Arról. Hogy hogyan haladunk

általában ennek legjobb módja, hogy egyik lábunkat a másik elé helyezzük szépen. Ám amikor ezt napi 6-8 órán keresztül teszi az ember, sokféle módozata kialakul a járásnak. -Ott van mindjárt a "Deltázás". Kortársaim, s az idősebb generáció bizonyára emlékszik még a tv-Ben lévő tudomyányos magazin elején lévő kockákra, melyeken egy sarkimkutatócsoport hóviban, az elemek éllen von szólna magát. Na az ehhez hasonló állapotot hívjuk mi deltázásnak. Teljes felszereléssel, kapucnikal a fejeken, kesztyüvel a kézen, botjainkra támasztva próbáljuk előrébb von szólni magunkat, miközben megküzdünk az arcunkba csapó elemekkel. hála Istennek ebből eddig csak nagyon kevés jutott. -A deltázásnál egy fokkal jobb a "szkafander" , amikor teljes esöcuccban lavírozni az esoőben. -Ennek iszapos terepen való változata a "varacskos disznó" , amikor a süppedő talajba mártott botokra támaszkodva próbálod meg kiemelni a mázsássá dagadt bakancsaid, miközben többet csúszós vissza az emelkedön, mint haladsz elöre. - lassúzás: tipikus hegymenet Az ember annyira lelassul, hogy már-már helyben járni látszik (Svéd szobatársunk mesélte, hogy álmában minden lassított felvételként történt vele, miközben a környezetében minden más normális volt. Talán mert neki is kijutott napközben a lassúzásból.) - Robot : ez az egyik kedvencem Az úgy van, hogy egy bizonyos beazonosíthatatlan ponton egyszer csak kikapcsol az aagyad, s arra eszmélsz, hogy maguktól haladnak a lábad. Ez nem túlzás most! Lala mindig mesélte, hogy a hosszú futás ok közben is eljön egy pont, amikor már automatikusan, szinte élvezettel haladsz. Sose gondoltam, hogy valaha én is átélem majd. Ha a robot-mód rádtalál, meg ne állj, bárki is csábítana pihenésre. - Ereszkedés Azt gondolná az ember, hogy ez egyszerű, de biz a meredeken szlalomozással kell lassítani a lendületet, vagy a kőbe mereszteni a lábujjaid, hogy megóvása magad a gurulástól. - S a legjobb az " enjoy the caminó" amikor se hó, se szél, se sár, se eső, csak te és a teremtett világ végtelen és felfoghatatlan szépsége. Szemed a horizonton, a lelked kitágult, mert hálát adsz, hogy élsz, hogy lélegzel, hogy látod ezt a kémet és zöldet, s hallod a madarak dícseretét. S persze ezeken felül van úgy, hogy a talpadra vagy éppen a sarkaidra érkezel. A jobb vagy a bal lábad át terheled. Rugózol vagy hosszan lendíted magad elé a lábad. A botokkal hátulról tolódik magad felfelé az emelkedőn vagy épp azokkal húzod fel magad a hegyre. S végül, de nem utolsó sorban ha már semmi se működik, marad a "Santiago lépés" Ezt a fejedben léped meg először. Ilyenkor ara gondolsz, hogy még ezzel az egyetlen erőtlen lépéssel is egy lépéssel közelebb kerülsz majd Santiagóhoz, hát felemeled a lábad... Buen Caminó!