Várakozás

Miféle új dolgokat rejt majd az új év? Lesz olyan, amire tán régóta várunk? Vagy olyan történések, miket nem is sejtünk?
Talán a legelső izgalmas várakozásunk Lala mongol útjával kapcsolatos. Most sok-sok párbeszéd erről folyik nálunk. Mi volt, amikor... Mi lesz, amikor... Milyen volt... Milyen is lesz majd...
Olyan, mintha mi is mennénk. Pedig nem. De lélekben mi is útra kelünk Ulánbátorba, és még messzebb.
Ma reggel küldte Noncsi ezt a csodaszép képet. Ilyen volt az ő karácsonyuk.

A viskó

Legfrissebb olvasmányélményem. Azért is, mert ritkán olvasok Lalával egyszerre egy könyvet, s azért is mert valóban különleges élmény volt. El kellett gondolkodnom pár dolgon, hogy miért is látom így vagy úgy a dolgokat. Át kellett gondolnom, hogy milyen is a kapcsolatom Istennel. Milyen lehet az én életem kertje? Milyenek a kapcsolataim? Milyennek látom Istent és miért is olyannak? Tudom-e, hogy milyen is valójában, s tudom-e hogy "ha számít bármi, akkor minden számít".

Kis karácsony, nagy karácsony

Lassan egy hete tart az ünnep és a pihenés. Valódi áldás.
Napokon át együtt, egymásra figyelve. Közös beszélgetések, pihenések, játékok, filmek. Találkozás a család többi tagjával. Évek óta nem volt ilyen karácsonyunk!
Papa, mama, unokatesók. Majd két nap Lala szüleivel, tesóival és gyerekeikkel. "Szűk" családunk: huszonegy fő.
Ma a barátainkhoz készültünk. Aztán az éjjel az Illés lebetegedett. Magas láza lett, és csak azt mondogatta: "rosszul vagyok". Így tovább "pihenünk".

Ünnep

Mivel ma különleges családi ünnepet tervezünk, amikor csak az Ünnepeltre és egymásra figyelünk, így ezúton kívánunk mindenkinek egy különlegesen áldott, békés, boldog ünnepet!

"Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, a ki ő benne bízik."
Zsolt.34:9.

Hat hét hat tánc

Két-három éve olvastam a premierről. Gondoltam, de jó is lenne egyszer látni, hallani. A baptista lelkészné és a meleg tánctanár barátságának történetét. S abban a meglepetésben volt részem, hogy ma este láthattam a Tháliában. A színházban azt szeretem, hogy ha jó, akkor nemcsak arra képes, hogy száz százalékig kikapcsoljon, s mindent, de mindent elfeledtessen az emberrel, de mindezt úgy tudja tenni, hogy közben új impulzusokat, új gondolatokat, új felismeréseket ad. Mintha a legjobb barátaiddal beszélgetnél az élet legkülönfélébb dolgairól. Hallgatod, nézed azt a másik embert, életet, sorsot ott a színpadon és közben azt mondod: aha... igeeen. Ma is annyi mindent adott. Egy-egy elejtett mondat, gesztus, játék. Ahogy két egészen más, egészen idegen emberről szép lassan lefoszlik az Arc, amit viselnek. Ahogy kibújnak páncéljaik mögül. Eleinte még bizonytalankodva, mindent túlreagálva, majd mernek a másik előtt maguk lenni, merik a másikat akként szeretni, aki...
A jó színház nem tesz se többet, se kevesebbet, mint tükröt tart a világ elé - máskor meg veszi annak egy parányi darabját, s a mikroszkóp alá helyezi, hogy ki mer, s szeretne látni, lásson... túl a sémákon, túl a felszínen, túl az Arcon, mit a másik ember felé mutat.

Ennyi

Hát elkezdődött a téli szünet.
Annyi minden sűrűsödött az elmúlt napokba. Húszezer cipősdoboz, ezer szemüveg, sok-sok telefon, levél, nyilatkozat és intézkedés. Sok különleges pillanat.
Szombaton Illéssel a hóesésben. Ezer kérdés és ezer válasz. Új élmények a metrón, a hóviharban. Kéz a kézben a csontig hatoló hideg szélben. Mintha Mongóliában lennénk... Aztán a kihalt autópályán hazafelé araszolva...
Reggel a hófödte fákat csodálni a meleg szobából. Délután élvezni a semmit tevés boldog pillanatait, mikor bebújsz az ágyba, és csak olvasol egy semmitérő semmiséget, csak mert most ezt is megteheted.
Hétfőn két fiammal menni. A várnegyeden át buszozni. Egy sose látott, hófödte, mesebeli várnegyeden át. Mintha egy képeslap kelne életre. Ezért a pár különleges pillanatért megérte elkésni, megérte negyven percet fagyoskodni a tizenhatos megállójában. Aztán a Duna Palotában Égből pottyant mesékbe pottyanni, és örülni olyan egyszerű dolgoknak, hogy vannak szeretteink.
Kedden kora reggel az ismerős rózsadombi lejtőkön araszolni fel. A mongol követségen kézbe venni Lala vízumát. Befejezni minden munkát. Karácsonyi éneklést szervezni. Találkozni a fiatalokkal, elindulni az idősekhez. Átadni szívünk szeretetét, és látni, hogy ilyen egyszerű dolgokkal mekkora örömöt lehet szerezni. Újra átélni az adás örömét. Hogy miközben adsz, mennyi, de mennyi mindent ad vissza az Isten. Látni testvéreket nyolcvanöt évesen túlcsorduló örömben. Hallani bizonyságuk, hogy mekkora boldogság az Élő Istennel járni, élni. S ezen nem változtat az se, ha a hited miatt kitagadnak, megvernek, évtizedekig nem beszélnek veled saját testvéreid és szüleid... mert megnyerted az Istent, kinek szelleme akkora örömöt ad, ami mindenen túlemel.Wow. Hová is lennénk Isten Lelke nélkül? Ki adna erőt, hogy félre tegyünk csalódást, sértést, kritikát, fájdalmat? És tanuljunk nézni Őrá. Csak Rá - és senki/semmi másra. És jönni jelenlétébe, és betöltekezni abból újra és újra, és ezzel a mennyei erővel menni tovább, élni tovább Érte. Mert kiért is, miért is lenne értelme élni, ha nem Érte, aki által és akire nézve... Fáradtan lehuppanni a nappali kanapéjára és élvezni a "most csak úgy itt vagyunk és dicsérjük Istent..." pillanatait. Aztán ma beszerezni minden szükségtelen "szükségeset", és elindulni az ünnep felé. Sétálni a Nagymező utcában. Kávézni a Tháliával szemben. Színházba feledkezni. Igazikat beszélgetni. Hazatérni és várni a karácsonyt...
Ennyi.

napi abszurd

reggel egy vidéki város közművelődési intézményében kezdtem, ahol sok-sok cipősdobozt gyűjtöttek az egész város mozgósításával. hetente több telefon jött-ment az iroda és közöttük, s nagyon várták a személyes találkozást. igazán kedvesen fogadtak, még a gyerekeimnek is küldtek egy kis figyelmességet. mert azt is tudták, hogy négy gyerekem van! hóesésben,lelassulva, fáradtan érkeztem, és csak vártam,vártam, hogy megérkezzen és elinduljon a teherautó. mindenfélékről beszélgettünk. a hölgy elszólta, hogy férje, az intézményvezető a nemzeti divatéssportáncszövetség elöke is. én pedig - mivel ilyetén állapotomban hamarabb beszélek, mint gondolkodom - azonnal rávágtam: "aha, ugye nemrég volt a tévében? emlékszem rá!" "igggen, a duna tévében sokszor volt már..." ekkor jöttem rá, hogy akire emlékszem, nem más, mint vámos miklós egyik novellahőse a legújabb kötetből. pár hete olvastam. a foglálkozás és a titulus stimmel, s ott valami tévében is volt a szereplő. agyam, ami mindent azonnal képekké redukál,automatikusan játszotta a jelenetet. a valóságban persze sose láttam az igazgatót.se élőben, se tévében. de eszembe ötlött: ki tudja, talán vámos épp róla mintázta a könyvbéli hőst.

Igaz történet

"Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne. Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát, nem igazodik a kevélyekhez és az elvetemült hazugokhoz. Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni." (40.Zsoltár 1-6.)


Ezeket az igéket küldtem az előbb egy ismerősömnek, aki az e heti Kiskegyed "Igaz történetek" rovatában leírta családunk történetét. Aztán ahogy újra olvastam, rájöttem hogy ez az ige mennyire rólunk szól.Hogy Isten mennyi, de mennyi csodás történetet vitt/visz értünk véghez! Hirdetni, elmondani, amit velünk tesz... - ez meg a mi részünk.

angyali

Az este Kiskőrösön jártunk pár kisifissel, Emíliával és a S. családdal. Elhatároztuk ugyanis, hogy távol élő testvérnőink sem maradhatnak ki a karácsonyi éneklésből. Három autónyian érkeztünk hát a Baptista Szeretetházba, ahol két fehérvári testvérnő is él. Marika néni és Júlia. Mennyire jó is volt újra viszont látni őket! Akkor is, ha már gyengék, betegek, segítségre szorulnak. Jó volt hallgatni bizonyságaikat. Együtt imádkozni, és átadni csetlő-botló énekeinket, miket magunkkal vittünk. Mind-mind réges-régi karácsonyi énekek voltak. Mert idős testvéreinknek azt szeretnénk adni, ami számukra jelenti az eltűnt karácsonyokat. Alig fértünk a kis szobába. Az ajtón kívül, a folyosón egyre többen álldogáltak, s hallgatóztak.
Júlia szobatársa, egy nagyon legyengült néni már nem tudja elhagyni szobáját. Hát hozzá is átmentünk, s neki is énekeltünk hármat. Majd imádkoztunk érte. És ő is hálát adott. egyhamar nem fogom elfelejteni a szavait. Ahogy megköszönte Istennek, hogy ebben a váratlan ajándékban részesítette... A könnyeimmel küszködtem, és azt mondtam magamban, csupán őérte megérte, hogy ne a délutáni pihenőt válasszam. Mert furcsa volt látni és hallani, hogy ahogy életünk kezdetén képesek vagyunk örülni igazán apró dolgoknak, végül újra beszűkül majd a látóhatár. S más lesz, ami értékes. Más lesz, ami számít. Egy múltból felidézett boldog pillanat, egy szeretetteljes gesztus ezen a ponton többet ér már, mint a legtrendibb, legdrágább ajándék. Utóbbi elveszti értékét. Előbbi sokat jelent.
Akkor, ott legszívesebben elindultam volna a folyosón ajtótól ajtóig, hogy angyala legyek ismeretlen testvéreimnek, kiknek ekkora öröm az a kevés, amit vinni , adni tudtunk páran ezen a szürke vasárnap délután.

A sztetoszkóp

A Lajtától nyugatra - s tán keltre is? - orvosdinasztiáknál az a szokás járja, hogy a sztetoszkóp apáról fiúra száll. Ha netán valaki felmenői között nem akadna orvos, akkor is az apa veszi meg, s adja át ünnepélyes keretek közt gyermekének a hivatás elengedhetetlen kellékét, a sztetoszkópot.
Lajtától nyugatra szakadt barátom évek óta barátja egy kongói félárva srácnak. John valaha szebb napokat élt hazájában, s a vén kontinensre is diplomata családtagjai révén vetődött doktornak tanulni. Ám a fekete Afrika még feketébb mindennapjai, egy váratlan politikai puccs úgy hozta, hogy családja szanaszét rebbent, s ő árván, nincstelen maradt Európa fővárosában. Ilyen körülmények között tanulmányaiban is bukdácsolva egy nap a kitoloncolás szélén eszmélt. Nem volt ki befogadja. Illetve mégis. Barátom és családja megtette. Otthont és esélyt adott a srácnak. Tanítgatták, hogyan kezdjen önálló életet. Hogy ossza be kis pénzét, idejét, erejét. Később munkát, albérletet szereztek neki. És ott maradhatott. Nemcsak az országban, de az egyetemen is. Ma már időnként egy kórházban dolgozik. S mivel nincs saját sztetoszkópja, barátaim idén azt vettek neki karácsonyra. A fiú meghatottan mondta: "Tudod, ez többet jelent nekem, mint csupán egy sztetoszkóp. Különleges, hogy apám helyett épp tőled kapom."
Hát így ad az Isten apának fiút, fiúnak apát. Fehéret vagy feketét? Kongóit vagy magyart? Krisztusban testvéreket. Magyarországon, Európában vagy Afrikában.
S így viseli gondját a halott pásztor gyermekének egy "idegenen" keresztül az özvegyek és árvák Atyja, a Minddenható Isten.

nyilván

reggel a tescoban összefutottam valakivel, akivel ritkán beszélgetünk, mégis olyan jó volt, mert az első két mondat után már igazán őszintén és komolyan folyt a társalgás. egy könyvet olvas a böjtről, s abból mesélte: sokszor szeretnénk, hogy isten adjon gyümölcsöket, növekedést, hogy látható legyen az ő hatalma, munkája rajtunk, körülöttünk, de jézusnál láttuk/hallottuk, hogy ha teszünk dolgokat titkon, akkor várhatjuk, hogy isten majd megfizet nekünk nyilván.
nyilván.
először titkon. aztán nyilván.
ha történenk dolgok titkon, később történnek nyilván is...
nyilván

az előbb egy kollégám bejegyzését olvastam, ő is valami hasonlókról ír.
először... utána...
először: titkon
azután: nyilván
nyilván

mongol

az éjjel sikerült végre megvenni lalának a mongol repülőjegyet. noncsiék már ki is számolták, mennyit is kell még aludniuk lala érkezéséig. hamincakárhányat.
izgalmas, hogy újra visszamehet azokra a helyekre, ahol éltünk, jártunk, s találkozhat a kinti barátokkal, testvérekkel. lassan hat éve úgy váltunk el,talán egyszer még itt a földön is találkozunk, de ha nem sikerül, akkor majd odaát. s most lalának megadatik a lehetőség.

Szkander

Tegnap levelet kaptam a munkahelyemen. Pár hónapja egy családnak siekrült szerezni egy vadonat új rezsót, amire nagy szükségük volt. Két hete a férfi újra írt. Most azért, mert valamicskével több pénzük van és annyira hálás a rezsóért, hoyg most ő szeretne segíteni a Szeretetszolgálatnak. Leleveleztük, majd postai levélben küldött nekünk tíz postai bélyeget. S a levélbe tett egy igeverset is:

"Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval." Róma 12:21.
Azóta az asztlom felett virít és napjában többször bátorít Isten szava, hogy tudatosan adjam magam a jóhoz. Újra és újra.
Mert a jó és rossz közötti küzdelem folyamatosan folyik. Minden nap, órában és percben. S a színhelye elsősorban nem az utca, a tévé képernyője, az újságok hasábjai, sokkal inkább az emberi szív.
A tét: a szívem, a szíved.
A gonosz mindent megtesz, hogy elkeserítsen, megkeserítsen, hogy megkeményítsen, hogy önigazságokaból falakat építsen, s passzívan mögéjük zárjon. Minél inkább adod magad a jóhoz, annál inkább célpontja leszel.

De a fenti Ige többre is bátorít, mint passzívan túlélni a rosszat, átvészelni a támadást. Túl a túlélésen mi magunk lehetünk azok, akiken keresztül testet ölthet a jó, s legyőzheti a gonoszt.
Jó emlékezni erre. Jó tudni. Jó adni magunk tudatosan a jóra.

Berling és Verszájd

- avagy veszíteni is tudni kell -

A címben szereplő két város Illés kedvencei közé tartozik az Európa városai memóriajáték kártyái közül. Ugyanis az utóbbi időben ez lett a fő kedvencünk. (számomra legalábbis jóval izgalmasabb, mint a Lotti Karotti) Eleinte Illésnek nem volt túl egyszerű, a több mint száz kis kártya között megtalálni a párokat, a különböző városokat. Igyekeztem hát sikerélményhez juttatni. De olyan ügyes, hogy a második-harmadik napon már alig szorult "segítségre". Aztán döbbentem tapasztaltam, hogy némi kárörömmel nyugtázza, ha én veszítek. Hát gondoltam, hogy jó, akkor most játsszunk felnőttesen. Nagyon ügyes volt meg minden, csak hát amikor előttem véletlenül több pár volt az asztal szélén, olyanokat kezdett el mondani, hogy "na, milyen szerencsétlen vagyok!" (egyébként nem is értem, hogy ezt honnan veszi egy öt éves gyerek, aki elvileg itthon nem hall ilyeneket, s leginkább mindenben csak biztatást és bátorítást kap) Amikor én nyertem, láttam ám, hogy görbül lefelé a szája. De némi tereléssel elkerültük a sírást.A legtöbbször persze ő nyer. Ma azonban, amikor Bori is beszállt, s kivételesen mindkettőnknek több párt sikerült gyűjteni az Illésnél, már nem tudta feldolgozni a veszteséget. Bálint megjegyzésére aztán dühbe gurult és földhöz vágta az összes kártyát.
Egy kisgyereknek annyi mindent meg kell tanulnia ahhoz, hogy érett, erős, egészséges felnőtté váljon. Például azt is, hogy a játékban veszíteni is tudni kell.

Múlt héten

Egy csomó emlékezetes dolog történt a múlt héten velem. Például beszélhettem az MTA egyik dísztermében több száz diák előtt a munkánkról. Vagy a vasárnap esti Naplóban lement a Cipősdobozról szóló film, és annyira jó volt látni a gyerekeket, ahogy örültek a dobozoknak. A Nők Lapja egyik újságírója is látta a műsort, s látta a saját dobozát az egyik ksifiú kezében. Ma ezt írta: “Megtörtént az a hihetetlen eset, hogy viszontláttam a dobozomat! Ugyanis láttam a vasárnapi Naplóban a riportot, amiben benne volt a cipősdoboz akció, és az ózdi óvodában, amikor odaadták a gyerekeknek a dobozokat, akkor láttam azt a dobozt az egyik kisfiúnál, amit én állítottam össze, és ez hihetetlen élmény volt ! Remélem még sokan vannak így vele, és további sok sikert és örömöt kívánok a munkátokhoz!”
S az is klassz volt, hogy utána rekordot döntött a honlapunk látogatottsága. A cipősdoboz oldalt tegnap több mint ezren nézték meg. Reménység szerint ez majd a dobozok számában is jelentkezik :). Aztán olyan apró kis csodákat is megélek, hogy amikor egy csomó mindent kellene a városban onnan-ide/innen-oda vinni, s már nincs elég ember, akkor egy újságíró, aki épp egy kisteherautót kell teszteljen két napig felajánlja, hogy ha kell valamit furikázni, csak mondjuk honnan hová... s egy másik helyre pedig sürgősen kell küldjek gyerekrajzokat, megkérdezik "küldjünk érte egy futárt". Jó az Úr és jó dolgokat tesz. Nagyon kegyelmes.
Most épp a női alkalomról jövök. Nem voltunk túl sokan, de jó volt együtt lenni és őszintén beszélgetni az Igéről és önmagunkról, és a bölcs ünnepi készülődésről. Lala még úton van hazafelé. A Wesselényi utcában szolgált az ifi istentiszteleten (ami ugye most a Nap utcának felel meg :)). Reggel pedig
"Új reggel, Istennel..."

Idő kell

A helyes döntéshez idő kell.
Akkor is, ha tudod mit kell tenned. S legbelül az eszed már válaszolt.
De a szívedet is be kell várnia.
Mert nem hagyhatod a szívedet a krízisben.
Mert a szíved nélkül nincs értelme tovább lépni.
Mert bármennyire is nehéz beismerni, de nem csak az értelmedből állsz, érzelmeid is vannak - s azoknak is fel kell szakadni, meg kell gyógyulni, újulni ahhoz, hogy képes legyél tovább lépni.

Vannak, akik mindenen át mennek előre. Akár egy terminátor. Azt hiszik, elvárás, hogy mindig erősnek látsszanak. Őket is ugyanaz éri. Szerintem nekik se kevésbé fáj. Csak nem hagyják, hogy fájjon.
Aztán a sokadik kanyarban derül ki, hogy a szívük már nincs benne. A szívük rég elmaradt, lemaradt, kimaradt. S a szív nélkül meg hogy lehetne?
Test- lélek- szellem. Ez mind vagyunk. Egyiknek gyorsabban, másiknak lassabban megy. De a döntésben mindnek benne kell lennie. S ehhez időnként idő kell.

Menekülési vágy

A menekülés is egy válasz a krízisre.
Mert annyira csábít, hogy végre magad mögött hagyd az egészet. S a krízisből olyan békésnek, szépnek, kívánatosnak tűnik az az új helyzet, ahová miért is ne léphetnél tovább.
Miért is ne? Hisz ha ezt tették veled, vagy hagyták, hogy ebbe kerülj, meg sem érdemlik, hogy miattuk maradj. S különben is azok az újak olyan kedvesek, tökéletesek, figyelmesek.
Vagy
Ott majd megoldod, amit itt elrontottál. Ott végre megkapod, amire szükséged van.

A menekülés is egy válasz. De a rossz válasz.
Mert csak menekülés.
A probléma akkor is megmarad, ha egy időre rácsukod az ajtót.
S bár az első pillanatban, héten, hónapban vagy évben a változás hoz felüdülést, fellélegzést, felszabadulást. A szőnyeg alá söpört érzések, a sutba dobott elhívás, az elfeledett szövetség kimondatlanul is ott lappang a mélyben. És feltör, akár egy gejzír a legváratlanabb pillanatban. Vagy visszaköszön az új helyen, egy másik kapcsolatban, emberben, reakcióban. S akkor megint szedheted a sátorfádat.
Vagy megállhatsz, s szembenézhetsz végre azzal, ami elől már régóta menekülsz, s amit - mivel ott van benned - magaddal vittél, viszel az újba. Mert a menekülés nem megoldás.

Hová mennél?
Hová mehetnél?

Menekülj inkább Hozzá! Hidd el, ennél nincs gyorsabb és tökéletesebb útja a szabadulásnak.

Krízisben

Krízisben lenni senki se szeret. Szeretnénk elkerülni vagy minél hamarabb kimenekülni belőle.
Mit nem adnánk, ha megszűnne végre a bizonytalanság, a feszültség. Ha nem kellene tovább várni. Ha ki- vagy tovább lehetne már lépni.

A krízisben gyengék vagyunk. Sebezhetőek. Gyámoltalanok.
Annyira kellene egy biztató szó, egy ölelés. Ezért is sírjuk el valakinek a bánatunk. S beszélünk róla újra és újra. Vagy épp falakat építünk magunk köré, s kizárunk mindenki mást. Mutatunk erőt, színlelünk tartást. Nehogy valaki sebezhetőnek lásson.
Aztán végül csak Istennél kötünk ki, hisz a nagy igazság, amit tudunk már, legalábbis tudnunk kellene, hogy "CSAK ISTENNÉL csendesül el lelkem. tőle kapok segítséget." S a csak azt jelenti, hogy minden más megoldás kizárt.

Krízisben nem szeretnénk lenni. Inkább bebiztosítjuk magunk ezerféle módon, csak az a kétségbeejtő állapot ne jöjjön...
Pedig ritkán vagyunk olyan formálhatóak Isten kezében, mint a krízisben. Ahol végül megtörik a magabiztosság, ahol lággyá, formálhatóvá válik a szív. Ahol nem marad más, minthogy a lélek felkiált Teremtőjéhez, s miután felhatalmazta őt, hogy közbelépjen, hogy tegye, amit tennie kell... szóval miután kész már elfogadni az isteni megoldást - végre megszabadul a salaktól, az oda nem valótól, s valami gyengéd közelségét éli át a Mindenhatónak. A krízisben.

A krízisben érzi igazán, hogy nem más ő, mint gyermek. Gyermek, kinek Atyja az Isten. S amikor ezt átéli, akkor már tudja, hogy dehogy is volt ő egyedül a krízisben.

Krízisbe sokféle okból jut az ember. Saját bűne, mulasztása, felelőtlensége - vagy épp mások meg nem értése, önzése, "igazságai" miatt. S amit talán csak a végén lát meg: hogy része volt abban mindkettőnek.
De kifelé csak kétféle módon kerülhet.
Megtörve, megtérve, megújulva, meggazdagodva. Vagy kifosztva, bezárva, megsértve, megkeményedve.

A krízis az a pillanat, amikor még bárhogy alakulhat.
Mert a végeredmény már sose a kiváltó októl függ. A végeredmény a krízisre adott választól függ. Hogy hogyan reagálok. Megkeményítem vagy megalázom magam. Megtartom az "igazságom" vagy elengedem, s megbocsátok.
Növekszem vagy visszalépek.
Mert a krízis az az idő, amikor Isten próbál, amikor Isten formál.
A megmérettetés, s a növekedés ideje.

Ami vagyok, a krízisekben lettem.
De mivel ember vagyok,a krízisben ma is felszakad belőlem az ismerős ima: "ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár..."

Idézet

"Látni a szerencsétlenséget, és nem megfutni előle, nézni a szépséget, és nem közelíteni hozzá: ez a szép."
Simone Weil

Ovisok

Majd minden napra esik valami váratlan kihívás. Ma egy óvodát kellett találnom, ahová holnap az egyetlen magyar nagykarácsonyi Mikulással és a TV2 Napló stábjával cipősdoboz ajándékokat vihetünk a gyerekeknek. Szeretem az ilyen feladatokat. Izgalmas, hogy az ország melyik pontján is lesz majd az a kis csapat, akinek holnap ebben a nem mindennapi élményben része lehet.
A levelezéssel kezdtük. Akadt is rögtön egy kiskunsági pici ovi. Ezernégyszáz fős falu, negyvennégy óvodással. Nagyon megörültek, hogy "hát mégis csak kaphatunk!". De a beszélgetés közben kiderült, hogy épp bárányhimlő-járvány van. Azaz összesen tíz óvodás van az intézményben, s még azt se lehet tudni, holnapra mennyien maradnak. Tehát új ovi kellett.
Akadt is egy ózdi kérés. Kis ovi tagóvodával. Felvették a telefont. Az első óvó néni kicsit megijedt a váratlan helyzettől, s hogy azonnal döntenie kell. Segítséget hívott. A helyettese már bátrabb volt: "A Napló? Holnap? Ide jönnek?Nem hiszem el! Hát hogyne vállalnánk! Harminckét éve nem talált ránk senki!!!" Örültem, hoyg harminckét év után, ma épp mi és épp rájuk találtunk. Nyolcvanegy kisgyerek. Hatvanvalahány GYVT-s. (gyermekvédelmi támogatásban részesülő). Hát jó helyre kerülnek majd a csomagok. A csomagok, amiket épp most válogatnak a kollégák valahol Pesten egy kis faházban. Bízunk benne, hogy lesz elég óvodás dobozunk, hisz még nagyon a gyűjtés elején járunk. És izgatottan várom vasárnap este a filmet az ózdi ovisokról, akik holnap színes ünneplőben mennek majd az oviba, s ajándékkal és élménnyel távoznak majd délután.
Napok óta arról beszélek, hogy "milyen jó is lenne, ha valami csoda folytán az is megoldható lenne,hogy az e-mailben érkező kéréseket is teljesíthatnénk, s a legeldugottabb helyekre is eljuthatna a cipősdoboz ajándék..." - s lám már holnap teljesül egy kívánság.

Véres sztorik

Pár napja az utóbbi időben divatossá vált vámpíros könyvekről, filmekről beszélgetünk kolléganőmmel. Nekem is feltűnt, mekkora lelkesedéssel falják a vámpíros sorokat még az olvasás iránt koránt sem lelkesedő fiatalok is. Most blogbejegyzéssé formálta gondolatait, s mivel hasznosnak látom, hát idemásolom őket:

"amikor súlyom eléri az ötven kilót, rendre elmegyek vért adni. azt mondják, megmenthetem vele három ember életét. aki vért ad, életet ad. a vérben van az élet, ezt olvastam a bibliában is. főleg emiatt vagyok ledöbbenve, hogy a város tele van vámpíros könyvek, filmek hirdetésével. azért ez aggasztó, nem? mi lesz, ha rájönnek, hogy én önkéntes véradó vagyok? wááá!


a legjobban az dühít, hogy mézes-mázos-romantikus köntösbe öltöztetik a vámpíros sztorikat, és úgy „adják be” az információhiányban szenvedő népnek, mint valami kis ártatlan szirupos szösszenetet. érdemes azonban utána járni ennek az egésznek, és tudatosan nemet mondani az alkonyat, félhold, telehold, újhold és egyéb címeken futó vámpíros műveknek.


„a vámpírtörténetek alapját nagyon ősi tabuk, mágiák és rítusok képezik. (…) a vámpírok egyesek szerint hazajáró lelkek vagy bosszúálló kísértetek. (…) a világban létezik egy olyan mágiával teli gondolkodásforma, amelyben van helye az ártó szellemeknek, kísérteteknek. a vámpírábrázolásban a szereplő már úgy tűnik fel, mint egy szomorú és bánatos valaki, aki azt gondolja, vámpírnak lenni egy furcsa emberi megpróbáltatás.” – olvasom egy könyvajánló magazinban.


mivel a vérben van az élet, és a vér egy szent dolog, nincs min csodálkozni, hogy van, aki ezt meg akarja szentségteleníteni. jó tudni, hogy ez a „valaki” a sötét, ártó szellemvilághoz tartozik. mindaz tehát, aki vámpírok után kutat, szellemekkel társalog, a sátán sötét birodalmába kukkant be. és ez végzetes lehet. célszerű tehát eleve elkerülni az ezeket valamilyen szinten is tárgyaló filmeket, könyveket.


így ír a biblia a vérontásról:


1 mózes 9:4-6 "csak élő állatot vérével együtt nem ehettek. a ti véreteket, éltető véreteket is számon fogom kérni. számon kérem minden állattól és minden embertől. mindenkitől, még a testvértől is számon kérem az ember életét. aki embervért ont, annak ember ontsa ki a vérét, mivel isten saját képmására teremtette az embert."

zsoltárok 9:12 "mert számon kéri a kiontott vért, megemlékezik róluk"


3mózes 3:17 "semmi vért meg ne egyetek!"

3mózes 7:26 "és semmi vért se egyetek meg bármely lakhelyeteken: se madárnak, se baromnak vérét."

3mózes 17:12 "egy lélek se egyék vért közületek; a köztetek tartózkodó jövevény se egye meg a vért."

5mózes 12:23 "csakhogy abban állhatatos légy, hogy a vért meg ne egyed; mert a vér, az a lélek: azért a lelket a hússal együtt meg ne egyed!"

Hogyan lettünk a G. társaság aktivistái?

Kb. fél éve kezdődött. Időnként az ország különböző pontjairól hívtak fel emberek, hogy szeretnének tőlünk g-os Bibliákat kapni. Már megszoktam, hogy a legkülönfélébb kérésekkel keresnek, s mivel ismerek is G-os embert,rendre továbbítottam felé a kérésket. Hívtak szállodából, hogy eltünedeztek a Bibliáik. Keresztény könyvesboltból, mert épp azt a fordítást keresték náluk. Hívtak Sajóbábonyból és Miskolctapolcáról. Sejtettem, hogy kb. a gyülekezetünk weblapján keresztül találhattak rám, s hogy kell legyen valami összefüggés. Hát a múlt héten beírtam a google-keresőbe: g.társaság. És igen! Egyetlen magyar nyelvű találat a témában a gyülekezetünk. S mivel ott a mi számaink a megadott kontaktok, hát így lettünk mi Lalával a G.társaság önkéntesei. Mostanáig. Mert ezentúl reménység szerint a direkt számot hívják majd az érdeklődők.
Vagy továbbra is ragaszkodnak hozzánk, akárcsak a ma reggel telefonáló sajóbábonyi néni.