Majdnem a Föld órája

Kis családunk elhatározta, hogy idén mi is csatlakozunk a Föld órájához. Azaz 28-án, szombaton este 8.30-tól 1 órára sötétségbe borulunk, vagyis nem használunk elektromos energiát. Egész héten izgatottan várták a gyerekek, hogy szombaton este lekapcsoljuk a villanyokat, kikapcsoljuk a háztartási berendezéseket. Már azt is fontolgatták, hogy vajon a fűtést is nem kellene-e lekapcslni. A nappaliban már az asztalon állnak a gyertyák... és akkor Bori most mondja, hogy nem is ma, hanem március 28-án van a Föld órája. Auuuu. A fiúk sírnak. Úgyhogy azt hiszem, mi ma este is kell adjunk egy órát a földnek :( Bár jobb lett volna ezt abban a tudatban tenni, hogy szerte a világon több millió ember teszi ezt velünk egyszerre. Reméljük márciusban se feledkezünk el majd róla. ( ha a gyerekeken múlik, biztos nem)

Téliálm

"Anya, mi az a téliálm?" "A tekik is alusznak téliálmot?" - ilyen és hasonló kérdésekre kellett válaszolgatnom délelőtt, miközben próbáltam felkészülni a vendégek érkezésére. Illés valószínűleg influenzás. Magas a láza, de hősiesen viseli. Hajnalban hallom, hogy trappol ki a konyhába. Futok utána, s látom, hogy a sötétben iszik. Hihetetlen ügyes. Pedig tiszta láz volt. Így öttől fenn volt a család nagy része. Tízre már Lala is megérkezett a vendégekkel, s el is ment veseUH-ra, így mi szórakoztattuk őket Illéssel.
Az angol pásztor gyülekezete a hajléktalanmisszióból nőtt ki. Van egy buszuk, azzal járják az utcákat, s segítik a rászorulókat. Úgyhogy többnyire a hajléktalanokról beszélgettünk, meg a drogosokról, meg a tűcseréről. Bírtam. Mindenki mutogatta a családját a mobilján. Steve pedig mutatott egy képet a feleségéről, aztán egy csomót a hajléktalanokról. Hajléktalanok az utcán. Hajléktalanok a gyülekezetben. Hajléktalan a buszon. Hajléktalan lepukkanva és kisimulva... Beugrott, hogy talán kimehetne holnap a gyülis kajaosztó-csapattal a helyi erőköz, s úgy néz ki sikerül összehozni. Azóta nagyon boldog. A gyülijét az utcán kezdte a hajléktalanok között. S a legérdekesebb, hogy ma vannak a gyülekezetben hajléktalanok, de van atomfizikus is. - Ja, és van egy Harley-je! :)

Hétköznapi

Ma, azaz kedden itthon maradtam. Itthon maradtam, hogy rendberakjam a lakást, mert holnap angol vendégeink érkeznek... Viszont Illésnek óvodai nyíltnapja volt. Így egész délelőtt az óvodában játszottunk, s egy cseppet se bántam. Megsiratott, mikor eljöttem. Nem vittem kulcsot, se telefont, közben Laláék elmentek a Farkasvermibe, így kizáródtam. A Reimnek sincs kulcsa - viszont volt telefonjuk, azzal felhívták Lalát, aki megkérte Pistit, aki felhívta Anikót, aki lejött és beengedett. S már neki is láthattam a takarításnak. Közben egy-két munkatelefon, s Lala is megérkezett. Később pihenésként megcsináltam neki a 2008-as gyülekezeti statisztikát bartellba. Ő befejezte a felmosást helyettem - inkább, mint adminisztráció. :) Közben hazajöttek és el is mentek ide-oda a gyerekek ( Sára edzésre - Bori gitárra). Illéssel és Bálinttal játszottunk. Bálinttal kitanulmányoztuk Fekete István éltét ( aki Kittenberger Kálmánnal, gróf Széchenyi Zsigmonddal és Wass Alberttel járt vadászni ), és kitárgyaltuk a globális felmelegedést és az üvegházhatást. Bálint mostanában cuki kis riportokat készít a telefonjával. Illés ma pl. a hangszereiról nyilatkozott, engem pedig arról faggatott, hogy "hány éve dolgozol a családunknak?" - talán azért jutott eszébe, mert közben épp vasaltam. Lala nem tudom kikkel beszélgetett, csak azt, hogy biztosan többekkel, mert több mint öt óráig volt alant az irodában este. Lefekvés előtt Illés elpanaszolta, hogy fáj a feje, s láza is volt - persze a legjobb barátai ma már nem voltak oviban :(

Alice csodaországban...

" - Lenne szíves megmondani, merre kell mennem? - Az attól függ, hová akarsz eljutni - felelte a Fakutya. - Ó, az egészen mindegy - mondta Alice. - Akkor az is egészen mindegy, hogy merre mégy. - mondta a Fakutya. Csak menj, menj, ameddig... - Ameddig valahová el nem jutok - fejezte be Alice. - Valahová okvetlenül eljutsz - mondta a Fakutya -, ha elég sokáig mégy."

Móni szombati tervezős-szervezős szemináriumi anyagában találtam az idézetet.
Tény, hogy Valahová akkor is eljutunk, ha nincsenek "célul kijelölt kikötőink".
Az is tény, hogy az emberek többsége nagy valószínűséggel nem épp oda szeretne eljutni, ahová épp sodródik.
Hát érdemes átgondolni még indulás előtt, s vállalni, hogy kicsit nagyobb összeszedettséggel, befektetéssel, de egy konkrét irányba tartsunk.

Tessék

Tegnap az ifin tv-felvétel volt. Két baptista ifjúsági adást vett fel az MTV. S ez az esemény kissé felforgatta a megszokott pénteki menetrendet. Mondjuk, egyébként is sokfélék a péntek délutánok-esték, de valljuk be, a tegnapi semmi eddigihez nem volt hasonlítható. Próbáltunk készülődni több-kevesebb sikerrel. A dicsőítőcsapat többel - ők szépen felkészültek a felkészülhetetlenre. Voltak szekciók , kik kevesebbel. Hogy ne legyen túl egyszerű az élet, aznap volt a városban egy művészeti fesztivál, s a Láthatatlanosok meg a Pantomin-csoport ott volt napközben. Persze a tv-stáb korábban érkezett, mikor még semmi... és alig valaki volt az épületben is.
Ezen csekélységeken túllendülve, s a tv-sek előtt megtartva a táblás-bizonyságtételek első, azaz első próbáját - s majdnem főpróbáját is egyben, lassan kezdtek a fiatalok is megérkezni, s elkezdődött a táblás felvétele. Mivel egyetlen kamerával jött a nyolctagú stáb, így elég érdekes volt a felvétel. Felvették először a beszélőt, majd külön a tömeget, ahogy hallgatja. Váltásoknál felhívták a figyelmet, mindenki jegyezze meg jól a helyét, mert furcsa lenne, ha az adásban az emberek két percenként más helyen jönnének képbe. Elérkezett a dicsőítés. Ami alatt nem lehetett felállni, s az egyik tévés szerint a hallgatóságnak énekelni se. A rendező azonban azt mondta, "már miért ne lehetne énekelni". Mindegy. A padokba szorulva "énekeltünk". "Legyetek természetesek!" A pantomin előtt egy másik tévés elmondta, hogy az ilyen jellegű produkciók mindig rosszul sikerülnek. (kedves!- s főleg bátorító egy ilyen helyzetben) Persze még nem is látta a csapatot. Miután megnézte, mégiscsak úgy döntött, hogy jöhet. ( ami nem lepett meg) Közben eszembe jutott, hogy nem ártott volna valami iszi-eszit készíteni vendégeinknek, így hála az irodában közbenjáró felnőtteknek, volt ki elszaladjon a Tescoba rögtönzött vendégségért. Már csak a kisifi volt hátra. Ezzel csak az a baj, hogy közben megváltozott a téma és a szitu is, így már semmit se tudtam, mi is lesz. Körbeültünk ahogy szoktunk, persze egészen mást akartak. A srácok zömét a hátam mögé ültették, amely tényen elég nehezen sikerült átsiklanom, merthogy mostanáig se értem, ki az a lökött, aki úgy beszél egy csapat tinédzserhez, hogy négy-öt kivételével mindegyik a háta mögött van. S ha már a többség ott van, akkor könyörgöm, miért ül három kiválasztott a beszélőtől húsz centire? De majd megnézzük. Ahogy megnézzük azt is, hogy milyen is lesz az egész egyben. Vagy külön. Vagy nem tudjuk. Annyira elfáradtam, hogy szó szerint elaludtam olvasás közben. Pedig a regényből már csak öt oldal volt hátra, s délután alig volt erőm letenni anélkül, hogy megtudnám, megtalálta-e végül a főhős a kardját. De ma reggel végül megtalálta.

Játék

Új játékokkal gazdagodtunk a héten. Nagyon szeretem a Logiko fejlesztőjátékokat, s végre kedden az Illéssel új feladatlapokat is vettünk. Annyi mindent tanulunk belőlük. Az egyik alapján pl. rajzolni is. Délelőtt házikókat rajzolt Illés, s az ágya fölé ragasztotta, mint az ő saját, különbejáratú tv-jét. A távkapcsoló "elekrikus" volt. "Anya, azt jelenti hogy elektrikus, hogy amilyen mesekönyvvel kapcsolod be, azt a mesét láthatod a tv-ben." Azaz több mesekönyv is szükségeltetik a készülékhez.
A tv-gyártás fellendült. Azóta nekünk is, a Bálintnak is van már sajátja a falon. ( Bár a Bálint még nem is tudja, hisz épp Zámolyon vendégeskedik az Angiéknál. - vagy a Vértesben szánkóznak )
Társasjátékot is vettünk ám. Amolyan négyévesnek valót. Lotti Karotti. Kis nyuszikákkal mászod meg a "hegyoldalt", míg fel nem érsz a hegytetőn álló csodarépa tetejére. Kártyákat húzol, s azok mutatják, hányat is léphetsz épp. Ha "klikket" húzol, tekerned kell egyet a csodarépán, melynek hatására valamely mező alatt lyuk támad, s ha nincs szerencséd, nyuszid a süllyesztőben végzi. :(
Amikor ez az Illéssel először fordult elő, láttuk ám, hogy görbül lefelé a szája... majd keserves sírásba kezdett. Meg kellett tanítsuk, hogy veszíteni is tudni kell. Azóta, könnyek nélkül viseli a tragikus pillanatot. Mi pedig napjában többször futtatjuk a nyulakat fel-fel a "hegyoldalon".

Az út, maga

Mivelhogy nemcsak a cél, nemcsak a megoldás a fontos, de az odavezető út is - eszembe jutott, hogy ez talán a leghétköznapibb élethelyzetekben is igaz lehet. Múlt héten azzal szórakoztattam magam, hogy tudnám pl. a munkahelyemre vezető (rutinszerű) utat különlegessé tenni.
A legrövidebb végig a Vérmezőn át. Ám ha a Vérmező Déli felőli szélén átvág az ember, sokkal különlegesebb reggeli pillanatokat szerezhet magának. Először is elmehet egy Babits-emlékmű mellett. ( bővebben később) Majd az Attila útról különböző lépcsőkön át ( ezeket lehet tetszólegesen variálni) feljut a Várnegyedbe, s ott végig a Logodin. Egészen klassz kis lépcsők vannak ám! Már-már a Monmartra emlékeztet. ( persze némi túlzással)
Namármost különféle reggelek vannak. Van, hogy az ember megáll Babitsnál, s elolvas egy-egy idézetet. ( persze egyszerre csak egyet-kettőt, hogy máskorra is maradjon)
A szerda reggel maga volt a csoda. Már a vonatból is csak bámultam, bámultam a hófehér tájat. S aztán a Vérmezőn keresztülmenni... S fel a hófödte lépcsőkön... A Bugát lépcsőt szegélyező támfal mélyedésében "fészkel" két hontalan. Aznap reggel ott voltak a lábnyomaik a friss hóban, "akár az erdőben a vadnyom". Babits a Húsvét előtt-ben azt írta: "most tél van, és csend és hó és halál" - de ez a tél, ez a csend inkább élet és öröm volt.
S akkor még nem is írtam a Logodi utcáról, ahol további rejtett csodák várják a figyelmes járókelőt. Ott van például a Gondolkodó elnevezésű "alternatív antikvárium". Azt hiszem, egyszer oda is benézek, ha nyitva találom.

Barátság

Osztály...

... van belőle sokféle, de én ma abban voltam, amelyikből csak két fajta van: Zárt és Nyitott.
Az utóbbiba került ma be egy új barátom. Ültem a kórteremben és még másik 5 beteg figyelte szavainkat. Embereket láttam, akik gyógyulásra várnak. Három különböző osztályt jártam végig, mire megtaláltam őt. Az elsőbe egy kicsit behúzott nyakkal, félősen léptem be, de amikor az egyik beteget kanállal etető szeretettől túlcsorduló nővért láttam, azt mondtam magamban, hogy én is inkább szeretni akarom ezeket az embereket, mintsem félni tőlük. Beszélgetésünk az ebédosztás miatt rövidre sikerült, de így is nagyon hálás vagyok, hogy láthattam barátomat, aki az első napját töltötte az osztályon.
Dolgozik ott egy ápoló és egy pszihiáter is a gyülekezetből, és szerettem volna velük is találkozni. Hogy hogy nem, mind a kettőbe szinte belebotlottam. ... véletlenül ma délelőttösek voltak. Legyenek ádottak a munkájukban! Vigyázzon rájuk az Úr, és adjon nekik bölcsességet a mindennapokhoz!

Zoli bácsi. Ezután felmentem Hajgató Zoli bácsihoz egy másik épületbe, aki az intenzíven fekszik. Fent-magánál volt, így egyezményes jelekkel kommunikáltunk - pislogás: igen, nyitott szem : nem.Csövek-gépek éltetik, de már vágyik Haza, elmenni a Minden Élők útján. Legyen az Úr kegyelmes, és legyen meg az Ő akarata Zoli bácsin. Imádkozzatok érte. Nekünk/miattunk jó lenne ha maradhatna még...

A kórházi látogatás előtt pedig az idősek otthonában voltam. Most egy kicsit felduzzadt a létszám, és egy vígkedélyű értelmi fogyatékos nő is csatlakozott hozzánk. Színt hozott a beszélgetésbe, pedig ő nem is beszélt. Viszont ha valami fontos igazság hangzott el, hangosan "kurjantgatott". ... érdekes. Rájöttem, hogy a szívével pontosan érti az üzenetet.

Délután pedig a valós világot kell bejárnom Szilvivel, melynek fedőneve: nagybevásárlás.

Vegyes vágott

Maradt tíz percem a buszig, így megpróbálom megosztani a hétvége történéseit.
Péntek. Áldás. Egy váratlan beszélgetés. Isten közelsége. Egy váratlan rátalálás - a Facebook-on a mongol barátnőmre, akinek azóta kisfia született. Egy klassz ifis este az igazságról beszélgetve. Az az igazság... S hallani három ember hangos imáját, kiket még sose hallottál imádkozni. Wooooow.
Szombat. Családi punnyadás és végeláthatatlan társaspartyk Pistiék vonatosával. Bálint nap!!! S Illés első szülinapi-party meghívása a Kölyöksziget játszóházba.
Vasárnap. A magam részéről nagyon szeretem, hogy két igehirdetést is hallhatok ugyanabból az Igéből. S amikor érzem, hogy Isten valami különlegeset tesz vagy készül tenni. Tegnap délelőtt nekem nagyon sokat adott. Az Ige, a bizonyságok, Isten Lelkének jelenléte...Majd ahogy már az életben lenni szokott, rohanás főzni. Ebéd. S rohanás a vasúthoz - a lányok Velencére távoztak. Mi pedig, a hátramaradott családtöredék Seregélyesre. Ott is nagyszerű házicsoportunk volt. Este még némi tesz-vesz, és az épp aktuális könyv kivégzése. Reggel : elkezdődött a hét...

Két gondolat - ami egy

"Az életünk - beleértve a véleményünket, az igényeinket és a szükségeinket - nem kevésbé értékes vagy fontos, mint bárki másé."

" Az életünk - beleértve a véleményünket, az igényeinket és a szükségeinket - nem értékesebb vagy fontosabb, mint bárki másé."


"Szeresd felebarátodat, mint magadat." (Máté 19:19.)

Óriási

A héten az utcára kerültek óriásplakátjaink. Izgatottan vártam, milyenek is - s hol is leszenk majd. Hétfő reggel már hivogattak ismerősök, hogy itt látták meg ott látták. Bezzeg én egyet se láttam! Talán gyerekes , de imádkoztam, hogy én is láthassak egyet még aznap. És igen. Bár már sötétedett, de Fehérvárra hazafelé megláthattam végre a magenta szivecskét óriásban. Egész hetem abban az izgalomban telt, hogy merre is lehetnek a kis drágák. Itt egy. Ott egy. Óriási! Valaki azt mondta a minap: "olyan szépek!"Szívemből szólt :) Tegnap este megkaptam és kitanulmányoztam a listát, hogy az országban hol s merre lakoznak a többiek. Így reggel már csalódottan néztem ki a vonatablakból, mert előre tudtam, hogy a következő húsz percben eggyel se fogok találkozni :( Olyan volt, mint karácsony előtt kilesni az ajándékot.

Kiűzetés a ...

... zaluljárólból.
Egyre otthonosabban éltek hajléktalanjaink a Déli aluljárójában. Ágybetéteik mellé eleinte csak kis kartondobozokból készített, terítőkkel letakart kis éjjeliszekrénykék kerültek. Később csergék, szőnyegek is voltak már az aluljáró-otthonban. Az egyik dobozból készített asztalon tányérok, lábasok - ez lehetett a konyha. Napról-napra egyre takarosabb, s egyre "lakályosabb" lett az elmúlt hetekben az otthontalan otthon. Tegnap átfutott az agyamon, hogy meddig lehet ezt még fokozni. Szóval, hogy klassz, hogy otthon érzik magukat, s egyre igényesebb a környezetük, de vajon mekkora "felületet" élhetnek be a hatóságok beavatkozása nélkül. ( mert kb. vagy húsz-huszonöt négyzetméternél tartottak) Ma reggel aztán szomorúan látam, hogy ami az én agyamon átfutott, az valószínűleg ahivatalos szerveknek is feltűnt. Oda az otthon. Két paplan, s két polofóm - azok is csak összacsavarva. A lakók pedig ki tudja merre. Nem beszélgetnek, olvasgatnak már kedélyesen paplanjaik alatt. S aztán az iroda felé útközben a Vérmezőn itt-ott feltűnt egy-egy hátrahegyott doboz, szőnyeg... Furcsa egy helyzet. Úgy tűnik, szegények túlzásba vitték az otthonteremtést.

Irgalmatlan

Ma végre én is eljutottam a nyugdíjas-délelőttre, s ahogy Lala írja is, az Irgalmas samaritánusról volt szó.
Eszembe jutott a kolléganőm, akinek pár hete a Hősök terén segített egy vadidegen, s egy rádiós hirdetés, melyben egy nő keresteti azt az asszonyt, aki mellette maradt, amikor elesett a Moszkva téren. Az irgalom ma már nem mindennapos dolog. Azt hiszem, a fiatalabbak mindennapi nyelvhasználatából ki is vész ez a szó: irgalom. Gyakoribb az "irgalmatlan" vagy az "irgalmatlanul".
Megvannak a jól bevált technikák és magyarázatok, miért ne épp mi legyünk azok, akik megállnak a szükségben lévő mellett. Tekintet mereven el, jobbra kikerül, léptek meggyorsítva. "Különben is, rohannom kell, vár a család, nekem megvan a gyerekem, gyülekezetem, szolgálatom..." Az irgalom ellentéte nem is mindig az irgalmatlanság, sokszor inkább a közöny, a rutin. Ahogy a bibliai történetben is visszakérdez emberünk Jézusra : "de ki az én felebarátom?" Azaz, jó jó, tudom, hogy meg kell tennem, de ki felé. Időnként Isten meg kell törje bennem a közömbös indokokat: "jöjjön vissza holnap" , "most épp fürdetem a gyerekeket", " a tiszteletes nincs itthon, s a tiszteletesné meg nem ér rá". Van hogy terhes, roppant terhes, hogy jönnek és jönnek. S van, hogy szétnézek, mit is adhatnék, lemegyek és aztán más szívvel jövök vissza.
S azt hiszem, ma is irgalmatlan voltam, amikor önző módon nem hívtam vissza valakit, akinek szüksége lett volna a beszélgetésre.

Irgalom. E. néni arról tett bizonyságot, hogy a kemóra várva nem is volt olyan nehéz megosztani uzsonnáját az összetört, szenvedő, magányos lánnyal. Időnként sokkal nehezebb irgalmasnak lenni a közelünkben állókhoz. Mikor az idegeinkkel játszanak, mikor úgy érezzük kihasználnak...

Irgalom. A lelki szükségben lévők felé. Látjuk őket "vérbefagyva"? Tudjuk, hogy segítség nélkül esélytelenek az Életre? Vagy megvannak az "indokaink", mit csinálunk ehelyett - a "technikáink", hogyan gyorsítsuk fel lépteinket... Olvastam az előbb egy mondatot. Valaki egy szorongással, félelmekkel küzdő embernek mondta: - hidd el, ha meg is történne amitől félsz, nem az lenne a tragédia, nem halnál bele, mert nem lenne olyan veszélyes, mint Jézus nélkül, örök élet nélkül élni... Sokan élnek végveszélyben. Jó lenne észrevenni, ki mellett kell lassítani.

Nyugdíjas-délelőtt

Lala "félkész" bejegyzése a piszkozatok mappából:

Idősödő testvéreinkkel töltöttük a ma délelőttöt. Minden hónap 2. szerdáján találkozunk a nyugdíjasokkal a gyülekezet kistermében.
Ma is több mint 30-an voltunk, és a Lukács 20-ból az irgalmas Samaritánus példázatából néztük meg, hogyan cselekszik az irgalom az életünkben, s hogyan vezethet el a békességig bennünket.
Az irgalom gyakorlása döntést igényel, enélkül mindenki megtalálja az aktuális kifogásait. Az igazi , mély békességet viszont semmi sem pótólja, ami az irgalmasság cselekvése közben lesz részünk.
Az irgalmasság gyakorlása felépít engem is, az önigazság viszont kifoszt.

Patriarsije Prudi

"- Semmiféle titok nincs benne. Most hazamegyek a Szadovajára, este tízkor pedig ülést tartunk a TÖMEGÍR-ben, és én fogok elnökölni.
- Ez, sajnos, lehetetlen - jelentette ki az idegen határozottan.
- És miért, ha szabad kérdeznem?
- Azért - felelte az idegen, és hunyorogva nézett fel az égre, ahol fekete madarak keringtek nesztelenül, az esti hűvösség előérzetében -, azért, mert Annuska már megvette a napraforgóolajat, sőt nemcsak megvette, hanem ki is öntötte. Az ülést ezek szerint nem fogják megtartani.
A hársak alatt síri csend támadt, ami nem is csoda.
- Már engedje meg... - kezdte Berlioz hosszú hallgatás után, és értetlenül meredt az idegenre, aki ennyi badarságot hord össze -, hogy kerül ide a napraforgóolaj... és miféle Annuskáról van szó?
- Majd én megmondom, hogy kerül ide a napraforgóolaj - szólt közbe Hontalan, aki nyilván eltökélte, hogy hadat üzen a tolakodó idegennek. - Nem fordult elő önnel életében, polgártárs, hogy elmegyógyintézetbe csukták?

-Ma este érdekes história színhelye lesz a Patriarsije Prudi... "


Pátriarkák tava
A Mester és Margarita
vagy húsz éve egy körbeadott példányból
tegnap este a Nemzetiben
szeretném elmondani, de nem hiszem, hogy tudnám...
látni kell!
ott lenni a Varieté Színház második sorában
és érezni...
a lavórban égő rongyok szagát
a tavasz leheletét
a pokoli lelkek szenvedését
látni,
ahogy a latrok függnek
ahogy Margarita felemelkedik
ahogy az emberi elme küzd a zavar és értelem határán
ahogy az irgalom megakasztja a gonosz gépezetét
s egy másodpercre érezni az idő és az időtlen, a halandó és az örökkévaló közötti leheletnyi különbséget

Kekszbolt

Illés beteg. Napok óta táppénzes, s tegnap pedig Velencére távozott a papához és mamához. Hiányzott is itthon mindenkinek. "Anya, hozzuk haza!" - mondták a nagyok pár óra után. Amire aztán sajnos ma délután tényleg sor került, mert belázasodott és sírt a telefonba, így rohantunk érte... Hazaérve a lázcsillapítónak, s talán a hazai levegőnek köszönhetően is , jobban lett. Már az autóban tervezgette, hogy kekszboltot nyit a papától-mamától kapott kekszekből. Eleinte nem értettem. Bevonult a szobájába. Az ajtóra kiragasztott egy "nyivta" feliratú cetlit, s kisszékekből futószalagot gyártott a kanapé mellé. A kenyérpirító zsinórja szolgált vonalkód-leolvasó gyanánt. Nemsokára kiabált: "a kekszbolt reggel, este nyitva - csak ebéd alatt szünetel. várom a vásárlókat" S a vásárlók persze jöttek szép sorjában. Ahány családtag, annyi Esemény. S annyi derű és öröm. Az utolsót "ingyen" adta apának, hogy adja, akinek akarja. A bolt bezárt. "Nekem is van már zsebpénzem!" - szorongatta este a kekszbolt bevételét Illés.

Történeteink

Mindenkinek megvannak a maga történetei. Van akinek több, van akinek kevesebb. Vannak olyanok, akik hosszú időn át írják ugyanazt a "több kötetes" történetet. Mások - amolyan novellista módjára - rengeteget írnak. Más és más szereplőkkel, színhelyekkel, fordulatokkal. Úgy alakult, hogy talán én is inkább e másodikba tartozom. Időről időre el kell engednem dolgokat, le kell zárnom történeteket, s újabbakat kezdek másokkal, máshol. Viszont a főszereplők sose változnak!

S van úgy, hogy a mai történetekben aztán fel-felbukkan egy-egy korábbi cselekmény vagy szereplő vagy színhely. Akárcsak Balzac hatalmas regényciklusában. Tegnap este színházban voltam. Életem egy korábbi történetében a színháznak mindig fontos helye volt. Aztán úgy alakult, hogy sok-sok évre elsikkadt ez a mozzanat. Most meg otthon készülődtem, akárcsak fősulis koromban. S ahogy sokszor annak idején, most is egyedül indultam el fél hétkor a színház felé. Csak most épp autóba ülve, négy gyerekes családanyaként (júúúj) - olyan volt, mintha hirtelen húsz évet ugornék az időben. S pár száz km-t a térben.
Bori is ott volt, egy ismerősével. Az elmúlt napokban ennél a lánynál alszik, mert az apukája elutazott. Az előadás után hazafuvaroztam őket hozzájuk, s tovább kocsikázva hirtelen leesett, hogy a lány - valami véletlen? folytán - épp a legeslegjobb gimis barátnőm lánya . Pedig a barátnőmet másfél évtizede nem láttam és hallottam. S most a lányom és a lánya, mint huszonöt éve anno az anyjaik, együtt nyomul haza a színházból, nevetgél... Egy már-már feledésbe merült történet. S hirtelen felbukkan a maiban.
Vagy végül kiderül majd, hogy ez a sok-sok látszólag új és az előzőhöz időnként egyálatlán nem kapcsolódó... nem is külön-külön történetek, sokkal inkább egy különleges szerkezetű regény újabb fejezetei?

Szívességbank

"... A Szívességbank ugyanolyan kockázatokkal jár, mint minden más bank. Maga esetleg nem teszi meg a szívességet, amire kérem, mert úgy érzi, hogy annak idején azért segítettem, mert maga megérdemelte, mert maga a csúcs, és mindannyian fejet kell hajtanunk a tehetsége előtt. Rendben van, megköszönöm, és megkérek másvalakit, aki szintén tartozik nekem, de ettől a pillanattól kezdve az egész világ tudni fogja, anélkül hogy bármit mondanék, hogy magában nem lehet megbízni. Lehet, hogy egy darabig még gyarapszik, de nem fog mindent elérni, amit akart. Aztán egyszer csak elkezd hanyatlani, mert nincs tovább, eljutott valameddig, de tovább nem tud lépni..."
P.Coelho

"Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság..." Péld. 16:18.

Sosincsvége napok

Nem tudom, mással hogy történik, de velem gyakran megesik, hogy utólérnek ezek a sosincsvége napok.

A sosincsvége napok jellemzője, hogy reggel már arra ébredsz, hogy valaki-k az ágyadban arra vár, hogy "csináljnekemcukrostejet, kakaót, teát vagy rikszet". Aztán ha ehhez hozzáfogsz, meg az összes aprónépre felhúzod a zoknit, trikót miegymást, s az összes rádbízottaknak elkészíted az uzsonnát, bevivős ágyneműt, tornacuccot, pénzt vagy életet, s már elintegetted az ablakból az utolsó távozót is, na akkor aztán rohannod kell, hogy te se pizsiben indulj a buszhoz, mert hát az meg nem vár. Szóval ilyen kis közjáték után ha Isten is veled, s a buszon van helyed, akkor olvashatsz Igét és miegymást. Majd át és feltrappolsz az irodába. Onnan át és még feljebb egy másikba. Onnan át és fel egy harmadikba. Onnan át... megintcsak a buszhoz. Aholis megint egy szempillantás alatt már megérkeztél lakhelyedhez. S ott aztán jobb, ha menetközben érdeklődsz van-é otthonodban némi eledel, mert többbnyire miért is lenne, ha nem vettél. Azaz mehetsz egyenesen a boltba, s hozhatsz haza némi muníciót kis családnak.
Kik már várnak, hogy "anya, készíts már...." és "képzeld, ma..." és közben vasalhatod a holnapi ruháit és ülhetsz melléjük a kádhoz, s olvashatod a unalomból félbehagyott Tündérlala akárhanyadik fejezetét meg persze Bobot. "Megy ez nekünk, srácok?" "Nagyon megy!" Aztán még egy kis gyors munka. Egy-két levél ide-oda. Pakoláááás. És készülés a holnapi női alkalomra.
Mire ezekkel végzel, férjed is feljön, mert már éjfél, s akkor lefekszel, elalszol, s azon kapod magad, hogy
csörög a telefon és valaki azt kiáltja, hogy "csináljnekemcukrostejet, kakaót, teát vagy rikszet"...

S ezeken a sosincsvégenapokon csak ábrándozol arról, hogy egy nap majd elfogy az összes vasalnivaló, tiszta lesz minden edény, szoba és ruha, megoldódik minden gyerek összes problémája, meg lesz tanulva a létező összes vers és szó és már semmit se kell kikérdezni, hegyezni, dobni vagy borulni, s azt reméled, hogy akkor majd kedvedre olvashatsz egy fotelban, de aztán végül lehet hogy rájössz, hogy azok már a nemszeretemnapok, mert életed legszebb napjait akkor élted, amikor azokon a sosincsvége napokon szorosan ott volt melletted mind, akit annyira szeretsz :)

...hogy mik vannak...

Hol is kezdjem? Annyi minden történik mostanában. Talán a pénteknél. Munka után rohantam haza, mert jött az ifi. Annyira jó volt! A dicsőítés. A pantomim. Az ige. A közösség. Olyan jó látni őket!!! Látni Isten munkáját bennük, általuk. Tegnap beszéltük is Pistivel, hogy kész "feltöltő" volt a péntek.
Éjjel, hogy Sára és Bori némi magányhoz jusson, Lalával aztán átadtuk a szobánkat a kisebbnek, így a nappaliban aludtunk, s megnéztünk egy koreai filmet valamelyik tv adón. Ez azért volt nagyszerű élmény, mert Mongóliában közel egy évig néztük az ennél sokkal idegesítőbb és bénább koreai filmeket kínunkban, merthogy azok már milyen jók voltak a mongolokhoz képest! Szóval ez egészen értelmes, izgalmas, ráadásul minden szempontból jól megcsinált film volt. Szombat reggel kicsit nehezebben ment a kelés. Lala a pünkösdi gyülekezeti ház megnyitójára ment, én pedig hetek óta készültem a tegnapi foltvarrásra, amit végül is kihagytam. Helyette a gyerekekkel voltam és Pistiékkel látogattuk meg egymást oda-vissza-oda-vissza. Gyors ebédkészítés. (Pistinek volt kulcs, így most tudtam a bibliakörösterem folyosójára száműzött fagyasztómból alapanyagot vételezni) A délután csakúgy eltelt.
Reggel óriási örömre ébredtünk. Mindenütt hóóóóó!
Aztán gyülekezet - ami elvileg még most sem ért véget. Lala még ott van. Mi Illéssel feljöttünk, mert délután meg Velencére megyünk, ahol is egy számunkra fontos személy bemerítése s egy másik fontos személy babájának bemutatása lesz. S gondolom jó este, mire hazatérünk. Fektetés, altatás, s már kezdődik is a következő 7. Csak még előtte járunk egyet a hóban...