Valami furcsa napok. Mintha minden változna. Mintha minden felgyorsulna. Mintha minden most történne. Valami csoda, ahogy Isten cselekszik.
Két ifi. Két törekvők. Két vasárnap délelőtti istentisztelet. Két felelősség. Két munka. ( Két pásztor? :) ) Sok-sok áldás. Nem tudtam, hogy is lesz majd az, amikor először történik, hogy a gyülekezet reggel két alkalmat tart. Hogy is lesz az, hogy nem egy zsúfolt alkalom, de két kisebb. Hogy is lesz a változás, az átmenet. Milyen érzés lesz visszalépni, lemondani a biztosról, a kényelemről azért hogy hely szülessen az újnak, a többnek, hogy újra érezhessük és láthassuk, bár ez a hely roskadásig tele, de ez nem is olyan sok, hisz százak, ezrek vannak nem is olyan messze, akik várnak az életre, várnak egy jó hírre, akiknek kell egy hely.... Szóval ma reggel elkezdődött. Felkeltünk. Lementünk. És az első olyan volt, mint minden másik vasárnapon, csak persze kevesebben voltunk. Mondjuk, mint egy "szellős", nyaralós nyári vasárnapon. S imádkozhattunk egy pici babáért is: Molnár Botondért. Annyira édes volt, ahogy nézegetett a Lala karajaiban. Isten leendő hőse. Aztán véget ért az istentisztelet és nemsokára el is kezdődött. A második. Pfúú. Először ott nagyon kevesen voltak. István megkért, hogy én is énekeljek a dícséretben, emiatt is izgultam kicsit. Utoljára valamikor Mongólia előtt, Velencén volt ilyen, s nem tudtam, milyen is lesz majd itt, Fehérváron. Aztán elkezdtünk énekelni, s éreztem, itt van Isten jelenléte. Összenéztünk a lányokkal, s tudtuk, Isten negyon kegyelmes hozzánk. Aztán felnéztem a gyülekezetre, s láttam, hogy megteltek a sorok. S láttam jópár új arcot. S eszembe jutott, hogy Lala otthon sokszor mondta, hogy ha ezt megtesszük, előbb-utóbb Isten hozni fogja majd az újakat, s hirtelen hálát adtam, hogy mennyire kegyelmes is, hogy nem utóbb, de már most, az első második istentiszteleten ezt tette velünk?!!! S ez nem volt elég. Jöttek a bizonyságtételek. A tegnapi Fezenről. S egy fiú, aki ott döntött, s most itt volt. S előre jött megköszönni, hogy kinn volt a sátor. Aztán az igehirdetés után előrejött, hogy kifejezze Jézust akarja. Örökre. Húúú. Dicsőség Istennek!!! Emberek, nincs nagyszerűbb dolog ezen a mulandó világon, mint erőnket, időnket vetni a maradandóba, az örökkévalóba, és közelről látni az Isten munkáját. Megér minden fáradtságot, kényelmetlenséget, minden harcot és küzdelmet, hogy csak egy kicsit bele láthass, ahogy Isten harcol, dolgozik ezen a földön, s hogy ha csak egy parányit is, de eszköze lehess.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése