"Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne. Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát, nem igazodik a kevélyekhez és az elvetemült hazugokhoz. Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni." (40.Zsoltár 1-6.)
Ezeket az igéket küldtem az előbb egy ismerősömnek, aki az e heti Kiskegyed "Igaz történetek" rovatában leírta családunk történetét. Aztán ahogy újra olvastam, rájöttem hogy ez az ige mennyire rólunk szól.Hogy Isten mennyi, de mennyi csodás történetet vitt/visz értünk véghez! Hirdetni, elmondani, amit velünk tesz... - ez meg a mi részünk.
1 megjegyzés:
És milyen jó, hogy Isi mindeközben karban tartja apja nyakkendőjét is...
:)))
Megjegyzés küldése