Nem vagyok egy nagy tudós, így azt se tudom, hogy is lehetne a fájdalmat deffiniálni. Egy biztos, a fájdalom csupán tünet. Tünete annak, valami nincs a helyén, nincs rendben. A rendellenességekre a szervezet a fájdalommal hívja fel figyelmed. Testben. Meg lélekben. S a szervezet addig nem nyugszik, míg el nem távozik az "idegen anyag", míg ki nem tisztul, ami irritál.
Tegnap valami benn akadt. Láttam a gyerekemet sírni, mert fájt a lelke azon, amiket hallgatnia kellett. Láttam szenvedni, mert bántják azokat, akiket szeret, s mert tulajdonképp őt is bántják. Láttam őt, s aztán mint valami ragályos fekély, belém is belémmart ez a fájdalom. Az éjszaka közepén felpattantak szemeim, s csak néztem ki a fejemből. Miért van az, hogy az agyaddal, az eszeddel annnyira jól tudod, hogy valamivel nem kellene foglalkozz, hogy bizonyos dolgokon át kellene lépj, el kellene engedj, talán százszor túlléptél, elengedted, aztán egyszer csak érzed, hogy ugyanaz most megcsáklyázta a szíved? Pedig magad ott se voltál. De látod, ahogy fáj azoknak, akiket szeretsz... "Mert ezek a dolgok a lelkedet akarják" - válaszolja pásztorom, s segítőm. Hát ezért fáj a lelkem? Istenem, adj erőt, hogy sose tudják megszerezni. S adj kegyelmet, hogy másokét se.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése