Mindenkinek megvannak a maga történetei. Van akinek több, van akinek kevesebb. Vannak olyanok, akik hosszú időn át írják ugyanazt a "több kötetes" történetet. Mások - amolyan novellista módjára - rengeteget írnak. Más és más szereplőkkel, színhelyekkel, fordulatokkal. Úgy alakult, hogy talán én is inkább e másodikba tartozom. Időről időre el kell engednem dolgokat, le kell zárnom történeteket, s újabbakat kezdek másokkal, máshol. Viszont a főszereplők sose változnak!
S van úgy, hogy a mai történetekben aztán fel-felbukkan egy-egy korábbi cselekmény vagy szereplő vagy színhely. Akárcsak Balzac hatalmas regényciklusában. Tegnap este színházban voltam. Életem egy korábbi történetében a színháznak mindig fontos helye volt. Aztán úgy alakult, hogy sok-sok évre elsikkadt ez a mozzanat. Most meg otthon készülődtem, akárcsak fősulis koromban. S ahogy sokszor annak idején, most is egyedül indultam el fél hétkor a színház felé. Csak most épp autóba ülve, négy gyerekes családanyaként (júúúj) - olyan volt, mintha hirtelen húsz évet ugornék az időben. S pár száz km-t a térben.
Bori is ott volt, egy ismerősével. Az elmúlt napokban ennél a lánynál alszik, mert az apukája elutazott. Az előadás után hazafuvaroztam őket hozzájuk, s tovább kocsikázva hirtelen leesett, hogy a lány - valami véletlen? folytán - épp a legeslegjobb gimis barátnőm lánya . Pedig a barátnőmet másfél évtizede nem láttam és hallottam. S most a lányom és a lánya, mint huszonöt éve anno az anyjaik, együtt nyomul haza a színházból, nevetgél... Egy már-már feledésbe merült történet. S hirtelen felbukkan a maiban.
Vagy végül kiderül majd, hogy ez a sok-sok látszólag új és az előzőhöz időnként egyálatlán nem kapcsolódó... nem is külön-külön történetek, sokkal inkább egy különleges szerkezetű regény újabb fejezetei?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése