Égből pottyant őszi szünet

Az úgy volt, hogy hetek óta ábrándozgattunk róla, talán az őszi szünetben elutazunk a családdal valahová. Valahová, s mivel tavaly olyan jól éreztük magunkat az Őrségben, hát miért is ne az Őrségbe. Elutazunk, ha marad a hónap végén annyi pénzünk, s találunk egy szállást, ami olcsó is, szép is, és még el is férünk benne hatan kényelmesen. Persze erre elég kicsi volt az esély - tekintettel arra, hogy a számláink leürültek, tartalékunk nincsen, s még az őrségi malom apartmanja is foglalt volt az általunk választott napokon. De Lala ragaszkodott hozzá, hogy most el kell utazzunk, így nézegetni kezdtünk különféle bakonyi vendégházakat, s rá is akadtunk Gannán a Bodzásra, ami szép is lett volna, jó is lett volna, csak hát kicsit drága volt. A családfő ezen a ponton vetette fel, hogy imádkozzunk -  mert igen csak ránk fér a segítség. Ezt meg is tettük, s pár perc múlva a Bodzás weblapjára visszatérve látjuk ám, hogy két perce kiírták, egy család lemondta a foglalását, s fél áron elvihető most épp az a három nap, amit szeretnénk. Úhhh. Már csak szabadságot és pénzt kellett szerezzünk. "Ki kérjen fizetéselőleget, te vagy én?" "Neked egyszerűbb."-mondá Lala. Így én lettem a szerencsés, s a kedves pénzügyes kolléga, aki szombat reggel pizsamában utalta otthonról az előleget, hogy vasárnap este el tudjunk utazni.
Lala szombaton még Aradon járt, aztán a vasárnapi két istentisztelet, s a délutáni házaspáros alkalom után fél nyolc felé el is indultunk Gannára.
Veszprém felett szállingózni kezdett a hó, s mi Norah Jonest hallgatva közeledtünk az eldugott kis bakonyi falucska még eldugottabb portája felé. A házikó minden képzeletünket felülmúlóan olyan volt, mintha csak mi rendezgettük volna össze az elmúlt évek alatt. Igaz a tornácot beépítették, de a gerendás mennyezet, a kandalló, a fenyőfa bútorok, a képek, a könyvek,a játékok első látásra otthonná varázsolták nekünk ezt a kis házat.
Másnap reggel arra ébredtünk, hogy Illés lármázza fel a házat: "Nézzetek ki! Esett a hó!" És valóban! Tíz centis hótakaró borította az udvart, a fákat. A fiúk sose látott gyorsasággal kapkodták magukra a meleg cuccokat és kérdezgették: "kesztyűt véletlenül nem hoztunk? sálat hoztunk-e?". Véletlenül minden szükségeset hoztunk, mivel véletlenül elolvastam a várható hójelentést előző nap. Hógolyózás, hóember-építés, látogatás a szomszédban a lovaknál, cicázás és kutyázás. ( A házigazdáknak két lova, két pulija, két cicája, és ki tudja még miféle állatai voltak a szomszéd portán). Aztán meg egész napos olvasás és társasozás a jó meleg szobában.
Kedden aztán verőfényes napsütésre ébredtünk. Így reggeli után a fiúkkal - akik ekkorra már úgyis az udvaron játszottak - sétának álcázott túrázásra indultunk a szomszéd faluba. ( A túra szót a kéktúrás időszakaink miatt jobb elkerülni az esetükben.) Mondjuk egy Caminó után ez a döbröntei kiruccanás tényleg csak séta volt, amit kísérőink -  a házigazdák két pulija - tettek még emlékezetesebbé. Döbröntén felmásztunk a várromhoz, s megnéztük a "sípályát" is, amit a nyolcvanas években a pápai gyárak munkásai fusiztak össze a döbröntei lankákra. Kár, hogy már nem működik - kétségtelenül egyedi jelenség. A kutyáink kicsit megvadultak, maikor két lovas vágtatott hirtelen a várromhoz. Lalának csak nehezen sikerült megregulázni őket - főleg, hogy csak a Bogi nevére emlékeztünk. Elég vicces volt, hogy csak az egyik kutyát tudjuk fegyelmezni, a másik kedvére rohangált, ugrált a turistákra és zajgatta a falubeli kutyákat. Este a lányoktól új kártyajátékokat tanultunk, majd újra olvasással múlattuk az időt. Szerdán a pápai termálban is látogatást tettünk - és persze maradt még az olvasás és az olvasás. Hát így telt a télire sikeredett őszi szünetünk a Bodzásban, ahová reménység szerint visszatérünk még valamikor...