Pages

2009. május 6., szerda

Hegyek völgyek között

És igeeeen. Tegnap elmentünk Lalával motorozni. Sőt meglátogattuk, s anyáknapjailag felköszöntöttük a mamiékat. Persze ez a két esemény egy volt, s persze nem volt azért egészen zökkenőmentes, de voltunk!!!
Úgy kezdődött, hogy Lalának reggel volt még programja, tehát csak tíz után indultunk. Addigra kisütött a nap is, viszont elég jó kis oldalszelünk volt, úgyhogy kapaszkodtunk rendesen a motorba. Az első nehézség Pátkán támadt, aholis a benzinkút áramszünet miatt zárva volt. De pár kilométernyire találtunk egy másika. Szépen feltankoltunk, s lemerült az aksink :( Így egy órát napoztam egy lovasberényi mákföld mellet, míg Lala megszervezte a feltöltést, s persze folyamatosan telefonált. Mindegy. Onnan is lehetett látni a Vértes lankáit. Szép volt. S nem adtuk fel! Tovább mentünk. Olyan csoda kis utakon, ahol csak ritkán járunk pl. Etyek felé, aholis már áll egy hatalmas filmstúdió - meg golfpálya miegymás - mintha nem is itthon járnál, hanem mondjuk Dél-Németországban, vagy minimum a Lajta-völgyében. Átvágtattunk Budapesten. 13.25-kor érkeztünk meg mamiékhoz, s maradt bő 35! percünk az indulásig. Szegények, pedig nagyon örültek, hogy végre láthatnak bennünket. Háromkor szigorúan indulni kellett vissza, mert nekem női alkalmat kellett tartanom, s Lalának is volt még egy-két megbeszélt találkája estére. Ja meg persze a gyerekek közben egymásra vigyáztak.
Bárhogyis, csudijó kis ki-rándulás sikeredett így futtában.

Nincsenek megjegyzések: