel és gondolkodással megáldva.
71. ... s így sokféle módon, sok helyen, sokféle ember felé lesznek képesek bemutatni Isten valóságát és szeretetét.
72. Hálás vagyok, hogy Istennel akarják megharcolni a harcaikat.
73. Hálás vagyok Istennek, hogy Ő ott van velük a legdurvább harcokban is, ahová senki nem tudja elkísérni őket.
74. Hálás vagyok, hoyg vannak egymásnak, szeretik egymást, s főleg: az Atya szereti őket és harcol értük.
75. Hálás vagyok, hogy vágynak Isten jelenlétére, érintésére
76.... hogy szolgálatkészek, fontos nekik Isten munkája.
77. Hálás vagyok, hogy szépek, okosak, tele Élettel és vitalitással.
78. Hálás vagyok a gyerektanítókért, akik éveken át vetettek/vetnek a jövő fiataljaiba, harcosaiba.
79. Hálás vagyok a péntekekért.
80. ... és a szombatokért is :)
81. Hálás vagyok a kegyelmért - hogy nem azt kapjuk, amit megérdemeltünk.
82. Hálás vagyok az iskolakezdésért,
83. .. hogy adatott hozzá erő, kegyelem.
84. ... hogy mindenkink ott volt időben, ahol lennie kellett
85. ... s mindenkinek megvolt eddig mindene, amit vinnie kellett. ( egy ilyen több dimenziós iskolakezdésben talán ez az egyik legnagyobb kihívás, hogy meglegyen az ecsettáltól a bankszámlakivonaton át a félfamentes rajzlapokig minden )
66. Hogy Istennel sok-sok győztes harcot tudhatok már magam mögött.
67. Hálás vagyok a gyülekezeteért,
68. az ifiért.
69. Hálás vagyok, hogy láthatom a fiatalokat, ahogy kibontakoznak, kiteljesednek azokká a különleges felnőttekké, akiknek Isten teremtette őket.
70. Hálás vagyok értük, hoyg sokfélék. Sokféle személyiséggel, tálentummal, érdeklődéssel és gondolkodással megáldva.
71. ... s így sokféle módon, sok helyen, sokféle ember felé lesznek képesek bemutatni Isten valóságát és szeretetét.
72. Hálás vagyok, hogy Istennel akarják megharcolni a harcaikat.
73. Hálás vagyok Istennek, hogy Ő ott van velük a legdurvább harcokban is, ahová senki nem tudja elkísérni őket.
74. Hálás vagyok, hoyg vannak egymásnak, szeretik egymást, s főleg: az Atya szereti őket és harcol értük.
75. Hálás vagyok, hogy vágynak Isten jelenlétére, érintésére
76.... hogy szolgálatkészek, fontos nekik Isten munkája.
77. Hálás vagyok, hogy szépek, okosak, tele Élettel és vitalitással.
78. Hálás vagyok a gyerektanítókért, akik éveken át vetettek/vetnek a jövő fiataljaiba, harcosaiba.
79. Hálás vagyok a péntekekért.
80. ... és a szombatokért is :)
81. Hálás vagyok a kegyelmért - hogy nem azt kapjuk, amit megérdemeltünk.
82. Hálás vagyok az iskolakezdésért,
83. .. hogy adatott hozzá erő, kegyelem.
84. ... hogy mindenkink ott volt időben, ahol lennie kellett
85. ... s mindenkinek megvolt eddig mindene, amit vinnie kellett. ( egy ilyen több dimenziós iskolakezdésben talán ez az egyik legnagyobb kihívás, hogy meglegyen az ecsettáltól a bankszámlakivonaton át a félfamentes rajzlapokig minden )
Góliátokkal szemben
Az ifin mostanság egy sorozatot kezdtünk. "Ismerd meg Isten szívét - Legyél te is szíve szerint való!" - címmel. A tervek szerint ez többmindenből áll majd, egyelőre még ott tartunk, hogy Dávid életét tanulmányozzuk péntekenként.
Mai témánk a címben megnevezett volt Dávid és Góliát története alapján (1.Sám.17.).
Mindannyiónknak vannak góliátjaink - mint ahogy mindannyian arra vagyunk elhívva, hogy Isten szíve szerint való hősökként éljük a huszonegyedikszázadi ember hétköznapjait.
Góliátjaink személyre szabottak, de sok közös vonással rendelkeznek.
Góliátjaink előszeretettel diktálják nekünk az általuk felállított harci feltételeket. S ellőszeretettel mondják el a mindig lesújtó véleményüket rólunk és az esélyeinkről.
Kérdés: meghallgatjuk-e góliátjaink "mondókáját"? Elhisszük-e őket? S hogyan reagálunk rájuk? Saulként, "igen félve"?
Góliátjaink emberi léptékkel hatalmasabbak, alkalmasabbak, legyőzhetetlenek.
Kérdés: a mi léptékünk emberi, esetleg.... ?
Góliátjaink mellett környezetünkben lesznek majd "testvérek" is, akik szerint "vakmerő vagy, és rosszban töröd a fejed..."
Kérdés: hallgatsz rájuk? meg akarod győzni őket, s belemész értelmetlen vitákba - vagy bölcsen kitérsz a csapda elől, s nem pazarlod feleslegesen energiáidat.
Góliátjainkkal csak akkor tudunk szembe nézni, ha korábban voltak már "apróbb" győzelmeink - úgysmint oroszlán vagy medve.
Kérdés: képesek vagyunk-e hűségesek lenni a kicsin, a másén, a pusztában, ahol nem lát senki... vagy csak a fényes csataterekről ábrandozunk?
Másik kérdés: hol teremnek a hősök? A csatatéren, netán már korábban, mondjuk a pusztában?
Újabb kérdés: Milyen psuztában vagy mostanság? Mit tanulsz ott? Milyen hitet építesz?
Góliátjainkat sose karddal és páncélban fogjuk legyőzni!
Kérdés: kinek a bőrében indulsz a harcba? Nem akartál netán a közelmúltban góliátosodni vagy saulosodni? Mit kell levetkőznöd ahhoz, hogy önmagad lehess, s végre kézbe vedd a magad öt sima kövét?
Góliátjai mindenkinek vannak.
Az emberek harcolnak az álmaikért, a céljaikért,a szabadságért, az elfogadásért, a családért, a sikerért, a karrierért, a diplomáért, a gyerekért,a leendő társért. Vagy harcolnak valami ellen. Az előítélet ellen, a rasszizmus ellen, a környezetszennyezés ellen, politikai ellenfeleik vagy üzleti ellenlábasuk ellen, néha még a társuk, a szüleik, a családjuk ellen is, netán önmaguk, saját kísértéseik vagy korláatik ellen.
Dávid Isten ellensége ellen harcolt.
Dávid Isten harcát harcolta.
A harc kimenetele ezért nem volt kétséges!
Te kinek a harcát harcolod?
Mai témánk a címben megnevezett volt Dávid és Góliát története alapján (1.Sám.17.).
Mindannyiónknak vannak góliátjaink - mint ahogy mindannyian arra vagyunk elhívva, hogy Isten szíve szerint való hősökként éljük a huszonegyedikszázadi ember hétköznapjait.
Góliátjaink személyre szabottak, de sok közös vonással rendelkeznek.
Góliátjaink előszeretettel diktálják nekünk az általuk felállított harci feltételeket. S ellőszeretettel mondják el a mindig lesújtó véleményüket rólunk és az esélyeinkről.
Kérdés: meghallgatjuk-e góliátjaink "mondókáját"? Elhisszük-e őket? S hogyan reagálunk rájuk? Saulként, "igen félve"?
Góliátjaink emberi léptékkel hatalmasabbak, alkalmasabbak, legyőzhetetlenek.
Kérdés: a mi léptékünk emberi, esetleg.... ?
Góliátjaink mellett környezetünkben lesznek majd "testvérek" is, akik szerint "vakmerő vagy, és rosszban töröd a fejed..."
Kérdés: hallgatsz rájuk? meg akarod győzni őket, s belemész értelmetlen vitákba - vagy bölcsen kitérsz a csapda elől, s nem pazarlod feleslegesen energiáidat.
Góliátjainkkal csak akkor tudunk szembe nézni, ha korábban voltak már "apróbb" győzelmeink - úgysmint oroszlán vagy medve.
Kérdés: képesek vagyunk-e hűségesek lenni a kicsin, a másén, a pusztában, ahol nem lát senki... vagy csak a fényes csataterekről ábrandozunk?
Másik kérdés: hol teremnek a hősök? A csatatéren, netán már korábban, mondjuk a pusztában?
Újabb kérdés: Milyen psuztában vagy mostanság? Mit tanulsz ott? Milyen hitet építesz?
Góliátjainkat sose karddal és páncélban fogjuk legyőzni!
Kérdés: kinek a bőrében indulsz a harcba? Nem akartál netán a közelmúltban góliátosodni vagy saulosodni? Mit kell levetkőznöd ahhoz, hogy önmagad lehess, s végre kézbe vedd a magad öt sima kövét?
Góliátjai mindenkinek vannak.
Az emberek harcolnak az álmaikért, a céljaikért,a szabadságért, az elfogadásért, a családért, a sikerért, a karrierért, a diplomáért, a gyerekért,a leendő társért. Vagy harcolnak valami ellen. Az előítélet ellen, a rasszizmus ellen, a környezetszennyezés ellen, politikai ellenfeleik vagy üzleti ellenlábasuk ellen, néha még a társuk, a szüleik, a családjuk ellen is, netán önmaguk, saját kísértéseik vagy korláatik ellen.
Dávid Isten ellensége ellen harcolt.
Dávid Isten harcát harcolta.
A harc kimenetele ezért nem volt kétséges!
Te kinek a harcát harcolod?
2011. szeptember 1., csütörtök
Isi az isiben
És igen! Elérkezett a várva-várt iskolakezdés.
Igaz Illésünk a tegnapi fárasztó tekerés után kicsit nehezen kászálódott ki az ágyból. De aztán már lelkesen öltötte magára az ünneplő ruhát. Hát még az iskolatáskát! Büszkén és boldogan lépett be az iskola kapuján. Patrik lett a padtársa ( a gyülekezetből egy kisfiú) - így Patrik és a tanító néni kezét fogva még boldogabban sietett az évnyitóra. (Ami alatt - be kell valljuk őszintén- időnként súgdosott még ezt-azt a Patrik fülébe. De én ezt is örömmel konstatáltam, hisz akkor már biztonságban érzi magát az új közegben.) Lelkesedése délutánra se csökkent, sőt! A Bori kérdésére, mely szerint 1-5-ös listán hanyasra értékelné a mai napot "csillagosötös!" válasz érkezett. Lelkesedését nem is csodálom, hisz úgy tűnik tényleg egy különleges tanító nénivel ajándékozott meg bennünket az Isten. Ma megtudtuk, hogy holnap, a második isis napon már kirándulni mennek Isiék.
Nyárzáró
Megragadtuk a nyár adta utolsó lehetőséget, s tegnap családilag kirándultunk Szentendrére. A házzasságiévfordulós bicajozás annyira tetszett, hogy azt reméltük, a gyerekeknek is élmény lesz a Duna-parti tekerés.
Reggel vonatra szálltunk hát a hat bicajjal, hogy a Déliből Szentendre felé vegyük az irányt. Több helyen is megálltunk. Óbuda főterén. Egy különleges óbudai fitness-parkban. A rómain... De a tűző napon kicsit hosszúra sikeredett a táv. A szentendrei ebéd után már senkinek nem volt kedve szétnézni a városban, inkább arra szavazott a társaság, hogy vegyük hazafelé az irányt. A mélypont a Széna térnél lehetett, ahol már az addig lelkes Illés is elkezdte rugdosni a bicaját. Tény, hogy senkit nem kellett sokáig altatgatni az este. S csak remélni tudom, hogy a kimerültség ellenére lesz még olyan, hogy együtt kerekezik a család.
A fogtündér látogatása
Ha jól sejtem, utoljára látogatott el hozzánk a fogtündér.
Kedden ugyanis legifjabb gyermekünk, Illés is megszabadult az első tejfogától. S mivel a nagyoktól már sokat hallott a fogtündérről, aki a párna alá rejtett első tejfog helyett ajándékot hoz, hát ő is lelkesen várta a fogtündér érkezését. Aki meg is érkezett, s apró meglepire cserélte a piciny fogacskát.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)