- avagy veszíteni is tudni kell -
A címben szereplő két város Illés kedvencei közé tartozik az Európa városai memóriajáték kártyái közül. Ugyanis az utóbbi időben ez lett a fő kedvencünk. (számomra legalábbis jóval izgalmasabb, mint a Lotti Karotti) Eleinte Illésnek nem volt túl egyszerű, a több mint száz kis kártya között megtalálni a párokat, a különböző városokat. Igyekeztem hát sikerélményhez juttatni. De olyan ügyes, hogy a második-harmadik napon már alig szorult "segítségre". Aztán döbbentem tapasztaltam, hogy némi kárörömmel nyugtázza, ha én veszítek. Hát gondoltam, hogy jó, akkor most játsszunk felnőttesen. Nagyon ügyes volt meg minden, csak hát amikor előttem véletlenül több pár volt az asztal szélén, olyanokat kezdett el mondani, hogy "na, milyen szerencsétlen vagyok!" (egyébként nem is értem, hogy ezt honnan veszi egy öt éves gyerek, aki elvileg itthon nem hall ilyeneket, s leginkább mindenben csak biztatást és bátorítást kap) Amikor én nyertem, láttam ám, hogy görbül lefelé a szája. De némi tereléssel elkerültük a sírást.A legtöbbször persze ő nyer. Ma azonban, amikor Bori is beszállt, s kivételesen mindkettőnknek több párt sikerült gyűjteni az Illésnél, már nem tudta feldolgozni a veszteséget. Bálint megjegyzésére aztán dühbe gurult és földhöz vágta az összes kártyát.
Egy kisgyereknek annyi mindent meg kell tanulnia ahhoz, hogy érett, erős, egészséges felnőtté váljon. Például azt is, hogy a játékban veszíteni is tudni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése