Mivelhogy nemcsak a cél, nemcsak a megoldás a fontos, de az odavezető út is - eszembe jutott, hogy ez talán a leghétköznapibb élethelyzetekben is igaz lehet. Múlt héten azzal szórakoztattam magam, hogy tudnám pl. a munkahelyemre vezető (rutinszerű) utat különlegessé tenni.
A legrövidebb végig a Vérmezőn át. Ám ha a Vérmező Déli felőli szélén átvág az ember, sokkal különlegesebb reggeli pillanatokat szerezhet magának. Először is elmehet egy Babits-emlékmű mellett. ( bővebben később) Majd az Attila útról különböző lépcsőkön át ( ezeket lehet tetszólegesen variálni) feljut a Várnegyedbe, s ott végig a Logodin. Egészen klassz kis lépcsők vannak ám! Már-már a Monmartra emlékeztet. ( persze némi túlzással)
Namármost különféle reggelek vannak. Van, hogy az ember megáll Babitsnál, s elolvas egy-egy idézetet. ( persze egyszerre csak egyet-kettőt, hogy máskorra is maradjon)
A szerda reggel maga volt a csoda. Már a vonatból is csak bámultam, bámultam a hófehér tájat. S aztán a Vérmezőn keresztülmenni... S fel a hófödte lépcsőkön... A Bugát lépcsőt szegélyező támfal mélyedésében "fészkel" két hontalan. Aznap reggel ott voltak a lábnyomaik a friss hóban, "akár az erdőben a vadnyom". Babits a Húsvét előtt-ben azt írta: "most tél van, és csend és hó és halál" - de ez a tél, ez a csend inkább élet és öröm volt.
S akkor még nem is írtam a Logodi utcáról, ahol további rejtett csodák várják a figyelmes járókelőt. Ott van például a Gondolkodó elnevezésű "alternatív antikvárium". Azt hiszem, egyszer oda is benézek, ha nyitva találom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése