A várakozás okán

... íródott bejegyzés.

Hétfő éjjel. Bori messze. A gyerekek már álomban. Lala még az irodában. Várom.
Nem szeretem a napokat, amikor alig találkozunk, beszélgetünk. Amikor felkelünk és elkezdődik a rohanás. Futunk. Szaladunk. Intézünk. Szervezünk. Pakolunk. Megoldunk. Eszünk. Iszunk.És alszunk. Hogy aztán újra felkeljünk...
Talán nem kellene erre gondoljak. Reggel Fil.4:8-ban azt olvastam, csak ami kiváló, ami igaz, ami tiszteletreméltó, ami szép, azon kell gondolkodjak. És gondoltam, mi is lenne a világból -de ne menjünk olyan messzire- mi lenne belőlem, ha csak a szépre gondolnék. Mindig a szépre. Sok, sok, sok széppel telne meg az elmém, a szívem, a lelkem. Szép is lenne! Mi lenne, ha mindig kiváló dolgokra gondolnék?! Kiváló emberekre. Kiváló helyzetekre. Kiváló megoldásokra. Az kiváló lenne. Biztos kiválna a többi mindennapos gondolatból. Vagy ha az igazra. Ami igaz. Ami igazságos. És elmaradna minden hamis vagy féligazság. Mondjuk ez szabaddá is tenne, mert "az igazság szabaddá tesz". Nem ártana kigyomlálni minden hazug gondolatot. S megtölteni az istenadta elmét az Isteni Igazsággal! Ez kétségtelenül igaz! S megannyi tiszteletreméltó jellem... nem kevés gondolkodnivaló. Ha mindezeket végiggondolnám, nem jutna gondolat a csúfra, hazugra, bántóra, rombolóra.
Úgy legyen.