Pages

2011. szeptember 1., csütörtök

Isi az isiben




És igen! Elérkezett a várva-várt iskolakezdés.
Igaz Illésünk a tegnapi fárasztó tekerés után kicsit nehezen kászálódott ki az ágyból. De aztán már lelkesen öltötte magára az ünneplő ruhát. Hát még az iskolatáskát! Büszkén és boldogan lépett be az iskola kapuján. Patrik lett a padtársa ( a gyülekezetből egy kisfiú) - így Patrik és a tanító néni kezét fogva még boldogabban sietett az évnyitóra. (Ami alatt - be kell valljuk őszintén- időnként súgdosott még ezt-azt a Patrik fülébe. De én ezt is örömmel konstatáltam, hisz akkor már biztonságban érzi magát az új közegben.) Lelkesedése délutánra se csökkent, sőt! A Bori kérdésére, mely szerint 1-5-ös listán hanyasra értékelné a mai napot "csillagosötös!" válasz érkezett. Lelkesedését nem is csodálom, hisz úgy tűnik tényleg egy különleges tanító nénivel ajándékozott meg bennünket az Isten. Ma megtudtuk, hogy holnap, a második isis napon már kirándulni mennek Isiék.

Nincsenek megjegyzések: