A sztetoszkóp

A Lajtától nyugatra - s tán keltre is? - orvosdinasztiáknál az a szokás járja, hogy a sztetoszkóp apáról fiúra száll. Ha netán valaki felmenői között nem akadna orvos, akkor is az apa veszi meg, s adja át ünnepélyes keretek közt gyermekének a hivatás elengedhetetlen kellékét, a sztetoszkópot.
Lajtától nyugatra szakadt barátom évek óta barátja egy kongói félárva srácnak. John valaha szebb napokat élt hazájában, s a vén kontinensre is diplomata családtagjai révén vetődött doktornak tanulni. Ám a fekete Afrika még feketébb mindennapjai, egy váratlan politikai puccs úgy hozta, hogy családja szanaszét rebbent, s ő árván, nincstelen maradt Európa fővárosában. Ilyen körülmények között tanulmányaiban is bukdácsolva egy nap a kitoloncolás szélén eszmélt. Nem volt ki befogadja. Illetve mégis. Barátom és családja megtette. Otthont és esélyt adott a srácnak. Tanítgatták, hogyan kezdjen önálló életet. Hogy ossza be kis pénzét, idejét, erejét. Később munkát, albérletet szereztek neki. És ott maradhatott. Nemcsak az országban, de az egyetemen is. Ma már időnként egy kórházban dolgozik. S mivel nincs saját sztetoszkópja, barátaim idén azt vettek neki karácsonyra. A fiú meghatottan mondta: "Tudod, ez többet jelent nekem, mint csupán egy sztetoszkóp. Különleges, hogy apám helyett épp tőled kapom."
Hát így ad az Isten apának fiút, fiúnak apát. Fehéret vagy feketét? Kongóit vagy magyart? Krisztusban testvéreket. Magyarországon, Európában vagy Afrikában.
S így viseli gondját a halott pásztor gyermekének egy "idegenen" keresztül az özvegyek és árvák Atyja, a Minddenható Isten.