AF-FA-TER party

Tegnap meglátogattuk Lala szüleit. Amolyan utókarácsony gyanánt. Bazsi egyik ismerősével telefonált, mikor is az rákérdezett: "Aha. Akkor after-partyn vagytok?" Balázs pedig: "Nem egészen. Inkább fater-partyn". - Mamiék udvarán igazi hófoltakat is láttunk! Illés és Bálint szerint a hó nagyon hideg. Illés útközben... ( de erről majd Bori ír) Bori és Sára végül Balázséknál kötöttek ki Budán. Így mi a fiúkkal maradtunk. Hazafelé bementünk az IKEÁ-ba anyagbeszerző körútra. Sikerült beszereznünk jópár dolgot.
S hazafelé az MR1-en hallottam egy volt fősulis tanáromat. (lukica ) Az állománygyarapításról beszélt. Na akkor gondolkodtam el, hogy ez amit most élek, már legalább hetedik életem. Merthogy voltam én már könyvtáros is. S hajde fontos is volt annakidején az állománygyarapítás, meg az egyetemes tizedes osztályozás és társai. S most meg világok választanak el bennünket egymástól.

A mai aktualitás továbbra is a lakásátalakítás. Elkészültünk egyik éjjel a tapétázással, s a nappaliba is sikerült kimozgatnunk a gardróbot. A nappalit még szoknunk kell. Van egy határozottan jól sikerült sarok. A többi... maradjunk annyiban, hogy új. A lépcső megközelíthetósége miatt sajnos a gardróbszekrény kellett előtérbe kerüljön, s drága kis könyveim pedig csak valahol a sarokban a szekrény árnyékában leledzenek. Mai prodzsekt: a fiúk szobája - néhai hálószobánk. Délelőtt sikerült a sarkokban pangó vasalnivalóhegyeket egész szépen eltüntetnem. Lala pedig meghozta a bútorokat. Így ha befejezi a beszélgetést az irodában, akkor újra nekilátunk. Reggel fel kell függgesszük a lakásos dolgainkat, mert holnap meg vendégeket kell fogadjunk. Így megint átmeneti rendnek kell lennie, s találnunk kell még három vagy négy vendégfekhelyet is. Remélem abban már a lányok is segítenek majd.

Elkezdődött... a lakásátalakítás

Ma reggel végre közösen is belegondoltunk, hogy hogy is alakítsuk át lakásunk a következő hét során. Merthogy az ifipásztorék költözésével kicsit összébb húzzuk magunkat, s ki kell találjuk mit is és hová tudunk a legpraktikusabban - s persze a legotthonosobban - elhelyzeni. Eleinte a karácsony előtti hajtás alatt még nem tudtam belegondolni a pakolásba. Később, az ünnepek alatt , meg Lala nem akart hallani se a témáról. Még tegnap is azt mondta ( igaz, igazi nőhöz híven a legjobbkor, a délutáni istentisztelet kezdete előtt 10 perccel hozakodtam elő vele), hogy "hagyjuk ezt most kicsikém, ráérünk még vele..." - mit mondjak cáfolnék, tekintettel arra a tényre, hogy ma reggel már a Pistiék konyhabútora is megérkezett. Ez utóbbi egyébként a Bálint és Illés jelenlegi hálószobája helyét veszi majd át. ( jelzem, eredetileg is konyhának készült, Illés ágya mellett ott a vízvezeték - csonkja ) De térjünk vissza a ma reggelhez. Ma végre rávettem Lajosom, hogy bevizsgáljuk a kisszobát, befér-e oda a nagy ágyunk (ami már nem is olyan nagy, mert egy korábbi költözésünk során sikeresen lefűrészeltünk a hosszából tizenöt centit, mondván, mi apróbb népek vagyunk).
Kisszobába befér az ágy. Az íróasztal is pont mellé. Persze a gardróbszekrény már nem. Még szerencse, hogy a gardróbszekrény éppúgy antik-fenyő, mint a nappali könyvespocai és komódja, így - s mivel a nappali egy hatalmas helyiség - előzetes mérések alapján a négyajtós gardrób is a nappaliba költözhet némi átszervezést követően. De ne rohanjunk annnyira előre! Maradjunk a kisszobánál. Az ágy végénél lévő falra egy klassz kis tapéta kerül. - persze, arra még ráérünk, majd úgy kedd magasságában kezdünk hozzá a tapétázáshoz. Eme egyetlen tekercset egy kedves szerzet szerzette, s mivel saját otthonában nem enyvezte, reám hagyatékolá azt. Ma lemértük, és pont elég lesz... ha a nem ragasztjuk egészen a földig, csupán úgy tizenöt centire a földtől -ig. Szóval az egész kisszoba várhatóan nagyon cuki lesz, viszont a további átrendezésétől egyszer s mindenkorra el lehet tekinteni. A három színes halacskából álló lámpácskát is le kell még cseréljük, s a zöld függönyök helyett is kinéztem már egy újat az Ikea honlapján. ( Remélem, nem csak virtuálisan létezik a drága- s hogy nem annyira drága...) Az egészben az a legjobb, hogy most nem kell dobozolni, mert az otthonunkon belül kell kivitelezni a költözködést. Izgatottan várom, hogy miből mi lesz végül. S hogy sikerül-e minden fontosabb funkciót megőrizni, s olyan környezetet teremteni, amellyel mind a hat érintett elégedett lesz. Végre egy feladat!

Nyugalom

Idén úgy sikeredett, hogy a karácsony ritkán látott nyugalmat hozott. Nem gyötörtem magam a sokféle konyhai varázslattal. Lehetetlen volt már véghez vinni egy valódi nagytakarítást. Így a lehetőségekhez képest tettük meg, amit tudtunk, s vártuk az ünnepet.
Együtt volt a család. Együtt volt a gyülekezet. Első nap délután még alvásra is futotta. S ma reggel se kellett kiugrani az ágyból. Jujjdejó is volt. S olvasni is jutott idő. Lalától egy csodaszép új Bibliát kaptam. Ez volt az egyetlen, amire vágytam. S előszedtem az ünnepek előtt beszerzett új könyveket. Úgy esett, hogy a Family magazinba írtam egy éjjel egy cikket, s miután megjelent ajándékba kaptam tőlük könyvutalványt. C.S. Lewis könyvekre váltottam. Így most különleges érzés olvasni az egyébként is értékes könyveket, amikhez írással jutottam.

Álljon itt mai kedvencem:

" Vesd alá magad a halálnak, törekvéseid és dédelgetett vágyaid halálának naponként, s végül egész tested halálának az utolsó órán, vesd alá magad, lényed minden rostjával, s megtalálod az örök életet. Semmit se tarts vissza! Amit oda nem adtál, sohasem lesz igazán a tiéd."
"Ami meg nem halt, soha nem fog feltámadni a halálból." (C.S.Lewis)

Itthon

Hát véget ért idénre a cipősdoboz akció Fehérváron, s szerte az országban. Tizenhatezer doboz született. Tizenhatezer döntés. Tizenhatezer lépés. Tizenhatezer "adagnyi" szeretet.
Őszintén hiszem, hogy nem egy-két, de párszáz valódi csoda.
Ma itthon is befejeztük. Erről szóljon inkább az Arany Asszony az Aranyoldalakról.
Drága Móni, nagyon nagyon köszönöm! Az Úr pótolja vissza az erődet, idődet. Soxorosan.

Újra itthon. Karácsonyra készülve. Lakást takarítva. Fát díszítve. Az ifi énekeit hallgatva.
A fáról jut eszembe Illés, aki izgatottan várta, hogy végre teljes díszben álljon a fa, s felkerüljön tetejére a csillag, mert "ha felteszitek a csillagot, akkor eléneklem a csillagdalt". Egyébként is egész délután énekel. Hihetetlen lelkesedéssel tépi a mandolin húrjait, s kiáltja dalait az állólámpa tányérjába. Jövőre gitárt kell kérjünk az angyalkától.

Manógyár

Este lenéztem a Manógyárba. Eredetileg csak a fentről hozott "töltőanyagot" akartam leadni, de végül ott ragadtam. Így mostmár teljes a paletta. A cipősdobozos-meló minden ágazatából kivettem a részem. Előkészületek. Kampány. Kommunikáció. Csomagkészítés. Ügyelet a házikóban. Telefonok fogadása. Kérelmek. Rakodás. Szállítás. Osztás. S mostmár az átnézésben is. Azt kell mondjam, talán ez a leggyilkosabb ágazat. Eleinte lelkes vagy. Nézed a cuki kis dobozokat, s naivul azt hiszed, ebbe aztán tényleg felesleges belekukkantani. S láss csodát! Látsz. A legkülönfélébb dolgokat. Dobozok ki, cuccok be, dobozok újra be. Egy óra múltán legszívesebben mindről elhinnéd, hogy úgy lesz jó,ahogy van.

Lala délelőtt ügyelt a házikóban. Összehozta az élet egy-két alakkal. Valaki pl. a szórólapot úgy hozta vissza, hogy a szélére körbe odagépelte saját "építő" észrevételeit. Egyesek mi mindenre ráérnek! S mindenki ideges, és mindenkinek baja van. S valamiért az adománygyűjtő emberkék épp alkalmas egyednek tűnnek arra, hogy rájuk zúdítsák az egésznapos agyvérszegénységet. S ha jobban belegondolok, valóban, hisz a segítőnek, s főleg ha hívő is, mindig türelmesnek, kedvesnek kell lennie, így tökéletes egyed ahhoz, hogy a visszavágás veszélye nélkül őt válasszák céltáblául.

Parkolóőr és egyéb emberszabásúak...

Máv-sztrájk lévén ma reggel busszal készültem dolgozni menni. De már nem is emlékszem miért, elszöszöltem az időt és totál lekésésre álltam, így kocsi lett belőle. Zuhogó esőben, tömött utakon, de végül egész korán sikerült felérnem még az irodához. Fél óra alatt már meg is büntettek. Hát gondoltam, itt maradok egész napra. Lebékávéztam a rádióhoz. Dolgom végeztével benéztem két könyvesboltba, majd újra a Logodi. Na mire az autóhoz értem, épp dobozokat hoztak valahonnan, melyeket - hogy ne kelljen a hatodikra cipelni fel-le - bepakoltunk a kocsiba. Tehát három segélymunkás épp egy szállítmányt rakodott, miközben a parkolóőr a kocsi rendszámát fényképezgette köztünk. Jól van, gondoltam, persze hogy megbüntetett. Ám pár másodperc múlva két büntetést véltem azonosítani a szélvédőn. Nézem. Nézegetem. S látom ám, a két kis kék tasak úgy hataezernyi összeget rejteget. Azt hittem roszzul látok! Állok a munkahelyem előtt alig több mint három órát, s megvág hatezerre. Hihhetetlen. Rohanok utána. Ő meg beközli. Ha nem tetszik itt van a Moszkva sarkán az irodájuk, oda menjek reklamálni. Hát nekivágtam, hogy felkeressem őket. De akkorra már annyira elegem lett a pofátlanságából, hoyg lazán az arcunk előtt nyomja fel a második büntetést, hogy elkezdtem bőgni a nyílt utcán. Zaklatottságom tovább fokozta, hogy kiderült, a kis irodájuk hát nem épp a Moszkvánál, sokkal inkább a Batthyányin van. Ezt elfelejtette mondani. Mindegy. Mostmár nem adom fel! Berontottam, s hangot adtam felháborodásomnak, mekkora szemétség már, hogy míg mi küzdünk mások megsegítéséért kedves parkolóőr majdhogynem arrébb taszigál a kocsitól, hogy szebb fotót készíthessen a rendszámról etc.etc. Na a nő erre közölte, hogy az nekik totál mindegy, hogy valaki bevásárol-e vagy segélyszállítmányt pakol, ha lejárt az idő, akkor jogos a büntetés. De végül az egyiket csak elengedte :) Kifelé azért megkérdeztem, remélhetem-e, hogy visszaérve újabb tasak vár - mire ő: ha nem dobott be pénzt, miért ne. Na kész voltam. Nem tudom miért, de visszafelé is sikerült végigbőgnőm az utat. S úgy döntöttem, nem gyarapítom tovább a parkolótársaság vagyonát.
Közben egy ismerősömtől megtudtam, hogy a nyáron vele az is megtörtént, hogy egyszerre ötvennégyezer forintnyi parkolási büntetést kellett befizetnie. - na ehhezképest a kétzer/óra nem is rossz. - S azt is megtudtam, hogy ezek a parkolóőrök jutalékra vannak. Állítólag napi háromezeröt a bérük, de ha tizenötnél több büntit sikerül kiróniuk, akkor kapnak még ezeröt grátiszt. Hát ezért irogatják fel, kinek hány perckor jár le a jegye, mert ha pl. napi háromszor túllépem, már csak másik négy ilyen balek kell... De szép kis munka ez!

Defekt

Hát az úgy történt, hogy tegnapra ugye a vasutas sztárjk kiterjesztette védőszárnyait a Dunántúl felé is, ígyhát arra jutottam, bölcsebb lesz, ha megfinanszírozok egy napi parkolást, s kocsival indulok székes fő városunkba dolgozni. Bé is dobáltam minden kéznél lévő érmét az csodás kék ótómatába, de ez sajnos kevésnek ígérkezék. Ismervén parkolóőrök éberségét - s persze legális tartozkodási időmet észrevétlen túllépvén bírságot szélvédőmen sejtvén - azt határozám, ma már nem mozdulék e kerületből a másikba, maradék egész nap Békofin. Mávos sztrájk lévén hónapok óta gondosan tervezgetett mái mávos pojektünk tegnap kútba dőlvén - gyors iramban új megoldást keresni próbálék ezer doboz logisztikázására és... Délután négy felé örömmel konstatálám, hogy ma talán korábban hazaérék kis családhoz. Lelkesen veszem le szélvédőmről kék tasakot, s indulék hazafelé. Ám az öröm korai valék, mert egy kanyarban egy kátyúban defektet szerzék. Szemben lévő benzinkútra variálék. S ott örömmel észlelém, Bazsiék épp itt lakék. Csakhogy Bazsi még munkahelyén tartózkodék, így további egy órát várakozék. Autóban irodát nyiték, s tovább dolgozék. Bazsival kerekeket kicserélék. S haza indulék. Bazsi lelkemre köté, hogy majd lassan haladék, mert e kerék, tartalék valék. Ótópályán külső sávban lassan haladék, ám ezzel életemet kockéra tevék. Agresszív kamionos gyorsítni segítni próbálék. Magam gyors döntést hozni kényszerülék, életem kockára tenni mely formában szeretnék: pótgumival száguldozva-é vagy 25 tonnás tehergépjárművel az árokba tolva-é. Eme sokkokat túlélvén hazaérkezék. Uram s gyermekem sétálni akarék, így a városba térénk. Donálcék fiánál megpihenénk, majd bévásárolénk. S bélvároson át három szatyrot hazacipelénk. Közben az városháza udvarán lévő Bétlehemet megtekinténk. Illés csodálkozék, mily csodás kis mókusok ülének kisjézus kerítésén. Másodszor is haztérénk, s gyermekink ágyba tevénk. Kora reggel felkelénk. S mivel mávosok munkájukat ugyan beszünteték, de mi ezt nem tevénk, így Balázzsal székes fővárosunkba jókora reggel feljövénk.

Sztrájk

Felbolydul a világ. Mindenki próbál saját érdekének érvényt szerezni. Nem számít kinek mibe kerül ez. Ez nem a másikról, magunkról szól.
Elcsigázott tömegek állnak, s várnak legalább egy információra. Senkit se érdekel, mi lesz azokkal, akik a határon kívül vagy belül rekednek. Egyetlen ablak felé kígyózó tömeg. S kik azért lennének, hogy szolgáljanak feléjük, tudatosan "lassítanak". A géphez se jön, csak egyetlen létra. Érezze a tömeg, hogy kié a hatalom! Szánalmas, hogy a mosdóban se működnek a szárítók.
A Malév törölte tegnap a gépünket. Egy barátunk azt ajánlotta,induljunk el vonattal. Ha szerencsénk lesz, Békéscsabáig el is jutunk. A vasutas sztárjk kb. ott ér majd utól. S ha felgyaloglunk a fővárosba, na addigra sztrájkba lép a BKV. S ha a metróban ragadnánk, sok jót ne reméljünk, mert a tűzoltók is sztrájkba lépnek...
Pár napja olvastam David Wilkerson hetvenes években íródott próféciáit. Megdöbbentő látni életre kelni. Az se szívderító, mit a sztrájkokról ír: "Az elhúzódó sztrájkok megbéníthatják az ipart, és csak még tovább fokozhatják a gazdaságban uralkodó zűrzavart."

Enikő

Nevelőnő a szovátai gyerekotthonban. Túlcsordul belőle a szeretet, az alázat. Huszonegy éves, s nyolc lányról visel gondot. "Gyere be, nézd meg a házunkat!" S körbevezet az otthonos lakáson. Barátságos szobák. Mindenütt rend, tisztaság. Most érnek haza lányai. Szaladnak hozzá és ölelik. Egyikük tizennyolc éves. Tisztelettel szólítja.
"Tavaly a szomszéd lakásban éltünk, akkor tizenhét lányom volt."
Nézem ezt a kedves, törékeny lányt. Érettségi után költözött a gyerekotthonba. Azóta neveli sokadik gyermekét. Könnybelábadt szemmel mesél a másfélévesről, aki nemrég másik otthonba költözött.

Nem tekinteni zsákmánynak azt, mi nekünk adatott. Letenni az életünket. Amik lehetnénk. S szolgálni másokat. Azzal a kevéssel, amink van. Megüresíteni magunkat, s befogadni másokat.
Valaki megtette kétezer éve. S azóta megteszik sokan mások is...

Kívánság

Péntek este a szovátai gyerekotthon egyik lakásában, a nappali padlóján ültünk a gyerekekkel. Szüleiktől távol, nyolcan, tizen, tizenöten élnek egy-egy nevelővel. Személyes kincseik beleférnek egy-egy kis dobozba.

"Ha egy jó tündér teljesítené a kívánságotokat, mit kérnétek tőle?" - kérdezi a riporter.
"Jóságot" - mondja Levente. Kiről pár napja azt írta nevelője: szorgalmas, jó gyermek.
A riporter döbbenten hallgat, majd újra felteszi a kérdést:
"Te mit kérnél a tündértől?"
"Örömőt" - válaszolja egy csöppnyi lány.
"Én is örömöt" - szól a mellette ülő.

Jóságot kérnének. És örömöt. Nem tárgyakat. Nem egész családot. Apró gyerekek. S közelebb állnak az igazsághoz, mint sokan a nagyok.

Néztem magam elé, s azon gondolkodtam, itthon hány kisgyereket kellene végigkérdezni ahhoz, hogy valakitől hasonló választ kapj.

Mit hoz a mai nap?

Még nem tudom.
Mennnyire ingatag is ez a világ.
Pár napja ha a kezedben volt egy repülőjegy, tudtad, másnap felkelsz... odamész... beszállsz... repülsz. Elég egy döntés, s ma nem tudni, van-e utazás a kiállított jegy mögött.
Elvileg ma kelnének útra a csomagok s egy munkatársam Erdélybe.
Ma érkezne egy kisfiú onnan, aki bizonyára nem sokat aludt az izgalomtól, mert életében nem volt még ekkora kalandja, mint amiben ma lehet része...ha.
Így nem tudom, ki, hová, s hogyan jut vagy nem jut el majd a mai nap. Még jó, hogy van, aki már tudja... ez legalább megnyugtató.
Este beszéltem a mamával. Egy rossz lépés, egy beszorult cipőfűző... s már törött vállal feküdt a földön. Nyolcvan évesen egy ilyen mozdulat igencsak átírja az ember mindennapjait.
De bárhogy is legyen.

Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene! Szela.68.Zsolt.20.

Napról. Napra. Akár annakidején a manna. Nem lehetett előre betartalékolni. A gondviselést csak frissen lehet igénybe venni. De aki kéri, az kapja... napról napra.

Ketten

"Ketten vagytok külön. Te meg a beled." - mondta nemrég valaki nagy röhögések közepett a telefonba. Mondtam, legalább két ajándék lesz a fa alatt, ha már úgyis külön életet élünk. :)
Egyébként meg nem is ezt terveztem írni, csak most nagyon megtetszett. Napközben kigondoltam, hogy ha marad még energiám, este írok majd valamit a blogba, s az lesz a poszt címe, hogy páternoszter. Ma ugynis utaztam egy páternoszterben. Wow. Nagyon tetszett. Mindig is szerettem volna közelről is látni egyet. A MÁV székházban ma sikerült. A páternoszterről egyébként meg egy kb. tizenöt évvel ezelőtt a TV-ben elindult annyira jó keresztény ifjúsági magazinműsor jut az eszembe, ami jellemzően csak két adást élt meg. Pedig sose láttam életképesebbet a médiában. Valahoyg úgy kellene csinálni, ha valaha valakinek lenne lehetősége a tv-n keresztül is megszólítani a világot. A médiákról meg... de nem folytatom tovább a szabad asszociációkat.
Inkább megyek kipakolom a mosógépet, amit 14 órája elindítottam - gondolom már lejárt. Ma a mamám elesett és eltört a válla. De nem tudják megműteni, mert a szíve nem bírná az altatást. Jó messze van. Jó lenne látni. Illés meg a mamájánál van, mert megbetegedett. A mai napban még az is volt, hogy volt este női alkalom. És nagyon jót imádkoztunk együtt azokért akiknek testi, lelki problémáik vannak. Nagyné Irénke térdét pl. épp azalatt az idő alatt műtötték.

A felelősségről

A felelősség különleges dolog.
Megoszthatod másokkal, de a rád eső rész ettől még nem lesz kisebb.
Hyman R.Rickover

A napok, melyeket nekem szántál...

"Alaktalan testemet már látták szemeid, könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál." Zsolt.139:16.

Reggel nem mindennapi izgalommal ébredtem. Hisz ma tudtuk meg, hogy is alakul majd a gyülekezet jövője. Legalábbis olyan kérdésekben döntöttünk, melyek nagyban befolyásolják a missziós lehetőségeket. Régóta vártuk, hogy megtudjuk Isten akaratát. Szóval reggel tele voltam feszültséggel. Mi lesz, ha... mi lesz, ha nem...
Aztán elolvastam a fenti igét. S olyan jó volt megtapasztalni, hogy érzelmek ide-oda, Isten Igéjének örökkévaló Igazsága sziklára állitja az embert. Megnyugtató a tudat, hogy Istennél meg vannak írva a nekem szánt napok. Mind. Mind, amit nekem szánt. A tegnapi. A mai. A holnapi. Már meg van írva. S ha én adom magam a mennyei tervhez, ha nincsenek egyéni ambícióim, nem akarom önmagam valósítni meg, hanem belesimulok abba a megírtba, akkor nincs miért aggódni. Ez sokat segített. A mára. A holnapra. A holnaputánra nézve. "könyvedben meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál."
S hálás vagyok Istennek nemcsak a reggeli Igéért, de az Ő akaratáért is. A gyülekezet ugyanis ma meghívta Lados Pistit ifjúsági pásztornak. S eldöntötte, hogy januártól folytatjuk a kettős istentiszteleteket.

Az Este

Ma este (dec.5.) az MTV 1-en este az Estében lesz egy összefoglaló a cipősdobozról. Sajnos az utolsó anyag lesz, így kb. fél tizenegy körül kerül adásba.
Az utolsó részeket délelőtt forgattuk Gödön a Szorgos Kezek Házában. El tudjátok képzelni mekkora izgalommal várták a fogyatékos fiatalok a Mikulást? S a MIkulás is (H.Gy.) annyira aranyos volt velük. Ujjongtak, tapsoltak a dobozoknak és csomagoknak. Velük lenni mindig öröm, s mindig kap valamit az ember, ha cska látja is őket... S amit pedig Melindáék tesznek értük és velük... Aztán egy másik forgatás, RTL, Reggeli. A keddi Reggeliben lesz. Bár szakadt az eső, s már nagyon fáradtak voltunk, de jó volt megtapasztalni Isten szervezését. Pont jött egy kedves néni dobozzal... s amikor a Bányához értünk, pont akkor ért oda Lilla és Timi a százötven dobozzal a Vörösmarty térről. S persze a Bányában találkoztam régi, kedves ismerősökkel is. Most egy konferencián vagyok - fél órája. Még egy óra a mai előadásokból. Aztán... Mikulással kezdtük a napot, s azzal is fogjuk befejezni. Szereztem egy ruhát, s Lalával még nyolc után meglátogatunk majd egy családot Pesten...hat kisgyereket.
Tizenakárhány éve volt ilyen utoljára, mikor épp csak pár hónapos házasok voltunk. Lala a Mikulás én meg a krampusza. Végigjártuk fél Őrbottyánt. S reménység szerint a mi csemetéinkhez is ellátogat majd ma éjjel a Mikulás. Legalábbis így egyeztünk meg csütörtök éjszaka... ne feledjétek el kitenni a csizmákat. S megnézni az Estét.

ma

Reggel jó időben keltünk, és a srácokat most én készítettem oviba-iskolába. Hazaérkezve még volt egy kis időm, hogy készüljek a Farkasvermi útra. Idősek otthona. Nyolcan-tizen összejönnek, és most a "Tízparancsolat" sorozatunk utolsó része következett. Nagyon aranyosak a nénik, mert főleg ők járnak, szóval nagyon kedvesek.

Hazaérkezve egy rövid ebéd következett, majd indultam Pestre, a reptérre. Angliából volt Békés megyében egy barátunk, (Geoff) aki hazafelé tartott, így a becsekkolás előtt volt még két óránk beszélgetni. Ő az, akivel ha kétévente is találkozunk, akkor is ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.

Mire hazaértem, majdnem este lett. Ma együtt volt a család. A fiúkkal , mivel előbb fekszenek, elolvastunk egy-egy sztorit a kedvenc mesekönyvükből. ( emlékeztek még a Jicsinyi erdőre a Raholec hegységben? ... komoly üzenetek!)
Aztán ima, puszik, egy kis dögönyözés, és " Jó éjt!".
Lent még zajlik az élet, a lányokkal együtt most megy a nap "lereagálása".Jó velük lenni!

Adventi ablak

Az idén: piros színben.

S adventi gondolatok Aranyéknál.

Túinván

Terápiás célokból megpróbálom kiírni magamból a mai napomat.
Reggeli rossz híreket követően nyilvános sírásba kezdtem a Göcsej Intercity járaton ( éljen a MÁV Cipősdoboz járat!!!), majd miután a szembenülő leptopos jól megbámult előszedtem a Bibliámat, s belevetettem magam Dávid zsoltáraiba.
Ami sokat jelentett: 123.Zs.2. Ímé, mint a szolgák szemei uroknak kezére, mint a szolgalány szemei asszonya kezére: úgy néznek szemeink az Úrra, a mi Istenünkre, mígnem megkönyörül rajtunk!
124.Zsoltár 8.A mi segítségünk az Úr nevében van, a ki teremtette az eget és földet. - Segítség. Egy névben. De olyan névben, melyet fémjelez már egy-két dolog... pl. az ég,a föld... segítség Aztán volt még egy-két telefonhívás útközben. A fehérvári Szeretetházikóról. S hogy nincs, aki ügyelne, nincs aki vállalna. Majd az is kiderült, a Göcsej egy hét múlva megszűnik.- pedig a legpraktikusabb IC munkába menet-jövet.
Az irodai fürdőben zokogva találtam munkatársnőmet. Felhívta egy "kedves" cipősdoboz-adakozó, s gondolom több hetes frusztráltságát a nyakába borította. Többek között végig kellett hallgatnia, miért is tart itt az ország. Megnyugtattam, talán azért mégse a cipősdobozakció miatt. Majd egy szűkkörú sajtótájékoztatón vehettünk részt, ahol is megtudhattam, milyen is a pokol! Hát ez érdekes volt. A szónok szerint ugyanis a pokol az, amikor az emberek egy nagy körben ülnek egy hatalmas húsosfazék körül, s mindenkinek van egy hatalmas fakanál rögzítve a karjára, de a fakanállal hiába próbálja a szájához emelni az étket, az sose sikerül... ha a szemben lévőt etetné, akkor talán mindenki jól lakna... szóval eme tanulságos, de teológiailag némileg megkérdőjelezhető szónoki beszédről nekem "hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat..." jutott eszembe - bár némiképp másról szól a két idézet, de inkább a másodiknál maradnék. Aztán a jeles üzletközpont vezérkara közölte, hogy akkor most mivel a sajtó részéről csak az MTV van jelen, a meghívással ellentétben mégse mennénk át a H..tonba,gondolom annyira mégse fontosak a nonprofitok... mint a sajtó. Közben történt pár beszélgetés-szerű, melyre most hirtelen nem is találnék szavakat. Irodába visszatérve két kolléganőmet találtam sírva. Aztán akadt még egy,s más elintézendő. Majd rohanás a vérmezőn át a Délibe- a változatosság kedvéért a szakadó esőben. S haza.ha minden igaz, végül a Szeretetházikóban is elrendeződtek a dolgok. Apa elöljáróságin. Még egy félórás rádiós cucc, majd fél nyolctól Az Este- Krizsó Szilvia helyett a gyerekekkel. Adventi gyertyás csokievés. Rumcájsz és Bob Bilder. Most meg: várom a párom.
Ja és persze.... Kubu!

Ma

... megint egy csomó dolog történt. Délelőtt istentiszteleteken voltunk. Kettőn. És ketten- illetve hárman döntöttek. Eldöntötték, hogy Istennel szeretnék folytatni ezután. Megmelékeztünk Mészáros Kálmán bácsiról, akinek tegnap volt a temetése. Jó volt látni az "életét", a szolgálatát képekben. LÁtni, hogy már az ötvenes években is, ami az én generációmnak csak filmek és történelem, szóval hogy ő már akkor is pásztor volt, s azon munkálkodott, hogy emberek megismerjék Istent. Számomra áldás, hogy olyan gyülekezetben élhetek, ahol sok generáció van jelen. Hogy életünk része a születés és a halál. Hogy időről időre megállunk, s átgondoljuk: miért is élünk, miről fogunk számot adni. Ahogy ma Kálmán mondta az igehirdetésben: "mert nem az következik aki koros, hanem aki soros". S ilyenkor jó látni, hogy valakinek az életére visszatekintve azt láthatjuk, mi mindent tett Istenért... Koraeste egyébként a Kultúrházban épp egy német fotoriporterről láttam egy interjút. Olyan fotókkal nyert WordPresst, melyeken rákos betegek portréja látható haláluk előtt és után. Sokan mordbidnak tartották a témaválasztást, ám arról beszélt, hogy bár a média az erőszakos halált mindennapossá tette számunkra, a természetes halál tabu lett, s nem beszélünk, hallunk róla... Pedig része az életnek.
Délután vendégeink voltak. Este pedig pakoltunk és pihentünk. Pakoltam a konyhában és pakoltam a szobában. Sára valami megmagyarázhatatlan ötlettől vezérelve a lépcsőházban előrántott egy kartondobozt, melynek kiszakadt az alja, s alázúdult a nappaliba a fél múltam papaírlapokon. Konkrétan az összes gimistanáros cuccaim. Vázlatok. Érettségi tételsorok. Dolgozatok. Tanmenetek. Lala teljes levelezése hozzám , s az enyém hozzá abból az időből, amikor még csak jegyesek voltunk. Korábbi jegyzetfüzeteim. A legeslegelső Fogadjörökbés noteszem az első jelentkezők címeivel. S ezek a papírok egy emelet zuhanás közben mind szépen összekeveredtek. Bár ezt már igazán kihagytam volna a mai napból, kisebb gyermekeim irtó lelkesen nézegették múltam romjait. S ezt az egészet mind most azért írtam le, mert egy régi noteszemben találtam egy mondatot, amit megosztanék:
"Sok keresztény azért kudarcos, mert úrrá akarják tenni Krisztust a szemétdombon- s Ő ott nem uralkodik..."

Csellengők

Hétfőn a Csellengők következő négy adásának felvételén voltam. Nem volt valami szívmelengető töményen végighallgatni kisiklott életeket, sorsokat. A riportalanyok közül kettő is húsz-huszonegy évesen túl van már Amszterdam piroslámpás negyedén. S akár a filmeken... államis volt, megszökött, szerelmes volt, kidobták, eladták, jobb élettel hitegették, ütötték-verték, bedrogozták, futott, szökött, menekült, rejtőzött, szülni fog...

A héten egy szökésben lévő lánnyal leveleztünk. Bejelentkezett, s elmondta, Lalának igaza volt... csakhát már késő. Már ketten van. Pedig lett volna esélye egy szebb jövőre. Kilépni onnan, ahová sorsa predesztinálta... Voltak mellette, álltak mögötte, akik segítették... volna.

Miért van az, hogy pont azok, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá, hogy megfogadjanak egy tanácsot... szóval hogy ők gondolják, hogy majd épp velük másként lesz, hogy majd ők leszenk azok, akikre nem igazak Isten törvényszerűségei. Miért van az, hogy inteliigens, bölcs emberek nem szégyellnek mást is meghallgatni egy-egy fontos döntés előtt?

".. a tanács megfogadásában bölcsesség van..." Péld.13:10.

Kis nagy dolgok

A mai napban a legjobbak a kisdolgok voltak.
Vettem egy hatalmas, csodaszép Mikulás virágot. Annyira szeretem. Csak most azon tűnődöm, hogy a nappaliban tartsam, s így legyen szem előtt, vagy az ajtó előtt, hogy mindenki gyönyörködhessen benne...
Délután Illés óvodájában közös adventi kreatívkodás a gyerekekkel. Készítettünk karácsonyfadíszeket, díszítettünk mézeskalácsot, aranyoztunk diót. Kikapcsoltam a telefont, s két órán át csak festettünk, vágtunk, ragasztottunk. Aztán hazaballagtunk a sötét lakótelepen át. Apró léptekkel. A sötétben énekelve. A legeslegjobb percek.
Este Borival és Sárával az üres Belvárosban sétáltunk. Megcsodáltuk a Szeretetházikót. Már ott áll a megszokott helyén, s várja a cipősdobozokat. Jól átfagytunk,hát beugrottunk a Mekibe egy forró csokira. Sikerült is leforráznunk nyelveinket. Pedig előre szóltam nekik...
Azt most inkább nem mesélem el, mely mai történések voltak kevésbé szívmelengetőek. Talán egyszer, máskor. Elvégre minden jó, ha a vége jó.

Bakancs és nagykövet

Reggeli rohanás. Bakancs-keresés. Jó öreg mongol bakancsom társbérletben használjuk a Borival, s persze nem találván rögtön feltételeztem, Bori hagyta el valamerre. Kiderült a garázsban van, a motor dobozában még Marokkó óta. De indulás előtt két perccel meglett! Sapka. Kesztyű. Mongol bakancs és vastagzokni. Ügyelet a Vörösmarty téri cipősdoboz-házikóban. Adventi vásár. Csodaszép kis házikók tündibündi dolgokkal. Mi pedig Brigivel vártuk a dobozokat. Eleinte vidáman. Később kicsit dideregve. A színpad mögötti mobil wc-k előterében viszont finom meleg volt. Hát oda jártunk időről időre. Később jött egy önkéntes is. Egyszercsak egy régi ismerős állt meg a házikó előtt. A volt mongol nagykövet. Látta, hogy ott a baptisták kis háza, odajött, s épp ott voltam. Hát ennek elég kicsi volt az esélye. Több, mint négy éve nem láttuk egymást. S mindketten nagyon örültünk a találkozásnak. Azóta ő nyugdíjas lett. Én meg? Kedvesen azt mondta, fiatalabb vagyok, mint négy éve :) Meg, hogy "Urunk öröme" látszik rajtam, s most is sugárzom az élettől. Hihetetlen, de épp tegnap gondoltam rá, meg a közös mongol karácsonyra. Hazafelé a vonaton nem épp életörömtől túltengve nosztalgikus hangulatban ábrándoztam arról a távoli világról, azokról a különleges napokról... s lám itt és most találkoztunk. S nem tudom miért, de ettől most tényleg boldog lettem. Aztán továbbment. Jöttek a kutyás mentős kollégák. Majd egy tv stáb. S a váltás. Térről az irodába. Emailek. Telefonok. Vágta a Vérmezőn át. Vonat. Család. Vacsora. Fürdetés. Alvás.

Blogoló kisifi

Eszembe jutott, idegyűjtöm a kisifiből blogolókat. Remélem senkit nem fogok kihagyni.
Szóval vannak néhányan a
Szivecskeklubban írók: azaz Mirjam, Debi,Emő, Orsi és Dóra
Aztán ugye Bori, a Marron
A fiúk közül, Ádi : Életem napjai
Ez vagyok én, és ez az életem - azaz Miki
Imi, aki ugye nem blogot ír, csak naplót - Leltár
Jonatán az Antiapokrifirataival
És hát Zozy blogja.

Nagyjából róluk van tudomásom. Azaz őket olvasom. Ha valaki másokról is tud, kérem jelezze: Szilvi

Láthatatlan

Az utolsó két bejegyzésünk valahogy nagyon hasonlóra sikeredett Mónival. Talán mert ugyanott jártunk, s ugyanzok a dolgok érintettek?

Szóval ha a tegnapra gondolok, a legeslegnagyobb élményem a Láthatatlan színház.
Állok a sötét lépcsőházban. Leveszem a csizmámat. Mirjam beköti a szemem és bekísér a gyerekeim nappalijába, ami fél másodperc múlva már nem is a gyerekeim nappalija, de saját gyerekkorom puha, meleg fészke. Ülök egy ágyon, kezemben kispárna, kezd már derengeni, ez itt a tékozló fiú lesz. De ki leszek én? Ropogós bankókat nyomnak a kezembe, s körülöttem peregnek az események. Már a metro peronján állok. Olyan valóságos, hisz tegnapelőtt is hallottam ezeket a hangokat. Majd egy bevásárlóközpontban. Kezemben szatyrok, vállamon kabát. Ugrálnak körülöttem a lányok. De már elszedték az összes pénzt. Aztán a kabátot is. S hirtelen kinyílik egy ajtó. Hideg szél csap az arcomba. Leveszik rólam a kabátot. A hideg kövön térdelek. Az arcomba fúj a havas szél. Vízcsobogás. Koldulni emelik tenyerem. S a szememet takaró sál mögött már eleredtek forró könnyeim. Aztán valaki azt kérdi, miért nem próbálok meg visszamenni. Talán apám házában lenne egy kis hely... Állok az ajtó előtt. Azt mondják: "kopogj be!" S valamiért annyira vágyom már az ott benn lévő békére és melegre. Kopogok. Lábam alatt érzem a szőnyeg puhaságát. S a diszharmonikus hangokat felváltja az az otthont idéző zene. Valaki leültet. Az Atya odajöt, átöleli vállam, s megsimogat.
Nem tudom mennyi idő volt. De annyira erősen valóságos. Sose felejtem azt az érzést, mikor a kolduslétből visszatérve álttam az ajtó előtt, s annyira vártam, vártam hogy újra ott benn legyek.
Köszönöm.
Nektek is, és Neki is.

Mi lesz velük, kik még kívül vannak?
Nekik is szólnunk kéne: "kopogj be!"

Ahardday

Sokminden belefér egyetlen napba. Tegnap Lala egy Dunántúli Egyházkerültei konferencián volt, míg mi a maradék, itthon vehettünk részt egy tiniifi konfi szervezésében. Kora reggel még nem tudtuk, hogy is alakulnak majd a dolgok. S napközben is voltak pillanatok - pl. amikor a 120 résztvevő kilenc csoportban kavargott az imaház kitudjahány termében, s elméletileg nekem kellett volna tudnom, hogy kinek hol is kell épp lennie, s honnan hová megy majd tovább... szóval valaki ebben a válságos pillanatban azzal bátorított, hogy micsoda kegyelem, Isten legalább tudja, hogy ki honnan és hová megy, s hogy is történik meg majd, hogy végül mindenki mindenütt járt... s valóban. Vannak percek - pl. a válság 10 percei - amikkel a legjobb ha azt teszi az ember, hogy átadja Istennek. Ez volt az egyik jelentős élményem a tegnapi napban. Na és a BaptiBurger Team. Néhány felnőtt ugyanis csodás hamburgerekkel örvendeztette meg a tiniket. Már a délelőtti előadás alatt is csak szálltak, szálltak felfelé a finom illatok... Aztán ott volt még a zenész csapat, az akadályverseny-szervező csapat, a láthatatlan színházos csapat. S akik itt maradtak feltakarítani. S akik bevásároltak. Aki a tortáért szaladt. A technikaisok. a bemutatkozó játék. Az igehirdetés. Mindenkinek hálás köszönet a tegnapért!!! S persze a jelenetek. Hihetetlen dolgokra képesek a fiatalok. Egyetlen mondatból mennyiféle ötlet, hány féle megvalósítás. Mennyire áldottak!! Nagyon örültem annak, hogy este azt láttam, az emberek telefonszámokat, címeket cserélnek. Mert ez volt a titkos vágyam, hogy barátságok szövődjenek, megismerjék egymást olyanok, akik reggel még csak messziről figyelgették a másikat. Szóval bármennyire el is fáradt az ember a végére, megérte, sőt köszönet Istennek azért, hogy közelről láthattam munkáját. Aztán találkoztunk még régi barátokkal. Lala, Sára és Pisti Alba Comp kosármeccsre is elugrott héttől -igaz már csak a második félidőre értek oda. Aztán mi lassan pihenni tértünk. Pisti még elnézett valamarre a fiatalokkal, de arra már nem emlékszem, mikor ért haza.

Változni

Hiszem, hogy Istennek minden gyermekével az a célja, hogy folyamatosan növekedjünk. S ez azt is jelenti, hogy folyamatosan változzunk. Változzunk egy pozitív irányba. Az Ő képére és hasonlatosságára?
Pár hete hallottam egy gondolatot, ami azóta sokszor eszembe jut. A gyerekek esetében természetesnek vesszük azt, hogy változniuk, növekedniük, jellemben erősödniük kell. Nevelésükkel tulajdonképp ez a célunk, hogy jellemüket formáljuk. De vajon hányszor gondolkoduk azon, hogy a miénk változik-e, s hogyan változik. Mert a felnőtté válással egyáltalán nem kellene véget érjen jellemünk formálódása, változásunk.
De mi az, ami változásra késztet egy felnőtt embert, aki mögött már ott vannak évtizedek? Hisz megvannak a maga elképzelései, értékrendjei, szokásai, stílusa... S mivel felnőtt, jó esetben senki se kényszeríti őt arra, hogy változzon. Mindenki hiszi, hogy nagyjából a tőle telhető legjobbat adja. S ott van még a kényelem, a szokás hatalma. Megvannak már a magunk pályái és játszmái, hogy mit és hogyan reagálunk le, oldunk meg, fel. Változni gyakran csak akkor változunk, ha valami (vagy Valaki) változásra kényszerít. Ha radikális változás áll be életkörülményeinkben, feladatainkban, kapcsolatainkban... az kizökkent a megszokottból.
Az újra nem mindig vannak kész válaszaink. Ilyenkor keresni kell a szavakat. Keresni kell az utat. Ilyenkor tudjuk, hogy rá vagyunk utalva a kegyelemre, s talán a kegyelem is ilyenkor kap igazán teret bennünk? Ahol véget érnek a megszokott megoldások? Ott tud Isten formálni, változtatni rajtunk?
Van néhány új kihívás az életemben. Tudom, hogy Isten nem ok nélkül adta őket. Szeretném, ha át tudna formálni ott, ahol formálnia kell.

A válságos tízpercekről

Minden életkornak, minden életszakasznak, igen, minden napnak vannak válságos tízpercei, mikor mindaz, amit addig tűrhetően elviseltél: munkád, környezeted, hiányérzeteid, vágyaid, természeted - egyszerre, átmenet nélkül elviselhetetlennek tetszik. Ez a válság erős, mint egy robbanás. Munkád fölé hajolsz, s egyszerre érzed az eddig elvégzett feladat tökéletlenségét, a reád várakozó feladatok méreteinek és igényeinek tűrhetetlen reményteleségét. Életed fölé hajolsz, s mint a vízbe fúló, látod mindazt, összesűrítve, egyetlen pillanat örvényében, amihez gyáva, lusta, hazug vagy önző voltál, s ami most áradással és fulladással fenyeget.
Ez a válság, ezek a tízpercek, ezek az élet- és munkaveszélyes pillanatok a múló idővel mind hevesebben térnek vissza. Megesik, hogy naponta. Ilyenkor tudjad, a válságok időhöz kötöttek; figyeld szíved és órád mutatóját. Mint akit roham kínoz, s tudja: a rohamoknak ütemük és kimért idejük van. Hagyj föl rövid időre munkáddal, lazíts napjaid rendjén, iparkodj hanyag és alázatos lenni. A tízperc elmúlik. A munka és az élet, amíg közük van egymáshoz, megmaradnak.
Márai Sándor: Füves-könyv

Betegség

Most a fiúk betegedtek meg. Illés vasárnap éjjel lett rosszul. S már nem is emlékszem, hogy hajnali három és hat között hányszor is húztam tiszta ágyneműt. Sára aznap ment először suliba. Délelőtt viszont Lala azzal hívott, hogy Bálint is újra rosszul lett a suliban, s haza kellett hozni. Így most a két fiú beteg. Délután a g-talk jóvoltából azt is megtudtam, hogy Sárának viszont este pályaválasztási szülőije is van. Hmmm. Ez se egyszerű kérdés. S persze történt még egy s más. Éjjel viszont nyugodtan aludtak a fiúk. Lalának ma Pestre kellett mennie, így itthonról intéztem a dolgaimat. Délelőtt átsétáltunk a fiúkkal az orvoshoz. Jó sokan voltak. Aztán nagybevásár. Mosás. Vasalás. Kistakarítás. Betegápolás. Levelek. Telefonok. Kapunyitások. Este próba. Illés megint rosszabbul van. Kérlek imádkozatok érte, hogy legyőzze a szervezete a betegséget, s hogy ne kelljen kórházba vinni. Köszönjük.

Kisifinek - szeretettel

Ha úgy gondolod, boldogtalan vagy-
nézd meg őket:








Ha azt hiszed, kicsi a fizetésed,
mit gondolsz róla?







Ha úgy érzed, kevés a barátod...










Ha úgy érzed, jobb ha feladod,
- gondolj erre az emberre...









Ha úgy véled, az életed csupa szenvedés,
mit gondolsz, szenvedsz annyit, mint ő?














Ha a társadalom igazságtalan veled-
mit mondhat ő?






Élvezd az életet, ahogyan az megadatott neked. Rengetgen vannak, akiknek sokkal rosszabb és nem tehetnek ellene semmit. Sok dolog van a világon, ami vonzza a tekintetedet, de kevés, ami a szivedre is hat... kövesd figyelemmel azokat.





Unod, hoyg szüleid álandóan kényeztetnek?
nekik egyáltalán nincsenek szüleik.





















Nézz körül és legyél hálás mindazért, amit ebben a mulandó világban kaphatsz.

Ha eljutott Igéd...

Sms-ben kaptam egy ígét a napokban. Jer. 15:16. "Ha eljutott hozzám igéd, én élveztem, igéd vidámságot szerzett nekem és szivbeli örömet..."
Sose fogom megérteni Isten Igéjének titkát. Ami nem csak úgy száll, szól a levegőben. Amiben ott van a változás ereje. Ott van az áldás. Több, mint az emberi beszéd. Mert van mögötte valóság. Mögötte van A Valóság. Ezért van az, ha Isten kibocsátja szavát, s akad olyan is, aki bebocsátja azt a szívébe, akkor történik valami. Valami olyan, aminek a vége jó. A vége vidámság és öröm. Nem akármilyen. Szívbéli.
Jó volt ma is átélni. Isten elküldte az Ő szavát. S eljutott a fülemen, az agyamon túl egészen a szívemig. S az Igében az is különleges, hogy mindenkihez mást és mást szól. Nemcsak azt mondja el neked, amit a szóló szavai szólnak. Mikor rést üt szíved keménységén, egyetlen másodperc alatt tudod, amit tudnod kell. Érted, amit az elmúlt időszakban jó lett volna értened. Aztán csak folynak a könnyeid, s Isten Szava szabadít. Megszabadít. Felszabadít. S ha alá vetem akaratom, akkor többre is képes: cselekedni kezd. Általam.
Köszönöm Istenem, hogy ma délelőtt kétszer is átélhettem ezt a csodát.

Mivel töltjük?

Óriásplakát az út mellett. Barátok közt - már tíz éve. Ötvenvalahányezer perc...
Furcsa ezt így látni. De ha utánaszámol az ember, akkor bizonyára így is van. S ez akkor azt is jelenti, hogy a sorozatot rendszeresen néző, az elmúlt évben az életéből ennyi percet egy fiktív mesének szentelt. Elgondolkodtató. Az jutott eszembe, hogy Isten is számon tartja mivel töltöm, mivel töltöd az életed. Egyszer ott állunk előtte, s furcsa lesz szembesülni, hogy bár egy csomó dolgora azt mondjuk: "nem tudtam felhívni, nem tudtam segíteni neki, nem tudtam beszélgetni, játszani, sétálni vele... mert nem volt rá időm" - szóval a másik oldalon pedig csak ő tudja igazán tárgyilagosan mivel is telnek életünk napjai, napjaink órái. Hogy hány percet töltünk egy doboz előtt, amiből árad ránk egy igen csak kétséges értékrend, ahonnan mindent megtesznek azért, hogy lekössék figyelmünk - akár egy fiktív világgal -, hogy feledtessék az igazit. Az igazi világot. Az igazi szükségeinket. Az igazi küldetésünket.
Mivel töltjük az életünk?

Sára itthon

Tegnap délután hazaengedték a Sárát. Egy ideig még nem mehet suliba, s egy-két eredménye még hiányzik, de már sokkal-sokkal jobban van. S főleg: Itthon.
Köszönjük az imákat!

Kór - ház

Ülök egy rémronda kórházi szobában a Sára mellett. Elaludt végre pár percre. Dél óta kapja az infúziókat, s mostmár csak félóránként kell őt a mosdóba cipelni. Ez utóbbi kicsit macerás procedúra, tekintettel az infúzióállványzatra. Eleinte nem tudtuk a technikát, s az infúziós cső eldugult a visszafolyó vértől. Hát kicserélték, s kiokítottak - kár, hogy csak ekkor - azóta ügyesebbek vagyunk. Délután apa felváltott. Hazamentem kajálni, s a fiúkhoz. Bálint csodálatos leveleket írt a Sárának. Hengereket gyártott belőlük, s átkötötte őket szalaggal. Azt ígérte, amíg távol van, takarítani fogja helyette a szobáját, s ajándék is várja majd itthon (kosárlabdát tervez venni neki). Ő a csupa-szív Bálint. Illés is "írt" levelet, melyben hasonlókat közölt. Felsorolta, mi mindent tesznek majd otthon... " a vége pedig az lesz, hoyg majd nálad alszom". Kérdés, ez kinek jutalom. A két fiú folyamatosan próbálja rávenni nővéreit a vendégségben alvásra. Mire visszaértem, Sárát meglátogatta az egyik osztálytársa az édesanyjával. Majd felolvastam neki egy ilyen koromban általam kedvelt könyvből, amiből semmire nem emlékszem már, csak hogy anno tetszett. Sára meg belealudt. Persze eléggé ki van merülve, az elmúlt éjjel se sokat pihent. ( ekkor írtam egy fecnire a fentieket) Majd bejött Orsi és Zozy. Köszönet a látogatásért. Mert már egyre többet szipogott Sára, hogy maradjak benn vele éjszakára. S Zozyék kicsit elterelték a figyelmet az éjszaka közeledtéről. S hála az Úrnak, közben az imáinkra is megérkezett a válasz egy 5 éves szobatárs és nagymamája személyében, így nem maradt Sára egyedül a szobában. S apa is befutott. Aztán nyolc körül hazajöttünk. Itthoni teendők. Telefonok a kórházba. Fél tízkor már nem reagált az SMS-re. Mostanra mindenki alszik. Lassan én is. Köszönet az imákért. Azt mondták, ha minden jól alalkul, szerda körül jöhet haza.

Tigristámadás a Himalája lábánal!

A mögöttünk álló hét sem volt eseménytelen. Hétfő este az elöljárókat hívtuk meg feleségeikkel a már hagyományossá váló novemberi vezetői-vacsorára. Szerencsés helyzetben vagyok, mert az elöljárók mindegyike sokat tesz a gyülekezetért. Jó velük dolgozni! Hmm... jó kis csapat ez!

Másnap reggel látogatni voltam egy családnál. Úgy látom, hogy most sokakat megpróbál az utóbbi évek hajtása-pörgése. Sok párnak sokkal többet kellene együtt beszélgetni, a bizalmat növelni. Nehéz időket élünk, de ezek a nehézségek eltörpülnek, ha tudatosan figyelünk a párunkra, bátorítjuk őt, és merünk férfiként támogatói lenni az egész családnak.
Kedd este a Nap utcai ifjúsági istentiszetleten szolgáltam, ami számomra felfrissítő volt. A tízparancsolatról van egy sorozat, most a szülő-tisztelet volt soron. Következő kedden pedig a "Ne ölj!"parancsolat lesz.Izgalmas, sokak által felületesen "ez nem az én asztalom" mondattal elintézett téma. Szeretném, ha Isten egy nagyon élő és friss üzenetet adna ebből az igéből. Köszönöm, ha imádkoztok értem.

Szerdán a nagyifis dicsőítő csoporttal volt egy újra induló alkalmunk.Tóth Marci lett a csapat vezetője, és ezeket a változásokat beszélgettük át. Hmmm... jó kis csapat ez!

Csütörtök délelőtt folytattam a családlátogatást. Délben együtt ebédeltünk, aztán Velencére tartottunk Szilvivel. Vida József barátunknak volt a temetése. Pont annyi idős volt mint én, és 6 gyerkőcöt hagyott hátra. Brigi, a felesége nagyon erős volt, csodáltam az erejét. Tóth Dezső vezette az alkalmat, a ravatalnál Szenczy Sanyi beszélt őszinte, szívból szóló szavakkal emlékezett meg Józsiról. Én az urnakertben mondtam el az evangéliumot. Sokan eljöttek! Jó volt látni, ahogy a Szeretetszolgálat emberei egyként álltak Brigi mellé. Sírtunk, mert fájt ez nap, de mégis egy béke itatott át mindent. Olyan fajta, amit csak Isten tud adni. Vigyázzon az Isten Rájuk, és adja minden nap vezetését és gondviselését ennek a családnak.
Este a helyi (Szfvár) testvérekkel imádkoztunk együtt. Nagyon szeretem a csütörtök estéket. Sajnálom, hogy viszonylag kevesen jönnek... De akik ott vannak, azokkal sok dologért tudunk könyörögni. Hmmm... jó kis csapat ez!

A péntek reggelt ajándékba kaptam, ugyanis a délelőtti találkozót reggel lemondták, így ezt a gyerekekkel töltöttem. Apropó! Gyerekek itthon, lázuk elmúlt, gyomruk javulóban. ( az orvos azt mondta: " most ilyen vírus van a városban.")
Délután elvittem őket az orvoshoz, de ott olyan sokat kellett várni, hogy az ifi-törekvőket lekéstem. A felnőttet Tóth Péter vitte, így még egy órám volt, ami pont elég volt a Bori szülői-értekezletére. Aztán egy gyors gyógyszer kiváltás, és indult az esti ifjúsági óra. A kisifiseket most Áron tanította, én a nagyifivel voltam, akik kevesebben voltak a szokásosnál. Ennek elenére nagyon jó volt az este. ( bár ez most egy egyoldalú vélemény, illene őket is megkérdezni.)
Este még egy házaspárhoz ugrottam el egy villám látogatásra, így tíz körül értem fel a lakásba, ahol Szilvi meg a lábadozó gyerekek vártak. Az éjszaka nyugodt volt. A felső szinten csendben imádkozott pár fiatal, s mi békében pihenni tértünk. A gyerekek is lábadoznak már, és egy igazi " békebeli" szombat reggelünk volt.
Hát, ezek történtek velünk mostanság.

U.I.: A "Cím" most nem tükrözi a leírtak tartalmát. De egyszer majd írok erről a témáról is... :)

Ősz

Olvasok

Pizsiben ülök az ágyban. S verseket olvasok a neten. Sose olvastam még a neten verseket az olvasás öröméért. Mekkorát fordult a világ! Egyszerűbb a googleba írni: Weöres Sándor, mint kimenni a nappaliba, s végigböngészni a polcokat, hol is lehet... Időnként döbbenten nézem magam. Két évtizede, mikor könyvártudományi tanulmányaim során arról beszélt egyik tanárunk, miért fontos az informatika, s hogy eljön majd az idő, mikor az emberek ilyen nagy "portálokról" töltik le az olvasnivalót, na akkor magam elé képzeltem azokat a hatalmas hangárszerű portálokat, ahol a világirodalom remekei várakoznak arra, hogy az olvasók telefonvezetékeikkel rájuk kapcsolódva lekérjék az élményt... s megállapítottam, lehet hogy a szakmai adatbázisok hasznosak, de sose lesz ember, aki verset olvas a netről... s ma én lennék? Idő egyre kevesebb. De ma is kell az a nehezen megragadható csoda, amit irodalomnak nevezünk. Nagy kedvencem, Gabriel García Márquez írta róla:
"Ha a költészet nem arra való, hogy felpezsdüljön a vérem, hogy hirtelen ablakot nyisson arra, ami csupa titok, hogy segítsen felfedezni a világot, hogy árva szívemnek társa legyen a magányban és a szerelemben, az ünnepen és az elhagyatottságban, akkor mire való?" (Azért élek, hogy elmeséljem az életemet)

Ma reggel Weöres Sándor négysorosa segített:

Prae-existentia

Isten gondol öröktől fogva téged,
elméjében léted mint szikla áll.
Mi ehhez mérve habfodornyi élted?
és mit változtat rajtad a halál?

Isten csodálatosan működik

Vannak helyzetek, melyek előtt értetlenül áll az ember. Vannak, melyek tálcán kínálják az alkalmat, hogy azt kérdezd: "Miért?""Hát hogyan engedhette meg ezt Isten?". Vannak olyanok, amiket - ha nem keseredsz meg bennük - később átlátsz, megértesz. Másokat talán majd csak odaát. De bármi is történjen, bármi vegyen is körül, egy biztos: a nehézségeink ellenére Isten ugyanazzal a változhatatlan, örökkévaló szeretettel és hűséggel van felénk. Honnan tudhatjuk? Mert az Ige ezt mondja. S ugye " az ég és a föld elmúlnak, de Isten beszédei soha el nem múlnak". Egyik kolléganőm , alig harminc évesen, hat kisgyerekkel maradt özvegy a múlt héten. Belső munkahelyi intranetes weboldalunkon olvastam ma a következő történetet, s mivel este a női alkalmon is hasonlókról beszélgettünk, gondoltam megosztom hát mindenkivel: Isten csodálatosan működik.

Egy királynak volt egy minisztere, aki minden alkalmas és alkalmatlan helyzetben azt mondta: „Isten csodásan működik.” Egy idő után a király olyan sokszor hallotta ezt a mondatot, hogy már elege lett belőle. A király és minisztere vadászatra indultak. A király lőtt egy szarvast. Mindketten éhesek voltak, így tüzet raktak és megsütötték. A király nekilátott az evésnek, de a nagy sietségében levágta egy ujját. A miniszter most is azt mondta: „Isten csodásan működik.”

A királynál most már betelt a pohár. Elbocsátotta miniszterét és megparancsolta neki, hogy tűnjön el a szeme elől. A miniszter elment. A király, a szarvas sülttel jóllakva, elaludt. Vad rablók, Kali istennő imádói törtek rá. Megkötözték, fel akarták áldozni istennőjüknek – majd elfogyasztani. De az utolsó pillanatban észrevette egyikük, hogy a királynak hiányzik egy ujja. A rablók tanácskoztak, és úgy találták: „Ez az ember nem tökéletes. Hiányzik egy testrésze. Istennőnk csak tökéletes áldozatot kaphat.” Így futni hagyták.

A király visszaemlékezett minisztere szavaira: „Isten csodásan működik.” És megértette, hogy ebben az esetben is igaza volt. Bűnösnek érezte magát, hogy száműzte, és megparancsolta, hogy keressék meg. Hosszú idő után rátaláltak. A király bocsánatot kért tőle és kérte, álljon újra szolgálatába.

A miniszter azt válaszolta: „Nem kell bocsánatot kérned. Hálás vagyok, hogy elküldtél magadtól. Különben engem áldoztak volna fel a rablók. Nekem megvan minden ujjam. Isten csodásan működik.”

Élni jó

Érezni az őszi napfényt, ahogy átmelegíti arcod.
Látni a szélben kavargó színes levelek kavalkádját.
Hallani gyermeked legújabb "dalát", amint teljes erőből tépi a gitárroncson maradt két húrszerű képződményt, s hozzá tinódilantossebestyén stílusában énekli meg a családtagok legjellemzőbb megnyilvánulásait.
Szaunázás után punnyadni egy nyugágyban, s külön élni érezni minden sejtedet.
Éjjel az autóban családoddal megvitatni a világ dolgait, s keresni legszebb szavainkat.
Érezni, hogy Isten megáldja, amit teszel, hogy része lehetsz akaratának.
"Öröméneket zengeni" a társad, a másik ember felett.
Látni, ahogy mások rátalálnak az Útra, az Életre, az Igazságra.
Örülni az örülőkkel, és sírni a sírókkal.
Látni hazamenni olyanokat, akik megfutották a pályát, akik végig hűek voltak.
Tudni, hogy nincs lehetetlen, ha adunk még egy lehetőséget Neki, kivel a lehetetlen is lehetővé válik.
Kedvenc bögrédből lassan kortyolni egy forró teát a nappali kanapéján flanelltakaróba bújva.
Bambulni a félhomályban egy illatgyertya pislákoló fénye mellett.
A fáradtságtól folyamatosan nevetni munkatársaiddal. Kinevetni magadat, kinevetni magadból.
Nézni ki a fejedből, nézni a világot, a vonatablakból tovarohanó tétova tájat.
Végigmenni éjjel a Hősök terétől az Andrássyn, a Lánchídon, az Alagúton át.
Ülni a ház melletti padon, s nézni a fákat, kik túlnőttek kaput, kertet, házat, s zöldbe burkolják az imaházat a zsúfolt belvárosi buszmegállók, s szomszédos háztömbök között.
Szeretni Istent, s élvezni szeretetét.

Ma

KÉT NYÁRFA

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te.
Só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.

Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.

Kányádi Sándor

Még egyszer a dicséretről

"Egy jó dicséreten akár fél évet is elélek."
- Mark Twain

Mirőlírjaaaaaak?

Napjaim tömény kihasználásai az időnek, nincs időm elcsendesedni, mirőlis írjak. Sokminden történik, amit nehéz lenne itt mind felsorolni, összegezni. Mégis, valami jót: tegnapi kisifi. Őszi szünet lévén jópár család itt-ott kirándult, így kevesebben voltunk, tizenheten. Mégis úgy érzem, jó volt. Az intésről és a bátorításról volt szó. A bátorításról, amire annyira szüksége lenne minden embernek ahhoz, hogy egészségesen élni, működni, alkotni tudjon, s ami kiveszőben a mai magyar társadalomból. Mert nehogymár megdicsérjem a másikat, nehogymár azt higgye akarok tőle valamit, nehogymár azt higgye én nem tudnám úgy megcsinálni, nehogymár elbízza magát. Mert különben is, akkor még végül én kevesebbnek tűnnék. Leszólni. Azt már igen! Azzal főlé kerekedem. Abból látják, hogy bezzeg én jobban is tudnám. Azzal szerzek némi hamis tekintélyt, s az emberek "tisztelni fognak", legalábbis félnek majd tőlem.
Isten Igéje mást mond:

"Kérünk titeket testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez." 1:Thess.5:14.

S a bátorításban az is fontos, mivel is bátorítom a másikat. Mondhatunk közhelyeket, szép szólamokat is, de az ember belül valahogy minidg érzi, igaz-e, valóban rá vonatkozik-e az adott dolog. Meglátni a másikban a benne rejlő legjobbat. Tudni szavakba önteni. Tudni átsegíteni őt a kétségeket. Isteni küldetés.

Az alázatos Isten

Bizonyos kultúrákban a fogyatékot átoknak, szégyennek tekintik. A társadalomból kirekesztik, elrejtik a sérült embereket. Gyakori, hogy a keresztények azok, akik feléjük fordulnak, ápolják, segítik őket. Mert a mi Istenünk, egy alázatos Isten. Nem veti meg a gyengét, szenvedőt. Emberré lett, hogy az ember Ember lehessen. Nem tekintette zsákmánynak, aki, ami volt. Megüresítette magát, s szolgai formát vett fel.
- Az itt élő gyerekek szülei nevében szeretném megköszönni mindazt, amit napról napra értük tesztek. Tudom mit jelent pelenkát cserélni. Húsz éve teszem, naponta többször is. - mondta Brian Dorksen kanadai zenész, dicsőítésvezető a gödi Szorgos Kezek Háza gondozóinak. S folytatta:
- Hat gyerekem van. Négy lány és két fiú. Mindkét fiú egy speciális kromoszóma-rendellensséggel született, így értelmi fogyatékkal éli életét. Nem tudnak beszélni. Nem lettek szobatiszták. Mégis, amikor a szemükbe nézek, Isten különleges szeretete mosolyog vissza rám. Isten jellemének, szeretetének olyan mélységeit ismertem meg általuk, melyről soha nem tudtam azelőtt.
S ahogy kezébe veszi a gitárt, s elénekel egy egyszerű dalt, a szobában már senkinek nincsenek kétségei: ennek az embernek barátja az Isten. A fiatalok tapsolnak. Persze legjobb tudásuk szerint, össze-vissza. S éneklik Briannel: „Halleluja”. De ebben az énekben ott van a szívük, lelkük, szellemük. Sérült értelmük minden rezdülése. Már a félősebb is a küszöbön áll, s Rudi is hozza a mikulásos fényképét. Az egyik tolószékben ülő lánynak folynak a könnyei. Apró flottírtörölközővel próbálja felitatni, elrejteni őket. Aztán „megszólal”. A gondozók segítségére sietnek. „Nagyon szépen énekelsz.” Csak Isten a tudója, mennyit is fog fel a történtekből Adrienn elméje. S a zenész újra mesélni kezd:
- Tíz évvel ezelőtt Angliában éltünk. Öt gyermekünk volt akkor, de feleségemmel azt éreztük, családunk még nem teljes, újra szeretnénk egy kisbabát. Sokat imádkoztunk. Kértük az Urat, hogy a sérült fiú, s a négy lánygyermek után ajándékozzon meg újra egy kisfiúval. Egy egészségessel. Isten válaszolt. Megszületett a fiúnk, Ézsaiás. Aztán elérkezett egy nap, mikor az orvosoktól megtudtuk, neki is ugyanaz a betegsége van, mint a bátyjának. Nem volt egyszerű. Azon a napon született ez a dal.
S újra énekelni kezd. Isten hűségéről énekel. Arról, hogy jöhetnek viharok, érhetnek veszteségek, csalódások, egyetlen hely van, ahol az ember megpihenhet, s erőt nyerhet: Isten hűségében.

Brian a gödi otthonban tett hétfői látogatását követő este, október 21-én a budapesti MOM Művelődési Házban a Golgota Gospel kórussal közösen adott jótékonysági koncertet a Baptista Szeretetszolgálat gödi és bicskei otthonaiban élő fogyatékos fiatalok javára. Közvetlenségével, nyíltságával, Isten iránti hűségével és szeretetével százak számára mutatott be valamit az alázatos Isten jelleméből.

ééééés FES

Fes felé már csak egy eseménymentes 300 km maradt. Fesben az első benzinkútnál begyűjtött bennünket egy helyi idegenveztő, s elvitt egy mélygarázsos szállodába. Hozatott egy kisbuszt, s a városnézést azzal kezdtük a királyi palotánál ( a király épp a rabbati palotájában volt :( ). Megérkeztünk a medinába. Fes, az arab csoda. S valóban. Egy ezer éves kisváros látszólag kizárva magából a globális világ tömegkulturáját. Igaz szűk sikátorai között, a bazárok mélyén azért szép számban fellelhető a tömeggagyi is. De ott vannak a műhelyek, ahol kézzel hímzezik a szaharai terítőt, mintázzák a bronztálat, szövik a selyemsálat, készítik az arab füvekből készült parfümöt, cserzik és festik a bőrt. Mennyiféle szín, szag, világ. Közben egy-egy imahely, s a világ legrégibb egyeteme. Árusok mindenhol. Na és persze turisták. S megy az alku. Feléért. Harmadáért. Fes mégis az a hely, ami feledhetetlen és kihagyhatatlan, ha az ember Marokkóban jár.

Quarzazat - Fes felé félúton

Eső nélkül. Háborgó gyomorral motorra szállni, ez az afrikai motorkaland másik arca. Ráadásul vezetőnk ma tevegelni akart a sivatagban, s kinézett a térképen egy jó kis szaggatott vonalas "utat" dél felé. Már nemcsak a gyomrom, de a térdizületeim és utastársaim is háborogtak. Másfél órás küszködés után egy lakott településre értünk, ahol megálltunk "reggelizni" - persze akik tudtak. Lala érdeklődött a helyi erőknél az oázisba vezető útról. Kiderült, hogy a tegnapi felhőszakadás miatt egy km-es szakasza víz alatt van, s lezárta a rendőrség. A rendőrséget is megkérdeztük, és igen. Így vissza a gépekre, s irány a megrázó újabb másfél óra. S már ott is voltunk, ahol három-négy órával ezelőtt :) Fel kellett adni a mára tervezett tevegelést, s észak felé venni az irányt, hisz két nap, s ezer km volt még hátra Tangerig. A sivatag szélén újabb szédületes hegyvonulatok kúsztak elénk. A változatosság kedvéért, most sárgás színben. Hatalmas szaggatott, rétegzett, sziklás szurdok. Sose jártam a grandkanyonban, de a képekről nézve ilyen lehet. Ámulatba mégse estünk, mert újból utólért az eső. Jégeső. S hozzá desszertként a magas hegyi szerpentineken az agyagos vízátfolyások. Na ez volt imaéletünk felfrissülésének koncentrált pillanata. Megint bőrig áztunk. Plusz a következő városban (60 km) egyetlen szállodai szoba sem volt szabad, így egy lelkes helyi sráccal kimotorztunk valami hegyi faluba, ami inkább a fiú családlátogatásának tűnt, mint szálláskeresésnek. Mindegy. Végül mégis találtunk egy szállót, s hálákat adtunk hogy ágy van alattunk.

Marrakech - Szahara

Másnap reggel nekivágtunk az Atlasz-hegységnek. Elképesztő színek és formák. Hátborzongató mélységek fölött és mellett szeltük a kanyarokat. A hegyek először zöldek, majd vörösek voltak. Egy kanyar, s már minden csupa szürke. Marokkó maga a geológiai csoda. Itt minden megvan, amit látni szeretnél. Tenger, hegyek, völgyek, sivatag, virágok, pálmafák. Hihetetlen és leírhatatlan szépség. Háromezer méter magasan szeltük a hegyeket motorjainkkal. Az út menti árusok különleges köveket kínálnak. A kisebb-nagyobb fehér vagy fekete kövek közepén különféle ásványok: topáz, krizolit, ametiszt... a párizsi reptéren egyik utastársunk kézipoggyászában bombának nézték az egyiket :)
Lejebb ereszkedtünk, míg a kövek egészen aprókká váltak, s a fákból nem maradt, csak néhány fűkupac. Kősivatag a szahara szélén. S több ezer éves agyagvárosok, agyagerődök. Gyerekkorom meséi az ezeregyéjszakából. Oázis, pálmaliget, s a vörös agyagpaloták. Hirtelen ott egy filmstúdió a sivatag közepén. Hatalmas díszletek. Piramisok. Szfinxek. Aztán újra a sivatag. Hát, senki nem mondhatja, hogy nem vagyunk vízfakasztó emberek. Marokkó ugye nem épp esős éghajlatáról híres, de velünk úgy esett, hogy még a Szaharában is utólért egy hatalmas vihar: villámok, felhőszakadás. Ámokfutásban menekültünk a fekete felhők elől, s az utolsó pillanatban sikerült megérkeznünk egy hotelbe. Az éjszaka már nem volt épp az ezeregy egyike. Mondogatták is este a többiek, hogy milyen piros az arcom, mennyire megfogott a nap, a szél. Lefekvés előtt még adtam pár gyógyszert egy hidegrázós motorostársnak, aztán fél óra múlva jómagam is áldozata lettem. Reggelre kiderült, hárman is vagyunk.

Cascade d'Ouzoud - Maarrakech

Reggeli a vízesés mellett (lett volna), de az áhitatot követő teológiai eszmecserék miatt pár órás csúszással, s némi helyszínváltoztatással realizálódott. A vízesés nappal még sokkal sokkal gyönyörűbb. Száz méter magasból zúdul alá a meredek sziklafalon. dél körül újra nekivágtunk a hegyeknek, s már szürküllni kezdett, mire Marrakesh környékére értünk. Különleges alakú szürke hegycsúcsok, pálmaligetek és arab paloták jelezték, közel a város. Egy pazar külvárosi hotelben szálltunk meg, s kisebb mutatvánnyal is felért, ahogy a meredek rámpán a tekintélyes vasszerkezetek egyesével alámerültek a pincegarázsba. Lemostuk az út porát, s nekivágtunk a városnak. Marrakesh főtere: Jemma El fna. Afrika színpada. Hátborzongató tömeg a sötétben. Mutatványosok forgataga. Tűzokádók. Kígyóbűvölők - most pont nem voltak. Afrikai zenészek. Jósnők tucatjai. S a piaci étkezdék. Kb. száz kis kifőzde, ahol a szemed láttára készítik el a különlegesebbnél külónlegesebb étkeket. A picérek némi erőszakkal fogják be a vendégeket. Mire feleszmélsz, már ülsz is, s előtted az étlap. Ami mondjuk totál felesleges, hisz mindenfélét hoznak majd. Bárhogy is, a folyamatosan érkező koldusokat leszámítva hatalmas élmény volt ez a vacsora! Egy idő után már hangosan szurkoltunk saját pincérünknek, hogy ő legyen a nyertes, egy-egy vendég befogásában :) Bejártuk még a környező kis bazárokat, majd tudva, hogy holnap is hajtás... pihenni tértünk.

Larache - Cascades d'Ouzoud

Reggelre kiderült. Korán indultunk. Rabatig a pályán, onnan dél felé vettük az irányt. Két nap után kezdtünk végre valamit látni Marokkóból. Városszéli piacok, útmenti olajfaerdők és pálmaligetek. Terrakotta színű talaj. Hirtelen hegyek nőttek az út mellett. Óriási hegycsúcsok között kanyarogtak a szerpentinek. Olyan volt, mintha egy hétmérföldes csizmában lépkednénk a világ tetején. Kis városkák, az emberek mindenfelé integetnek, szeretettel fogadnak. A rendőrök leállították a forgalmat, s a piros lámpák ellenére integettek, hogy csak menjünk, menjünk tovább. Egy helyen lemaradtunk a többiektől, mire elénk vág egy rendőrautó: álljunk meg, hol van a többi négy motor?. Honnan tudják, hogy nyolcan vagyunk? Örökre rejtély marad. A rendőr azt kéri, hozzuk ide a többieket is, mert rosszfelé mentek tovább. S valóban? Honnan tudták, hogy eltévedtünk? Honnan tudják, hová akartunk menni? Mindegy. Kivezetnek a városból. A következő elején már integetve fogad a rendőr. Kősivatag. Kopár tájak. Majd újra meredeken emelkednek az utak. Valami szédítő kanyarok egy elképesztő folyóvölgyben. Viadukt a szakadék felett. A fémhídon csak lassan merészkednek át a motorok. Pár perc múlva az is megesett, amitől kicsit mindig tartottam, estünk - hála Istennek, csak kis sebesség mellett, s apróbb zúzódásokkal megúsztuk. Az éjszakát egy hegyi faluban, Marokkó legnagyobb vízesése mellett töltöttük. Ez itt már nem az arab világ, inkább az igazi Afrika. Az afrikai vályogház kék ablaktáblái mögött eleven színekkel festett szobák, agyagedények és szőttesek. A lapostetőn esti sziesztázóhely fekvőalkalmatosságokkal. Egyszerűen hihetetlen. Ezer afrikai csecsebecsét kínáló bazárok sora. Vacsora a vízesés mellett. Csak hit által, mert a koromsötét éjszakában nem láttuk mit is rejt a tadzsin, a jellegzetes marokkói étel. Reggel négykor a müezzin és a kutyák ugatása ébresztett. Lala szerint "nem mondhatják, hogy a kutya se hallgatja meg őket."

Tanger- Larache

Reggel jókat nevettünk Marikával, mert az éjjel általunk két furcsa arab férfinak vélt alsó alak tulajdonképp egy egészen konszolidált idősödő házaspár. Széthúztuk a függönyöket, s ott volt a Földközi-tenger. Nyolcra érkeztünk Tangerbe. Áttaxiztunk a vámudvarba, s elkezdődött a küzdelem a helyi bürokráciával. Kis papír. Nagy papír. Zöld papír. Sárga. Papír az autóról. Papír a motorokról. Minden motorról külön. Egy papír az összesről. Papír a rendőrségről. Papír a vámosoktól. Másolat a kispapírról. Pecsét a nagyra. Kemény öt óra alatt végre már a motorokon ültünk, de a zöld papírokról még hiányzott pár pecsét, így újabb egy óra volt, mire ki is gurultunk a vámudvarból, s eredeti terveink szerint visszaindultunk Casablancán át Marachesbe. Már reggel is elég vészjóslóan szürke volt az ég, délelőtt esegetett az eső, de most ahogy az autópályára értünk, akkora szél támadt, hogy a völgyekben a fiúk alig tudták megtartani a motorokat. S persze eleredt az eső. Ötven km alatt sikerült mindenkinek bőrig áznia - s ezalatt most nemcsak a bőrruhát értem. Még sohafelnemadó vezetőnknek is be kellett látnia, ma már lehetetlen folytatni. Az első szembejövő településen megkerestük az első szállodát, ami a lehetőségekhez képest fantasztikus volt. Száz méterrel a szálloda előtt egy hatalmas vízátfolyásba hajtott a csapat, így utolsó kenetként mindenki részesült még egy teljes alvázmosásban. Ezen már csak nevetettünk, ahogy az eresz alatt a csizmáinkből öntögettük a benne álló vizet. Mivel nemcsak a rajtunk lévő cuccok áztak, de a táskák "száraz" dolgai is, így a légkondikat fűtésre állítva szárítással töltöttük az estét.

Budapest-Párizs-Casablanca

Fogorvosnál kezdődött a csütörtök reggel. Onnan irány a reptér, hisz a NATO-csúcs miatt a fél város le volt zárva. A kapuzárás előtti utolsó percben megérkezett a teljes csapat. Párizs, CDG - hat óra kényszerszünet. Telefon Tangerből: nem engedik ki a teherautót a vámudvarból, mindenkinek személyesen kell kihoznia a motort. Még meg se érkeztünk, máris módosítani kellett az eredeti útvonaltervet.
Casablanca, itthoni idő szerint éjfél, találnunk kellene valahol egy Tangerbe (innen 450 km) induló vonatot, s lehetőleg még az éjjel, hogy minél kevesebb időt veszítsünk. A reptér alatt épp van egy kisebb vasútállomás, s két óra múlva indul egy vonat átszállás után egészen Tangerig. Casavoyager állomáson már érezni, Marokkóba értél. Fehér épület, mór mintázatú mozaikok, csempék mindenütt, pálmafák és leánderek. Valahonnan délről, az óceán mellől érkezik a vonat. A hálófülkék már majdnem mindenütt tele vannak. Kell némi lélekjelenlét, hogy az éjszaka közepén az ember bemásszon egy sötét fülkébe pár azonosíthatatlan arab fölé. Az útlevelem a párna alá rejtettem, megpróbáltam leállítani a korábbi olvasmányélményeimből agyamba tóduló különböző hálókocsis krimijelneteket, Istenre bíztam az életem, s abban a tudatban, hogy valószínűleg áll még előttünk pár ennél kényelmetlenebb éjszaka is, megpróbáltam minél többet alvással tölteni a hátralévő töredék éjszakából.

Hol található Isten országa?

- az esti nőire készülök, vasárnap az úrvacsora előtt hangzott az ige: "nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben"- beszéd vagy erő? - na ezeken gondolkodom

Hol van az Isten országa? A harmadik egekben? A Közel-Keleten? A gyülekezeti ház falain belül? "Az Isten országa közöttetek van!" Nem egy hely, nem egy eszme. Az Isten országa, Isten uralma az ő teremtményei felett. Az Isten országa ott van, ahol talál olyan keresztényeket, akik alárendelik saját szabadakaratukat a Mindenható Élő Istennek. Tulajdonképp az én és a te döntésed az, hogy ott van-e, ahol épp te vagy. Mert Krisztussal megnyílt ez a lehetőség, elkezdődött az a dimenzió, ahol a menny és a föld összeér. Már nemcsak valahol odaát, de itt is, most is képes testet ölteni "az igazság, a békesség és a Szent Szellem által való öröm". Testet ölteni, mondjuk bennem és benned. Nem kis lehetőség. Isten hatalma, Isten uralma. S ezek ráadásul egy embrei értelemmel felfoghatatlan folyamatosan táguló, növekvő dimenzióban, hisz "uralma növekedésének nem lesz vége". Hogy áll bennem ez az uralom? Növekvőben? Tágulóban? Képes testet ölteni? Látszik az erő? Van tere bennem? Uralkodik felettem?

Ma

Reggel busszal mentem a nagy fővárosba. Állok a megállóban, s hallom a Kriszta hangját. Péterrel beszélget. Ott volt Rita is. Így a gyüliből négyen mentünk egyazon busszal dolgozni. Egy vak srác ült mellettem, egy jól megtermett vakvezető kutyával, Prézlivel. Jó érzés volt pár pillanatra a szemének lenni, elmagyarázni hová üljön, s megnyugtatni, ne aggódjon a kutya miatt, majd átlépik az emberek. Olyan jó, hogy ilyen bátor a srác, s nekivág egyedül Pestnek. Valamiért csak annak a szimpla ténynek is örültem, hogy ott volt. Megbeszélés. Majd engedetlen voltam a főnökömnek, aki azt mondta, ne menjek át a következő megbeszélésig a másik irodába, de én azt gondoltam, mégis jobb lesz, hátha addig is megcsinálok egy csomó dolgot, s persze miért is lett volna igazam, ha engedetlen voltam, sikerült feleslegesen átvillamosozni fél budán. Még egy megbeszélés, s már vissza is Fehérvárra. S ki ült előttem a buszon? A reggeli srác, Prézlivel. Lala pedig kijött elém a fiúkkal és elmentünk a könyvesboltba. Csak még találkoztunk a pályaudvaron a Péterrel, akárcsak reggel, két Remis lánnyal, Ádival, a Plázában pedig Dáviddal. Majd sikerült a könyvesboltban elköltenünk tízezer forintot, mindezt úgy hogy 3 könyvet vettünk, nameg az új Ákos maxicd-t!!! Amin mostmár egymás után hatszor is meghallgathatjuk - mit hatszor, ma este negyvenhatszor is meghallgattuk - a Negyven lettemt. Ezt követően esti lefektetős, új könyvekből felolvasós ( "Megy ez nekünk fiúk? Igen, nagyon megy." - Bob the Builder . A világirodalom legújabb remeke), pusziszkodós, telefonálós este, most meg várom apát, aki alant még elöl jár.

Hála-ok

A gyüliben ma volt a hálaadás napja. Úgyhogy én is megpróbálom összegyűjteni, miért is vagyok hálás. Először is mindenek előtt és felett Érte, aki "szerelmével átirta holnapomat...". Érte, Krisztusért. Aztán azokért, akiket tőle kaptam. Ahogy reggelenként kinyitom a szemem, Lala az első, akit meglátok. Sokszor gondolok rá, mekkora kegyelem is, hogy ő lehet a férjem, hogy nem én csináltam meg a saját életem, de valamiért Isten úgy gondolta, hogy ő maga szerez nekem egy nagyszerű társat. Aki ma vagyok, ahol ma vagyok, abban mindben ott vannak Ők is. Aztán a Bori. Egy csodalány. Milyen klasszakat beszélgethetünk, nevetgélhetünk! A legfontosabb és a legjelentéktelenebb dolgokról. Szombaton pl. a József Attila-olvasásról. Hogy milyen is lenne lezavarni két nap alatt egy kötetet, mondván: "ez is megvolt", s olvasónaplót írni mondjuk az Ódából. S a Sára, aki mostanában olyan sokat változott, komolyodott. S olyan áldás, hogy egészen más a viszonyuk Borival, mint korábban. Szünetel a huza-vona, kiállnak egymásért, mellett, vígasztalják egymást. És ez nem is kis hálaok. Bálint. Az új sulija, ahol megnyugodhatott. Bálint, az én nagy fiam. Egyik gyerkőcömtől se kapok annyi szeretetet, mint tőle. Nem menne el úgy, hogy ne adjon puszit, hogy ne integessen az ablakból. S persze Illlés. Tegnap a gyüliben egy igéskártyával rohangált. Szülinapjára kapta. "Áldást parancsoltam melléd..." S valóban. Ő is egy különleges gyerek. Bori az úrvacsora előtt biztatta, hogy álljon fel az ének alatt, mire ő: "én nem az a fajta vagyok"- mondta, jelezvén, ő nem vesz úrvacsorát. Mindenre figyel, mindenen gondolkodik, mindenről van véleménye. S persze akad még sok-sok hála-ok, de ők azok, akik mindent megelőznek, hisz annyi minden változik, de bárhol is, bármiben is legyek, ők ott vannak velem és mellettem.